Május 29-én 110 éve, hogy elhunyt Gothard Jenő gépészmérnök, csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, talán egyike az utolsó igazi magyar polihisztoroknak. A jeles évforduló ellenére nem nagyon lehet Gothard nevével találkozni, egy kivétellel: munkásságának egy szép töredékét megmutatták a Mai Manó Házban, a Vissza a jövőbe című tárlaton, ahol egyrészt Gothard saját gyűjteményéből állítottak ki régi, csillagászati témájú fotókat, másrészt látni lehetett egy sor általa készített izgalmas fotográfiát is.
Iskolapéldája annak hogy a világ végéről is lehet világraszólót alkotni: Gothard Jenő egy kis Vas vármegyei településen, Herényben született, 1857-ben, nemesi családba. (Herény ma Észak-Szombathely egyik városrésze.) Apja, Gothard Ferenc földbirtokos létére élénken érdeklődött a tudományok, főként a természettudományok iránt, és ezt a tudásvágyat fiai, Sándor és István, de leginkább bátyjuk, Jenő örökölte.
Az idősebbik Gothard-fivér a Szombathelyi Premontrei Gimnáziumban tette le érettségi vizsgáit 1875-ben, ebben az iskolában bontakozott ki érdeklődése a fizika iránt, amiben nagy szerepe volt a gimnázium neves fizikus tanárának, Kunc Adolfnak. Kunc kedvenc tanítványa gyakran kísérletezett otthon is, fizikai, kémiai kutatásaihoz az eszközöket maga készítette. Tevékenységében nagyban támogatta Kunc, aki úgy tartotta, a diákok számára nagyon fontosak a kísérletek, mert azokkal lehet igazán kézzelfogható közelségbe hozni a tudomány izgalmait.
Kunc és Gothard kapcsolata az iskolaévek után sem szakadt meg, csúcspontja pedig a szombathelyi székesegyházban 1880. augusztus 25-én, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének XXI. vándorgyűlésén végrehajtott Foucault-féle ingakísérlet volt. Kunc és Gothard a világon elsők között demonstrálták az 1835-ben leírt Coriolis-erő létezését, azaz közvetve azt, hogy a Föld valóban forog a tengelye körül. A kísérletet körülbelül ezren látták Szombathelyen, a székesegyház tornyából felfüggesztett ingagolyóhoz a fiatal Gothard talált ki egy frappáns szerkezetet, hogy a golyót tartó szál minél kevésbé súrlódjon a felfüggesztésnél.
A fiatal magyar tudós a neves Bécsi Műszaki Egyetemen (akkor még Technische Hochschule) szerzett gépészmérnöki diplomát, az intézmény falai közt ismerkedett meg a csillagászattal, a csillagászati tárgyú fényképezéssel, ott tanult finommechanikai műszertervezést, -készítést.
Miután lediplomázott, hazatért Herénybe, és a családi kastélyban autodidakta módon képezte magát, a korszak neves magyar és külföldi mérnökeivel, tudósaival élénk levelezést folytatva – saját készítésű műszerei, újításai sokak érdeklődését felkeltették. Ez idő tájt talált rá új mentorára: barátsága Konkoly Thege Miklós csillagásszal, a modern magyar csillagászat megteremtőjével egy életre meghatározóvá vált számára.
Gothard és Konkoly Thege 1879-ben találkoztak a székesfehérvári ipari kiállításon, ami után a magyar csillagászat úttörője meghívta ógyallai obszervatóriumába a többek között műszerek készítésével is foglalkozó mérnököt. Az 1880 augusztusi találkozón mondhatni leesett a fiatal tudósember álla, és "ilyen nekem is kell" felkiáltással eldöntötte, hogy a herényi Gotthard-kastélyhoz új szárnyat építtet, hogy legyen benne csillagvizsgáló torony, a hozzá tartozó dob alakú kupolával, ahonnan az eget kémlelheti. Gothard tapasztalatgyűjtés céljából felkereste Európa jelentősebb csillagvizsgálóit, miközben évekig levelezett Konkolyval. Végül tőle vette meg a csillagvizsgáló legfontosabb elemét, a műszert, az 1873-ban készült 10 hüvelykes Newton-rendszerű Browning-reflektort, amivel 1881 októberében kezdte meg a rendszeres észleléseket.
Az egyre inkább tudományos műhellyé alakuló kastélyban nemcsak csillagászati megfigyelések zajlottak, Gothard különböző laborokat is berendezett az épületben, kialakított például finommechanikai műhelyt, kémiai és fizikai labort, sőt meteorológiai állomást is. Gothard igyekezett kora műszaki újdonságait minél előbb kipróbálni, bevonni az életébe: 1883-ban pedig már villanyvilágítás, vezetékes víz, gáz és telefon volt a kastélyban, ami jószerével példa nélküli infrastrukturális háttérnek számított a XIX. század végi vidéki Magyarországon (de még a fővárosban is). (Csak hogy pár szó essék a meglehetősen meglepően hangzó telefonról: Gothard még 1879-ben, Kunc Adolffal kezdett telefonkísérletekbe, 1880-ban demonstrálták is a Foucault-kísérlet mellett a vezetékes hangátvitel lehetségességét. Később 128 kilométer hosszan épült ki telefonvonal Ógyalla és Herény, a Konkoly- és a Gothard-kastélyok között, hogy a két csillagász közvetlenebb kapcsolatot tudjon tartani egymással.)
Fontos mozzanat, ami nagyon jellemző volt Gothardra: tudományos újdonságok early adoptereként pár héttel a röntgensugár felfedezésének bejelentése után már maga is készített röntgenfelvételeket fizikai laborjában. Nem sokkal később már konkrét orvosi célra alkalmazta az új módszert: egy vadászbalesetet szenvedett ügyvéd karjában mutatta ki a söréteket vele, és később is sokat kísérletezett röntgenfelvételekkel, évekig készítve különböző már-már művészi hatást keltő röntgenképeit.
Gothard csillagászati tevékenysége kezdetén egy ideig csak távcsöves megfigyeléseket végzett, majd új tudományos módszerekkel, színképelemzéssel, spektroszkópiával, asztrofizikával kezdett foglalkozni. A fotótechnika fejlődésével párhuzamosan foglalkoztatni kezdte az égi objektumok fényképezése is: tevékenységének köszönhetően tekintünk ma úgy rá, mint az első magyar asztrofotósok egyikére.
Gothard életművének komoly részét tette ki az asztrofotózás, az észlelt jelenségek leírása mellett/helyett azok fotográfiai eszközökkel, fotóemulziós üveglemezeken történő megörökítése. "A fotográfia egy tudományos ágban sem fontosabb, mint a csillagászatban" – vélekedett a fiatal tudós, aki asztrokamerák szerkesztésével is hozzájárult a műfaj kezdeti sikereihez. Mint asztrofotóst, nevét először napfogyatkozásról készített fotói tették ismertté: az 1882. május 16-i, Magyarországról nézve részleges napfogyatkozásról készült felvételein látható volt a Hold korongjának íve, és a napfoltok is.
A herényi csillagász tevékenységére ekkortájt figyelt fel a nemzetközi tudományos közösség. Őt és öccsét 1883-ban a londoni Royal Astronomical Society tagjaivá választották (köszönhetően a Jupiter fizikájáról írt közös dolgozatuknak), míg 1884-ben Gothard Jenőt a kor legrangosabb európai csillagászati egyesülete, az Astronomische Gesellschaft is tagjai közé fogadta. Egy évi kísérletezés után 1886-ban sikeresen lefényképezte a Lyra gyűrűs-köd (M 57) közepén észlelt új csillagot, mire 1886-ban a bécsi Photographische Gesellschaft Voig Händer társaság (amelynek 1883-tól tagja volt) munkája elismeréseképp ezüstéremmel tüntette ki.
Gothardot a Magyar Tudományos Akadémia is a tagjai közé választotta, de mindeközben aktív kapcsolatot tartott fenn nyugat-európai tudósokkal is, sokszor előttük járva vizsgálataival. Legismertebb levelezőpartnere Max Wolf, a heidelbergi csillagvizsgáló alapítója, aki maga is próbálkozott asztrofotózással, és rengeteg fogást tanult el magyar kollégájától. (A Wolffal való levélváltás fennmaradt a heidelbergi egyetem könyvtárában, mai szemmel ugyancsak bámulatos, hogy akkortájt öt nap alatt fordult a posta Herény és Heidelberg között, szóval egész gördülékenyen és gyorsan folyt a tudományos eszmecsere kettejük között.)
Az M 57 köd csillagának lefényképezése talán Gothard egyik legjelentősebb eredménye. A kérdéses csillag ugyanis nagyon forró, látható fényt keveset bocsájt ki, javarészt az ultraibolya tartományban sugároz. Emberi szemmel alig észlelhető, a fotóemulzió érzékenysége viszont megfelelő volt a csillag megörökítéséhez. A magyar csillagászok ezért szeretik azt gondolni, hogy Gothard azonosította először ezt a csillagot fotografikus úton. Állítólag 1800-ban egy német csillagász már látta egy kis távcsővel, de ez az előbbiek miatt kevéssé hihető, perdöntő bizonyíték pedig nincs rá. Gothard felfedezése után a bécsi obszervatórium nagy távcsövével tudták vizuálisan is igazolni a magyar csillagász fotografikus megállapítását.
Gothard nevéhez több nagy fontosságú felfedezés is fűződik: elsők között fényképezett üstökösöket, emissziós csillagokat, a Swift üstökös színképelemzésével felismerte, hogy szénhidrogéneket, metánt és etánt tartalmaz a csóvája, a B Lyrae kettős csillag esetében a fényintenzitás és a színkép változásából igazolta, hogy nagyjából 7 nap a keringési periódusa.
Kedvelt témái voltak a Triangulum-galaxis, az Orion-köd, a Fiastyúk csillaghalmaz, az Örvény-köd, a Perseus-ikerhalmaz, az Androméda-galaxist pedig 205 perces expozícióval sikerült mai szemmel nézve is elképesztően részletgazdag módon megörökítenie.
Gothard megfigyelt több szupernóvát, foglalkozott planetáris ködök színképfelvételeivel, elemezte a felrobbant csillagok által ledobott ködök színképeit, és rájött, hogy nagyon hasonítanak a nóvák és a csillagködök színképei, felismerte a köztük lévő kapcsolatot, megsejtette, hogy a csillagködök a nóvák által magukról ledobott anyagfelhők. 1901-ben, az akkor megfigyelt szupernóva, a Nova Persei megfigyelésébe is bekapcsolódott. Sajnos ekkortájt kibontakozó súlyos szívbetegsége visszavonulásra kényszerítette, és hátralévő éveiben, 1909. május 29-én bekövetkezett haláláig már nem tudott érdemben alkotni. Befejezetlenségében is lenyűgöző csillagászati életművét 15 szűk év alatt alkotta meg.
Az 52 évet élt magyar csillagász nevét őrzi a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpontja. Hagyatékában közel 500 üveglemez maradt fenn, jelenleg az ELTE gyűjteményének részét képezik, nagy felbontásban vannak bedigitalizálva, kereshetők, kutathatók.
Cikkünk elkészüléséhez nagy segítséget nyújtott Kovács József, ELTE Gothard Obszervatórium csillagásza, aki "Csillagászat és fotó Gothard Jenő munkásságában" címmel tartott előadást a Mai Manó Házban, a Vissza a jövőbe kiállítás alkalmával.