Ha az ember gyakran böngészi a Kickstartert, nyilván tisztában van azzal, hogy a közösségi finanszírozásban utazó platformon még a hagyományos reklámoknál is szenzációsabb világba csöppen az ember. Itt minden létező termék szuperinnovatív, és olyat tud, amit semmi más, ennek fényében pedig ember legyen a talpán, aki megállapítja, hogy pénzkidobás, vagy az új Szent Grál egy termék.
A Nuraphone nevű fejhallgatóval speciel nem találkoztam a három évvel ezelőtti kampánya során, de a szokásos kickstarteres lózungokat azóta sem vetkőzte le a cég. Konkrétan levédették a "Music in Full Colour" szlogent, a nemsokára debütáló fülhallgatójuk, a Nuraloop pedig természetesen a világ legokosobb fülhallgatója lesz.
Ez persze csak akkor zavaró, ha nincs mögötte teljesítmény, a Nuraphone-ra pedig ez egyáltalán nem igaz: mind a kialakítás, mind a mögöttes technológia szempontjából egyedi fejhallgatót alkotott az ausztrál cég, de ennek megvannak az árnyoldalai is.
Amikor másfél hónapja szembejött velem a Nuraphone egy facebookos hirdetésben, nem azért nyomtam rá azonnal, mert minden vágyam volt egy drága bluetoothos fejhallgató, hanem azért, mert szó szerint nem voltam hajlandó elhinni, amit látok. Ennél a fejhallgatónál igazából semmi szükség nincs a marketingszövegekre, elég csak mutatni róla egy képet, hogy bárkinek felszaladjon a szemöldöke.
Igen, szerintem is rettentően furcsán néz ki, de valószínűleg részben azért, mert az ausztrál cég maga találta ki a fent látható hibrid, a sima fejhallgatókat és az in-ear fülhallgatókat ötvöző, Inova névre keresztelt dizájnt. Ami elsőre óriási hülyeségnek tűnik, de a zajszűrés és a hangzás szempontjából is kulcsfontosságú. Nem is olyan nehéz hozzászokni, mert a fejhallgató elég kényelmes, de
A furcsa kagylódizájnon kívül egyébként nem okoz meglepetéseket a Nuraphone, egy tök fekete, gumiből és fémből összerakott, futurisztikus, de nem túl izgalmas konstrukcióról van szó. A pántot mozgató megoldással kimondottan elégedetlen voltam, hiába állítottam be, a fejemen mindig elcsúszkált valamelyik oldalon.
A fejhallgatóhoz egy kifejezetten menő fekete, mágneses csattal nyíló kemény tok jár, ami amúgy elég hasznos, mert a cucc semerre sem hajlik, így nyakban tartani rettenetesen kényelmetlen, csak úgy elpakolni meg pont emiatt szintén nem ajánlott. Az már jóval kiábrándítóbb, hogy semmi mást nem adnak hozzá, még egy nyamvadt jack kábelt se, és a bemenet természetesen teljesen egyedi, úgyhogy ezt
vagy megveszi tőlük az ember hatezer forintért, vagy belenyugszik abba, hogy csak vezeték nélküli módban használja.
Cserébe az aksi legalább jól bírja a gyűrődést, nálam napi használat mellett három hét alatt merült le százról nullára, cserélni viszont nem lehet, úgyhogy ha bedöglik, jó eséllyel küldheti az ember külföldre javíttatni a fejhallgatóját.
Elsőre nyilván mindenkinek a hibrid dizájn fog feltűnni a Nuraphone esetében, pedig ennél van egy még meghatározóbb egyedi funkciója is, jelesül, hogy
attól függően kalibrálja át magát, hogy éppen ki hallgatja vele a zenét.
Hatalmas kamunak hangzik, de van neki tudományos alapja: a Nuraphone az úgynevezett otoakusztikus emissziót, vagyis a belső fülben keletkező nagyon halk hangokat használja fel a tökéletes hangzás megteremtéséhez. Ezeket lényegében egy hallásvizsgálattal idézi elő, melynek során hangokat játszik le, majd egy hiperérzékeny mikrofonnal figyeli az ezekre adott reakciót, végül ez alapján alakítja ki az egyedi profilunkat.
A beüzemeléskor mindenekelőtt a Nura alkalmazást kell letölteni, a bejelentkezés után pedig jön is a kalibrációs folyamat, amit ajánlott minél csöndesebb környezetben végezni, hogy a fejhallgató pontosan be tudja lőni a hallásunkat. A procedúra kb. másfél-két percet vesz igénybe, ezután pedig meg is van az ember hallási spektruma, ami egy színes, eldeformálódott körön szemlélteti az ember hallását.
A körön az alacsony frekvenciák vannak 12 óránál, innentől pedig az óramutató járásával megegyezően megyünk felfelé a legmagasabbak felé, kifelé értelemszerűen a magasabb, befelé pedig az alacsonyabb érzékenység helyezkedik el. Ez jól néz ki, de igazából nem más mint egy automatizált hangszínszabályzó, ami garantálja, hogy nem kell órákat tölteni a tökéletes beállítás megtalálásával. Ez nem feltétlenül rossz, de akik a semleges hangzásra esküsznek – például az összes audiofil –, azoknak nem biztos, hogy be fog jönni.
Itt érdemes egyébként megemlíteni azt is, hogy a Nuraphone-on nincs bekapcsoló gomb, akkor kel életre, mikor az ember a fejére teszi, és akkor kapcsol ki, mikor leveszi. Ez a szenzoros megoldás elsőre nem tűnik túl jó ötletnek, de itt kimondottan jól lett kivitelezve. Eközben ráadásul beszél is hozzánk, mint Kitt a Knight Riderből,
minden bekapcsoláskor névre szólóan (!) köszönti az embert, elmondja, hogy hány százalékon van az aksi és megállapítja, hogy csatlakoztatva van-e a bluetooth.
A valódi vezeték nélküli élményt két gomb hivatott erősíteni, amikre összesen négyféle parancsot lehet beállítani. Ezekkel az egyetlen bajom az volt, hogy rettentően érzékenyek, nem egyszer állítottam le úgy a zenét, hogy csak meg akartam igazítani a fejemen a fejhallgatót, és a gomb környékére tévedt a kezem.
Az biztos, hogy ez a fejhallgató jól szól, de ez egészen addig nem is igazán tudatosul az emberben, míg vissza nem tér a megszokott eszközeihez. Én jelenleg egy középkategóriás Audiotechnica fülest használok, amivel egészen eddig maximálisan meg voltam elégedve, mostanában viszont folyamatosan hiányolom belőle azt a szinte tolakodóan harsány és energikus hangzást, amit a Nuraphone produkál.
Ilyen hangerőt és basszust nemhogy bluetoothos, de kábeles fejhallgatótól sem vár az ember, ez pedig egyértelműen a hibrid dizájnnak köszönhető. A hallójáratba kerülő rész felel a dallamokért, a fület körülvevő kagyló pedig a basszusért, amivel
Az elektronikus zene, a hip-hop és az erőteljes basszus rajongóinak pont emiatt mindenképpen érdemes vetnie egy pillantást a Nuraphone-ra, mert ezen a fronton elképesztően teljesít. Toro y Moi legutóbbi albuma például igazi csemegévé válik vele, de Deadmau5-tól Night Lovellen át a Radioheadig bármit képes új szintre emelni.
Érdekes módon metálhoz sem rossz választás, de nehéz kitalálni, hogy mit jó és mit rossz vele hallgatni: a Full of Hell új albuma például királyul szól rajta, de az Erra vagy az Architects számainál annyira tolakodóak a magasak, hogy hamar lefárad tőle az ember füle. Más műfajokkal is megbirkózik, inkább több mint kevesebb sikerrel, de Hauschka vagy Nils Frahm zongorajátéka érezhetően nem szól elég tisztán.
A fentiek fényében simán ki lehet jelenteni, hogy a Nuraphone egy innovatív, meglepően jó fejhallgató olyan megoldásokkal, amiket sehol máshol nem talál meg az ember. 400 eurós, vagyis durván 130 ezer forintos árával ugyanakkor inkább felfelé lóg ki a zajszűrős fejhallgatók mezőnyéből, és az sem segít rajta, hogy Magyarországon egyelőre nem árulja senki, csak online lehet megrendelni.
A formabontó dizájn, a lenyűgöző basszus, a kiváló zajszűrés és a jó hangzás miatt simán érdemes elgondolkodni ezen a fejhallgatón – főleg mert 30 napon belül vissza is lehet küldeni, ha nem jön be –, még úgy is, hogy ennyi pénzért, ilyen körülmények mellett valószínűleg elsőre nem sokan választanák a Nuraphone-t a Sony, vagy a Bose jól bejáratott termékeivel szemben.