Index Vakbarát Hírportál

Először fotóztak le vadon élő albínó pandát Kínában

2019. május 25., szombat 23:30

Egészen eddig senki sem volt biztos abban, hogy létezik ténylegesen albínó panda, most azonban kiderült, hogy igen: a kínai hatóságok szombaton közzétették az első olyan fotót, amin egy vadon élő albínó óriáspanda látható – szúrta ki a 444.

A South China Morning Post cikke szerint a különlegesen ritka példányt a Wolong Nemzeti Park egyik mozgásérzékelős kamerája fotózta le nagyjából a tengerszint feletti kétezer méteres magasságban még áprilisban. A képen egyértelműen látszanak az állat egyedi tulajdonságai, vagyis a hófehér bunda és karmok, valamint a vörös szemek. 

Teljesen albínó, vadon élő óriáspandát most először sikerült lencsevégre kapni, ami arra utal, hogy a populációban jelen van az albinizmust okozó génmutáció.

– mondta Li Sheng, a Pekingi Egyetem kutatója, hozzátéve, hogy a fotó alapján az állat erősnek és egészségesnek tűnik, semmi nem utal arra, hogy a mutáció befolyásolná a mindennapi életét.

A kutató azt is megjegyezte, hogy az állat valószínűleg 1-2 éves lehet, és az albinizmusa valószínűleg a szaporodására sincs semmilyen kihatással. A park éppen emiatt több mozgásérzékelős kamerát akar felszerelni, hogy jobban meg tudják figyelni a panda növekedését és a fajtársaival való interakciót. 

Ha lesz is kicsinye az állatnak, jó eséllyel nem lesz majd albínó, ez a mutáció ugyanis csak akkor jelentkezik az utódnál, ha mindkét szülőjénél is fennállt.

Rovatok