Index Vakbarát Hírportál

Elárverezik az 50 évvel ezelőtti holdsétáról megmaradt egyetlen videótekercset

2019. június 30., vasárnap 16:14 | aznap frissítve

Az 50 évvel ezelőtti holdséta egyetlen fennmaradt videótekercsét árverezi el júliusban a Sotheby's aukciósház – írja az MTI.

A NASA Apollo 11 missziójának 1969. július 20-i Holdra szállását követő években a hivatal sok tekercsre készített más felvételt vagy eladta őket, hogy csökkentse a költségeit – mesélte Gary George, aki 1976-ban, egyetemista korában egy kormányzati árverésen több mint 1100 tekercset vásárolt meg összesen 218 dollárért (62 ezer forint).

„Fogalmam sem volt, hogy van-e rajtuk bármi értékes dolog, tévécsatornáknak adtam el őket, hogy vegyenek fel rájuk mást” – mondta el a Reutersnek a 65 éves nyugalmazott Las Vegas-i gépészmérnök. Kiderült azonban, hogy a rengeteg szalag közül három felbecsülhetetlen értékű felvételt rejt.

George nyolc tekercset adott el tévéknek ötven dolláros darabáron. A többit egy templomnak akarta adományozni, éppen pakolta be őket a kocsijába, amikor az apja észrevett köztük egy Apollo 11 EVA feliratot.

Az EVA az űrjárművön kívüli tevékenységet (extra vehicular activity) jelenti a NASA-zsargonban. „Mivel apámat nagyon érdekli az űrhajózás, azt mondta, ezt a hármat meg kellene tartani, egyszer még értékesek lehetnek. Ezért a következő 43 évben magamnál tartottam őket, így történt, hogy megmaradtak” – magyarázta George.

A NASA 2006-ban elismerte, sehol sem találják a Holdra szállás eredeti videóit. 2008-ban George egy NASA-nál dolgozó barátjával nyaralt, akinek az volt a feladata, hogy kutassa fel az elveszett tekercseket.

„Úgy tűnik, elvesztek az Apollo 11 EVA eredeti tekercsei” – idézte George a barátját. Akkoriban George nem is tudta megnézi a felvételeket, mert nem volt berendezése, amin le tudta volna játszani. Akkor látta azokat először, amikor a beszélgetés után elment egy kaliforniai videóstúdióba. Az egyik tekercsen Neil Armstrong űrhajós első léptei láthatók a Holdon, miközben világhírűvé vált mondata is elhangzik: Kis lépés ez az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.

A felvételeken látható, amint Buzz Aldrin űrhajós a Hold minimális gravitációja miatt lebegve ugrándozik a felszínen, hallható telefonbeszélgetésük Nixon elnökkel, megnézhetjük az amerikai zászló kitűzését, kőzetminták gyűjtését és még sok mást – közölte Hallie Freer, a Sotheby's szóvivője. A hangot és a képeket Armstrong kamerája közvetítette, mely a mai napig a Holdon hever.

A szalagokért akár kétmillió dollárt is adhatnak a július 20-i árverésen. A gyűjtők csillagászati összegeket fizetnek az űrkutatás emléktárgyaiért. 2017-ben a Sotheby's 1,8 millió dollárért árverezte el Armstrong holdporos táskáját, amelybe a holdkőzetet gyűjtötte.

Rovatok