Index Vakbarát Hírportál

Törli a Microsoft a tőle vásárolt e-könyveket

2019. július 1., hétfő 13:02

Bárki, aki valaha a Microsoft Store-ból vásárolt e-könyvet, készüljön fel arra, hogy ebben a hónapban az összeset törlik. A jó hír az, hogy kaphat pénzvisszatérítést, a rossz hír az, hogy minden egyes könyvet törölnek, azokat is, amiket ingyen szerzett be az ember, és azokat is, amiket esetleg saját jegyzetekkel bővített. 

A Microsoft már áprilisban bejelentette, hogy nem forgalmaz többé ekönyveket, és júliusban lekapcsolják a DRM-szervereket is.  A Microsoft 2017-ben kezdett ekönyveket árulni, de több kritika érte amiatt, hogy sosem fejlesztettek hozzá rendes olvasó alkalmazást, illetve hogy a megvásárolt könyveket a DRM-védelem miatt nem lehetett egyik eszközről a másikra áttenni, vagy cserélgetni egymás között. A DRM-védelmet nagyjából úgy kell ezt elképzelni, mint egy digitális zárat. Pont ez teszi lehetővé egyébként a Microsoftnak, hogy egy gombnyomással eltüntessék az összes könyvet. 

A vásárlók visszakapják a könyveik árát, már ha nem járt le azóta a fiókhoz rendelt hitelkártyájuk, ellenkező esetben egy utalványt kapnak, amit a Microsoft Store-ban válthatnak be. A cég továbbra sem tudott megnyugtató választ adni, hogy mi lesz azokkal a jegyzetekkel, amiket az emberek az általuk megvásárolt könyvbe írtak, szintén digitálisan. Erre, a szakkönyvek esetében elég gyakori problémára nem tudtak megoldást találni, ezek a könyvekkel együtt elvesznek, viszont mindenkit, aki április előtt jegyeztelt valamelyik könyvébe, 25 dolláros fájdalomdíjjal próbálnak kiengesztelni. 

Rovatok