Index Vakbarát Hírportál

Ötezer éves élesztőből főztek sört izraeli kutatók

2019. május 22., szerda 19:29

Ötezer éves cserepekbe száradt élesztőmaradványokból állított elő sört egy izraeli kutatócsoport, amivel most először sikerült az eredeti alapanyagokból előállítani olyan italt, amit több ezer éve fogyasztottak az emberek – írja az MTI.

A kutatás során a tudósok összesen hatféle élesztőfajtát különítettek el, melyeknek aztán feltérképezték a teljes génállományát. Ennek során többek közt azt is megállapították, hogy ezek az 5000 éves élesztőkultúrák hasonlítanak a hagyományos afrikai sörfőzdék állományához, például az etióp mézboréhoz és a modern sörélesztőkhöz is.

Ezután egy kézműves sört gyártó helyi szakember segítette a kutatókat a sör elkészítésében. A kóstoló szakembereknek egyetértettek abban, hogy kiváló minőségű főzethez jutottak, amely finom és biztonságosan fogyasztható. A sör elkészítője szerint fűszeres, kissé gyümölcsös és nagyon összetett ízvilágú ital született, ami egyébként akár boltokba is kerülhet majd a jövőben.

A kutatók az mBio nevű szaklapban publikálták a tanulmányukat, amiben úgy fogalmaztak, hogy az eredményeik azt demonstrálják, hogy a modern mikroorganizmusokat is lehet eszközként használni a biorégészeti kutatások során.

Itt most egy valódi áttörésről van szó. Ez az első alkalom, amikor sikerült több ezer éves alkoholt létrehozni több ezer éves élesztőből, vagyis pontosan olyan alapanyagból, amiből annak idején is készült. Erre korábban még sosem volt példa.

– mondta Yitzhak Paz, a kutatócsoport egyik régésze, hozzátéve, hogy a jövőben akár más ősi élelmiszereket is fel lehet éleszteni ezzel a módszerrel.

Aren M. Maeir, a Bar-Ilan Egyetem régészeti tanszékének professzora azt is hozzátette, hogy a kutatás eredményei alátámasztják a részeges filiszteusok bibliai képét is.

Rovatok