Index Vakbarát Hírportál

Elhagyja az Apple-t a vezető tervezője

2019. június 27., csütörtök 23:20

Az Apple bejelentette, ebben az évben távozik tőlük vezető designerük, Sir Jonathan Ive. Az iMac tervezője 1992-ben került a céghez, és most saját vállakozást indít. A hivatalos közlemény szerint nem szakad meg a kapcsolat, Ive-nak az Apple lesz az elsődleges partnere. 

A Verge úgy tudja, hogy Ive mellett a LoveForm cég másik húzóneve  Marc Newson lesz. Az ausztrál ékszer- és formatervező, szobrász 2014-ben lett az Apple-csapat tagja. Ami a techóriást illeti, a tervezői csapatot ezután Evans Hankey, Alan Dye és Jeff Williams irányítja majd.

Az Apple-nél töltött közel harminc év alatt Ive számos termék fejlesztésében részt vett, miután Steve Jobs 1997-ben visszatért a céghez, együtt alkották meg az első iMacet. 

Rovatok