A megkövült gyantából létrejött borostyán évezredek óta kedvelt féldrágakő. Vannak szülők, akik borostyánkőből fűzött nyakláncot kötnek csecsemőjük nyakára, hogy ne fájjon nekik a fogzás. És még ennél is sokkal komolyabb dolog, hogy a Jurassic Park című dokumentumfilm óta az is közismert, hogy a beleragadt szúnyogok által évmilliókkal ezelőtt szívott vért kivonva dinókat lehet feltámasztani. Bármi is igaz a borostyánról (ez a kettő pont nem), hatalmas a kereslet iránta. Csakhogy a legtöbbet Mianmar sok évtizede zajló polgárháborúktól és népirtásoktól szenvedő Kacsin tartományából csempészik ki, a bevételt pedig még több fegyverre költik.
Ashleigh Ferguson kislánya hajszál híján megfulladt. Az anya azt vette észre, hogy kislánya, Ellie mozdulatlanul fekszik annak ellenére, hogy máskor azonnal felpattan a kiságyában, amikor nyílik szobájának ajtaja. Ferguson ezután vette észre, hogy a kis Ellie-nek sikerült bedugni kezét a borostyán nyaklánca és a nyaka közé, majd addig fészkelődött, míg a lánc nyolcast formált, és felcsúszott a karján.
Közben majdnem megfojtotta önmagát.
De miért köt valaki kis kövekből fűzött nyakláncot a babája nyakára? Nos, mert az ezotériára fogékony körökben azt hiszik, hogy a borostyán nyaklánc valamilyen módon enyhíti a fogzási fájdalmat. Két elmélet is magyarázni próbálja a hatást. Az egyik szerint a borostyánból felszabaduló illóolajok fájdalomcsillapító hatásúak. A másik szerint – mivel a borostyán könnyen gerjeszthető elektromosan, a borostyán görög nevéből (elektron) származik a jelenség neve is – a kő valamiféle természetes energiát termel.
Talán mondanunk sem kell, hogy semmi sem bizonyítja egyik állítás valóságtartalmát sem, az egész hülyeség.
Viszont sokan elhiszik, így a borostyánkő iránti kereslet nagyon is valós. Sőt, a paleontológusok Jurassic Parkból ismert érdeklődése is valós. Noha T. rexet nem támasztanak fel a segítségével, kisebb állatok tömege őrződött meg, miután szerencsétlenekre rácsöppent a gyanta sok tízmillió évvel ezelőtt, és hermetikusan lezárva kövültek meg vele együtt. A borostyánokban nem csupán rovarok konzerválódhatnak, de akár kisebb madarak, gyíkok és emlősök is.
Főként kínai őslénykutatók gyártják tömegével a Nature- és Science-cikkeket borostyánba zárt felfedezésekre alapozva, aminek két oka van: az ország határos Mianmarral (régi nevén Burmával), ahol a legtöbb borostyánt bányásszák, majd átcsempészik a kínai határon; illetve Kínában nem olyan szigorúak a tudományetikai szabályok. Ha egy-egy felfedezés megkérdőjelezhető vagy akár elítélendő forrásból származik, de növelheti a nemzeti büszkeséget,
különösebb akadályokat nem gördítenek elé a hatóságok.
A mianmari határ kínai oldalán fekvő Tengcsung (Tengchong) városa a világ borostyán-(fekete)kereskedelmének egyik legnagyobb központjává nőtte ki magát. A város számos borostyánpiacán a kínai őslénykutatók legalább olyan lelkesen válogatnak a sárga féldrágakövek között, mint a nyugati exportra vásárló kereskedők. Az utóbbi években ugyanis a borostyánpaleontológia rendkívül divatossá vált.
Manapság a felfedezések tombolása vagy inkább orgiája a jellemző
– nyilatkozta David Grimaldi, az Amerikai Természettudományi Múzeum borostyángyűjteményének kurátora a Science-nek, és elmondta, hogy a kínai kollégák előrejelzése szerint több ezer új ősi rovar-, madár-, sőt rák- és kétéltűfaj leírása várható a közeljövőben a borostyánok vizsgálata alapján.
Csakhogy a borostyán forrása, kereskedelme és megvásárlása igencsak árnyalja a dicsőséges paleontológiai felfedezések bevilágította optimista képet. Legtöbbjük ugyanis Mianmar Kacsin tartományából származik, ahol 1961 óta kisebb megszakításokkal polgárháború dúl. A kacsinok hat népcsoport szövetségét alkotják, és egy 17 éves, viszonylag nyugodt fegyverszüneti periódustól eltekintve folyamatos harcot vívnak a burmai központi kormány erőivel szemben. A háború 2011-es kiújulása óta ezreket öltek meg, százezer embert telepítettek ki erőszakosan, és mindkét oldalt gyerekkatonák besorozásával, kínzásokkal és erőszaktevésekkel vádolják.
A háborújukat pedig jelentős részben a borostyánbányászatból finanszírozzák. A becslések szerint csak 2015-ben a Tengcsungon keresztüláramló borostyán értéke 725 millió és egymilliárd dollár között lehetett. Egy-egy szebb élőlényt magában rejtő kő ára simán lehet 900-1000 dollár is, bár a legjobb darabokat a magángyűjtők rendre elhappolják a kisebb pénzű kutatók orra elől. A paleontológusok jórészt széttárják a karjukat, és arra hivatkoznak, hogy ha ők nem veszik meg a köveket, valaki más vásárolja meg őket, és akkor
ahelyett, hogy egy új fajt fedeznének föl, csak értelmetlen nyaklánc készül belőlük.
A gyanta azért ideális közeg az élőlények konzerválására, mert ahogy testükkel érintkezik, beszivárog a szövetek közé. Nemcsak meggátolja, hogy a lebontó baktériumok és gombák hozzájuk férjenek, de ki is szárítja őket. A védelem akkor válik teljessé, amikor a gyanta molekulaláncai között keresztkötések alakulnak ki, és megszilárdulva létrejön a borostyán. Ennek köszönhetően sok borostyánba zárt élőlényt sejtszinten, sőt molekuláris szinten is lehet vizsgálni.
A borostyánok világpiaca alapvetően három forrásból táplálkozik: a balti térségből, Dominikából, illetve Burmából. Csakhogy előbbi két térségből jellemzően jóval fiatalabb darabok kerülnek elő, így őslénytani szempontból kevésbé értékesek. Sőt, a burmai borostyánból sokkal több is van, és az egyes darabok sokszor akkorák, mint egy sárgadinnye. Vagyis sokkal nagyobb az esély arra, hogy bennük igazán rendkívüli állatok pihenjenek. Csak tavaly 321 új fajt írtak le a burmai borostyánokból, így teljes számuk mára meghaladta az 1200-at.
A borostyánok lelőhelyére hivatalosan külföldiek nem léphetnek be, így a paleontológusoknak esélyük sincs megismerni az őskövületek geológiai környezetét. Azok a külföldiek, akiknek mégis sikerült megközelíteniük a bányákat, száz méter mély függőleges, nagyon szűk aknákról számolnak be. A mélyben dolgozó bányászok, amint borostyánra lelnek, vízszintes járatokat alakítanak ki, és a felszínre hozzák a kincset. Természetesen a legelemibb biztonsági szabályokat sem tartják be. Mindkét háborúzó félnek védelmi pénzt kell fizetniük, és a leleteket éjszaka vizsgálják át,
nehogy a konkurencia tudomást szerezzen egy-egy gazdagabb lelőhelyről.
A leletek közül az állatokat rejtők a legértékesebbek. Bár a mianmari törvények tiltják a fosszíliák exportálását, a borostyánok drágakőnek minősülnek, ezért azokat viszonylag könnyedén el lehet adni. Általában egyenesen a kínai határhoz viszik a köveket elefántháton, motoron, csónakon, bármilyen járművön, amit csak szerezni tudnak. Bár a kínai hatóságok elméletileg vámot vetnek ki a behozott ékszerekre, a tengcsungi hivatalos szervek nemcsak hogy eltűrik, de a vezetői busásan meg is gazdagodtak a borostyánkereskedelemből.
A már korábban idézett Grimaldi a korábbi tűzszünet idején hozzájutott 75 kilogramm burmai borostyánhoz, és azt találta, hogy minden kilója átlagosan 46 élőlényt tartalmazott. Kínában vannak feldolgozatlan borostyángyűjtemények, amelyek 30 ezer darabot is tartalmaznak. Ezekről úgy becslik, hogy akár
4-5000, a tudomány számára ismeretlen élőlényt is tartalmazhatnak.
A borostyánok és a fosszíliák iránti egyre növekvő kereslet persze a lázadók és a mianmari kormányerők figyelmét is felkeltette. 2017-ig a lázadók uralták a területet – és adóztatták a bányászokat. Akkor azonban a kormányerők repülőről röplapokat dobtak le, és figyelmeztették a bányászokat, hogy meneküljenek, vagy meghalnak. Nem sokkal később légicsapások indultak be, és a kormány átvette a bányák ellenőrzését.
Az emberi jogi szervezetek a burmai borostyán bojkottjáért kampányolnak, egyelőre nem sok sikerrel. A bányászok a riporterektől kérdezik, hogy a külföldi tudósok miért érdeklődnek annyira a borostyánba zárt bogarakért (vagyis fogalmuk sincs, hogy miért kockáztatják az életüket száz méter mélyen a föld alatt). Eközben az őslénykutatók legtöbbje a tudományos kérdésekre koncentrál, és nem érzi felelősnek magát az általuk is tüzelt borostyánüzlet halálos következményei miatt.
Vásárlóként, miközben segítünk felhajtani az árakat, és részt veszünk az áruk kereskedelmében, részeseivé válunk a konfliktusnak
– figyelmeztet Paul Donowitz, a Global Witness emberi jogi szervezet Mianmarért felelős munkatársa. Úgy tűnik, hiába.
Ne maradjon le semmiről!