Index Vakbarát Hírportál

15 év után először lett több a tigris Bangladesben

2019. május 22., szerda 22:34

Tizenöt év után először növekedett a Banglades területén levő Sundarbans térségben élő tigirisek száma, ami alapján úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb mangroveerdőségében végre sikerült leszámolni a vadorzókkal – írja az MTI.

A térségben folytatott tigrisszámlálásról közzétett jelentés szerint a bengáli tigrisek száma a négy évvel ezelőtti 106 egyedről 114-re nőtt, ami nyolcszázalékos növekedést jelent. Sahab Uddin erdészeti miniszter szerint ez nagy siker, Safiul Alam, az erdők megőrzéséért felelős illetékes pedig arról beszélt, hogy a trend pozitív, ami azt jelzi, hogy hatékonyak a jelenlegi fajmegőrzési stratégiák és programok.

A hatóságok 2015-ben kongatták meg a vészharangot, amikor az akkori számlálásban kiderült, hogy csupán 106 egyed él az erdőben, ami kevesebb mint egynegyede volt a 2004-ben feljegyzett 440 egyedből álló populációnak. Azóta a bangladesi hatóságok számos intézkedést hoztak a bengáli tigrisek számának növelésére:

Sudarbans a ritka kúposfejű delfinnek és a bengáli tigriseknek is otthont ad, de mindkét faj veszélyeztetett az orvvadászat és az élőhelyük elvesztése miatt. A tigrisek egyébként világszerte veszélyben vannak, de több országban is tettek lépéseket a megmentésükre, ráadásul nem is eredménytelenül: Nepálban például csaknem kétszeresére nőtt a vadon élő tigrisek száma, Kazahsztánban pedig két éve kezdtek bele a már kipusztult állatok visszatelepítésébe.

Rovatok