Index Vakbarát Hírportál

Atomhajtású drónt küld a NASA a Titánra

2019. június 28., péntek 09:10

A földönkívüli élet egyik lehetséges helyszíne a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán, és az amerikai űrkutatási hivatal úgy döntött, hogy hamarosan drónt indít a lehetséges mikrobák felkutatására. A Dragonfly küldetés műszaki szempontból is izgalmas, mert egy atommeghajtású nyolcrotoros drónt küldenek az égitestre.

Ha minden jól alakul, a NASA leszállóegysége a tervezett két éves küldetése során hosszabb utat tehet majd meg egy idegen égitest felszínén, mint bármely eddigi űrszonda.

Egy kicsit azonban még várni kell, a Dragonfly indulását ugyanis 2025-re tűzték ki, és a bődületesen hosszú, 1,3 milliárd kilométeres utat kilenc év alatt teszik meg.

A Dragonfly energiaellátását radioaktív plutónium-238 izotóppal biztosítanák, és a körülbelül 30 kilométer per órával száguldozó jármű akár két-három kilométeres magasságba is fel tud majd kapaszkodni, hogy a Titán felszíne mellett a nitrogénben és metánban gazdag légkörét is tanulmányozhassák.

A tudósok főleg arra kíváncsiak, hogy a Titánon létrejöttek-e aminosavak, amelyek az élet alapanyagai, a távoli hold mai állapota ugyanis a Föld korai, az élet kialakulását megelőző állapotát tükrözi.

(Wired)

Rovatok