Index Vakbarát Hírportál

Jó trükköt tud a Volvo katonai terepjárója

2019. június 20., csütörtök 13:43

Az amerikai katonákat kiszolgáló Humvee szégyenében jégre teheti magát, ha összehasonlítjuk a Volvo által kifejlesztett Scarabée terepjáróval, amely nagy eséllyel a francia hadsereget fogja erősíteni a közeljövőben. A könnyű páncélozott járművet a svéd Volvo Group hadipari leányvállalata, a francia Arquus rakta össze, szóval nem a Volvo személyautós katalógusában fog felbukkanni.

Az Arquus célja egy gyors, könnyen manőverező és lopakodni tudó katonai jármű kifejlesztése volt, ami a videók alapján összejött, a Scarabée úgy tud oldalazva száguldozni, hogy még az oldalsó ablakból is az utat nézhetjük magunk előtt.

Ezt azzal oldották meg, hogy mind a négy kereke egy irányba elfordítható. Amikor pedig az első és a hátsó kerekek ellentétes irányba fordulnak, viszonylag kis helyen meg tud fordulni az autó.

Ezen túl a Scarabée távirányítható, egy 300 lóerős dízel és 103 lóerős elektromos motorja van, két tonna felszerelést elbír, és kis magasságból kidobható a repülőgépekből, ejtőernyő nélkül. Tolóajtókat kapott, hogy szűkebb utcákban is ki tudjanak pattanni belőle.

Nemcsak az Arquus Scarabée távirányítható akár látóvolságon kívülről is, hanem az utánfutója is, amit saját motorral láttak el, és további négy tonnányi terhet képes magával vinni. Ha letették valahol az utánfutót, gombnyomással odahívhatják az autóhoz. 

Az Arquus most egy kiegészítő drón kifejlesztésén dolgozik, amely az autó útvonalán előre repül majd, hogy a váratlan veszélyekre és akadályokra figyelmeztesse a sofőrt.

(Popular Science)

Rovatok