Index Vakbarát Hírportál

James Bond is megirigyelné a zalai csúcstechnikát

2019. május 20., hétfő 13:13

Filmbéli kémeknél alapértelmezett, hogy az autó távolról irányítható mobillal, és most már ez a valóság. Megnyitották a zalaegerszegi Zala ZONE tesztpályát.

Távirányítós kisautóval mutatta be a Vodafone hétfőn a Zalaegerszegen megnyitott tesztpályát, ahol a mérnökök többek közt önvezető autók fejlesztésén dolgozhatnak. Persze nem egy picike játékautót futtattak, az ötödik generációs - 5G - hálózatra csatlakozó BMW i3 éppen annyira emberi léptékű, mint a felcsúti kisvonat.

Az Orbán Viktornak és más prominens politikusoknak megmutatott kísérletben a sofőrök egy távoli vezetőülésből tudták kezelni az elektromos BMW-t, mintha beültek volna egy számítógépes autószimulátor elé, de ezúttal a monitoron a valódi autóba épített kamera képe volt látható, hogy olyan legyen az élmény, mintha a tényleg a kormány mögött ülnének. A tesztpályán egy kisebb kijelölt szakaszon kellett megtenni 30-50 métert, bólyákat kerülgetve.

Ez a teszt az 5G-nek azt a tulajdonságát mutatta meg, hogy milyen gyorsan tud reagálni a hálózat, gyakorlatilag késleltetés nélkül megjelent a kép a monitoron, és a sofőr mozdulatait is hűen követte az autó, a pillanat törtrésze alatt megmozdult a kormány és benyomódott a gázpedál. Persze ült egy ember az autóban, csak a biztonság kedvééért, hogy közbeavatkozzon, ha valaki esetleg virtuálisan és túl béna a vezetéshez.

Mindenki megnyugodhat, a BMW i3 alapból nem képes ilyesmire

A Vodafone szakértőkkel hekkeltette bele a távirányítás képességét az autóba, és igazából csak a látványos show kedvéért, szóval egyelőre nem az a cél, hogy ilyen autók legyenek forgalomban. Ami persze nem jelenti azt, hogy sohasem lesznek ilyen autók, sőt, a Vodafone szerint ez egyfajta előzetes, teaser volt a jövő közlekedéséhez.

Ezzel egy időben a Telekom is teszteket hajtott végre a pályán az Ericssonnal és a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen. Ők egy Smart autót alakítottak át úgy, hogy az nemcsak a környezetében lévő, szenzorokkak érzékelt tárgyakra tudott önállóan reagálni, hanem a virtuális térben elhelyezett objektumokra is, mintha azok is valódi akadályt képeznének előtte.

Ilyen virtuális objektumokkal tudják majd biztonságosan, a kocsi összetörése nélkül szimulálni és tesztelni az önjáró autók éberségét, a kívülállók pedig vakarhatják a fejüket, hogy vajon milyen szellemgyalogost került ki a kormányát félrerántó gépsofőr.

Az 5G eszközöket viszont nagyon is azért telepítették oda a ZalaZONE pályához, hogy tartósan ott maradjanak, és a mérnökök a jövőben másfajta járművekkel is kísérletezni tudjanak a helyszínen. Bár most volt a pálya hivatalos megnyitója, ma még nem tudni, hogy mikor kezdődhetnek el azok a tesztek, amelyek tényleg piacra kerülő termékeket megjelenését készítik elő.

Rovatok