Az eddig is tudott volt, hogy évmilliárdokkal ezelőtt a belső Naprendszer égitestjeinek a mainál sokkal intenzívebb aszteroidaesőt kellett elviselniük. A folytonosan ismétlődő becsapódások olyan drasztikusa zavarást jelentettek a Föld és a Mars felszínén is, ami praktikusan
lehetetlenné tette az élet kialakulását.
Ennek a támadássorozatnak azonban egyszer csak vége szakadt, és ez tette lehetővé, hogy bolygónkon – és talán a Marson is – elkezdődjön a szerves molekulák egyre komplexebbé válása, és az első egysejtű élőlények megjelenhessenek.
De mikor maradtak abba a gyakori kisbolygó-becsapódások? Eddig úgy tartották, hogy erre 3,8 milliárd évvel ezelőttig várni kellett, de a legújabb eredmények fényében már valószínűbbnek tűnik, hogy jó félmilliárd évvel korábban, 4,48 milliárd évvel ezelőtt kifogyott a muníció. Ez egyben azt is jelenti, hogy a törmelék leülepedésével
akár már 4,2 milliárd évvel ezelőtt alkalmassá válhattak a marsi körülmények az élet kialakulásához.
Desmond Moser és munkatársai, a kanadai Nyugat-ontariói Egyetemen olyan meteoritokat vizsgáltak, amelyekről azt gyanítják, hogy a Mars déli fennföldjeiről származnak. Ezek a kőzetek egy régi kisbolygóütközés alkalmával robbantak ki a Marsból, majd idővel a Földre estek le meteoritként. Eddig nagyjából 120 ilyen követ dokumentáltak. A kutatók a legrégebbi cirkóniumásványokat 4.43-4,48 milliárd évesként azonosították a meteoritmintákban. A cirkónium csekély mennyiségű radioaktív uránt is tartalmaz, amely egyenletes sebességgel bomlik el, így alkalmas a sziklák kormeghatározására. Emellett a kőzetek mikrostruktúráján felfedezhetők azok a jellegzetességek, amelyek az aszteroidabecsapódás idején jellemző
hatalmas nyomásról árulkodnak.
A mintákban ugyanakkor nem találták ezen nagy nyomást eredményező események nyomait. Vagyis a kőzetek létrejöttekor – 4 és fél milliárd évvel ezelőtt – már nem volt jellemző a Marsra a mindennapos aszteroidabombázás.
Tudjuk, hogy hatalmas nyomás nehezedett a Marsra [a becsapódó aszteroidák miatt]. De ennek 4,48 milliárd évnél régebben kellett történnie. Ennek következtében a belső Naprendszer már félmilliárd évvel korábban megfelelő helyszín lehetett az élet kialakulásához annál, mint ahogy korábban gondoltuk
– nyilatkozta Moser a New Scientistnek.
Egy globális kataklizmával felérő becsapódás ugyan teljesen kiirthatta (volna) az addigra kialakult életet a Marson. Ugyanakkor meg is teremthette a később létrejövő élet feltételeit azzal, hogy a bolygó belsejében megbúvó vizet kiszabadította, így az a felszínre törhetett.