Meglehetősen ritka, nagyjából 5 percig tartó légköroptikai jelenségnek volt tanúja pár nappal ezelőtt Szabó M. Gyula csillagász, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont igazgatója, és egy különösen látványos fotón meg is örökítette azt. A felvétel június 27-én, csütörtökön, 21:07 perckor készült a Lyon–Bécs-repülőjáraton. "Felszállás után a pilóta délkeletre repült, csak kis idő után fordult Bécs irányába, így a hegyet jó rálátással meg tudtuk közelíteni. Éppen 50 perc késésben voltunk a menetrendhez képest, de éppen emiatt sikerült elcsípni a naplemente előtti utolsó sugarakat a hegycsúcson" – mesélte az Indexnek Szabó M. Gyula.

A képen egy nagyon ritka pillanatot láthatunk: az Alpok Mont Blanc-tömbjének csúcsai hosszú árnyékokat vetnek keletre, köszönhetően a lenyugvó Napnak. "A völgyekben a hőhullámmal érkezett párás-poros levegő látható, igazából csak a Mont Blanc csúcsa, lényegében az utolsó pár száz méteres magasság emelkedik a zavaros légrétegek fölé. A csúcsok árnyékai ezért látványos árnyéksávként húzódnak a nagy aeroszoltartalmú légrétegek fölső régiójában, a perspektivikus hatás miatt pedig a Nappal ellentétes oldalon összetartani látszanak" – magyarázta Szabó M. Gyula.

Ezt a légköroptikai jelenséget, azaz az kelő vagy nyugvó Nappal szemközti horizont felé tartó, összetartó légköri árnyéksávokat a földről nézve antikrepuszkuláris sugaraknak nevezzük. A jelenség nemcsak hegyvidékeken, de zivataros időben alföldről is megfigyelhető, ilyenkor magasan tornyosuló zivatarfelhők vethetnek árnyékot. (Az antikrepuszkuláris sugaraknak van komplementer jelensége is: a Nap felé fordulva a megfigyelők úgynevezett krepuszkuláris sugarakat láthatnak a Nap látszó pozíciójában összefutó, váltakozóan fényes és árnyékos sávok formájában.)

"Ennek a képnek a különlegessége, hogy itt fölülről látjuk az antikrepuszkuláris sugarak kialakulását" – tette hozzá a csillagász. "Megfigyelhető még, hogy a távoli horizonton a sugarak egyre erősebben rajzolódnak ki, majd egy sötét masszává olvadnak össze. Ennek oka végső soron a Föld görbülete. A csúcsok árnyéka egyre jobban elemelkedik, ahogy távolodunk a hegytől, és a hegyek egyre nagyobb része vesz részt a távoli árnyékkúp kialakításában. A sötétedéshez hozzájárul még a pára önárnyékolása és a földárnyék is: a jobb oldalt látható horizont irányából közelít az éjszaka, hogy nagyjából fél óra múlva elborítsa az előtérben lévő völgyeket is."