Daniel Lieberman evolúcióbiológus a Harvardon, és egy évtizede kapott rá a mezítlábas futásra. Azóta kutatja a láb és a talp alkalmazkodását azoknál, akik csak ritkán vagy sohasem viselnek cipőt. Eredményei szerint a mezítlábas járás és futás ugyan megvastagítja a talp bőrét, hogy megvédje a lábat a sérülésektől, de eközben a talp tapintása nem gyengül.
Lieberman és kollégái száz, szinte folyamatosan mezítláb élő embert vizsgáltak Kenyában, és igazolták a kutatásvezető saját tapasztalatait, miszerint a cipő használatának elhagyása ugyan megkeményíti a bőrt a talpon, de az illető ettől még
ugyanúgy képes érzékelni a felület textúráját, mint korábban.
A bőrkeményedések ugyanis anélkül közvetítik a talajjal való érintkezés közben keletkező rezgéseket a bőr mélyebben fekvő tapintó idegvégződései felé, hogy csillapítanák azokat. Vagyis teljesen különbözőképpen működnek, mint a mesterséges cipőtalpak. Hasonló ez ahhoz, ahogy a gitárosoknak sem csökken pengető ujjaik érzékenysége, a rajtuk képződő bőrkeményedések dacára.
Korábban azt is kimutatták, hogy az atléták kevesebb sérülést szenvednek el, ha mezítláb futnak. Ennek oka, hogy ilyenkor finomabban képesek érzékelni a felület egyenetlenségeit, így jobban tudják tartani az egyensúlyt, és kevésbé erőltetik túl a lábukat. Az is kiderült a kutatásokból, hogy bár a cipők csökkentik a legnagyobb nyomóerőt, ami a talaj irányából a lábra nehezedik, viszont a némileg kisebb erő hosszabb ideig hat a talpra, mint mezítláb. Összességében tehát
mezítláb kisebb erő hat, ami károsíthatja a lábat.
Lieberman szerint az időseknek különösen fontos lenne, hogy vékonyabb talpú cipőt hordjanak. Ez ugyanis jobban hasonlít a mezítláb járáshoz, az ember jobban érzékeli benne a felületből eredő rezgéseket, és könnyebb megtartani az egyensúlyt. Vagyis csökken a gyakran halálos kimenetelű elesések veszélye.
Forrás: New Scientist