Index Vakbarát Hírportál

A tudományos életbe is beszivárgott a Huawei-botrány

2019. május 30., csütörtök 10:18

Frissítés: Az IEEE június másodikán feloldotta a korlátozást, közleményük szerint az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának állásfoglalása alapján a Huawei dolgozói és a szervezet más tagjai is részt vehetnek közreműködő szakértőként, szerkesztőként a publikációs folyamataikban, függetlenül a munkáltatótól. 

Korábban írtuk: 

A New York-i székhelyű Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) nagyjából 200 tudományos folyóiratának szerkesztőivel azt közölte, hogy tart attól, hogy súlyos jogi következményei lehetnek, ha a Huawei szakemberei továbbra is gyakorolhatják az eddigi felhasználási jogaikat. 

Úgy tudni, hogy a Huawei szakemberei továbbra is részt vehetnek a szervezet számos tevékenységében, például konferenciákon részt vehetnek és elő is adhatnak, írhatnak cikkeket az IEEE szakmai folyóirataiba, és a különböző tisztségeiket is megtarthatják, amiket szervezet  vezetői és irányítói testületeiben töltenek be. 

Viszont nem férhetnének hozzá más személyek által benyújtott műszaki anyagokhoz egészen addig, amíg az IEEE azt nem engedélyezte jóváhagyásra. Ez után viszont szerkesztőként vagy szakértőként hozzászólhatnának a témához. 

A tudományos életet megrázta a döntés, főleg, amiért az IEEE korábban azt mondta, hogy a kereskedelmi korlátozás nem lehet hatással a tudományos életre. A kínai tudósok pedig szakmaiatlannak tartják a döntést, és többen jelezték, hogy egészen addig felfüggesztik a tagságukat, amíg a szervezet "vissza nem állítja a közös szakmai integritást"- fogalmazott Haixia  Zhang, a Pekingi Egyetem kutatója. Annak ellenére, hogy az IEEE központja New York-ban van, a szervezet önmagát globálisnak, politikamentesnektartja, aminek a fő célkitűzése "a technológiai innováció és a kiválóság előmozdítása az emberiség javára". 

Közben a Huawei visszakerült az SD Association tagjai közé, továbbra továbbra is partnere a  a többek közt a memóriakártyák szabványaiért is felelős szervezetnek, ami a múlt héten még átmenetileg felfüggesztette az együttműködést a kínai céggel az Amerikai Egyesült Államok  kormányzati intézkedései miatt, és a korábbi hírekkel ellentétben továbbra is tagja a Wifi Alliance-nek és a Bluetoothnak is. 

Rovatok