Index Vakbarát Hírportál

Zűrös dolog a mobilflották világa

2019. július 2., kedd 16:38

A flottaszolgáltatók zavaros működésére és átláthatatlan hátterére mutatott rá a múlt héten kipattant botrány, amikor a 6forint.hu néven hirdetett nyilvános flottában a hálózatot adó Magyar Telekom kikapcsolta több mint 1500 ügyfél telefonszámát, akik közül most sokan szeretnék elvinni máshová a hívószámukat. Az esemény komolyabb lavinát indított el, amelyben tök ismeretlen hátterű cégek mutogatnak egymásra és a Telekomra.

Vasárnap a 6forint.hu arról tájékoztatta az előfizetőit egy emailben, hogy nem csődölt be, tovább működik, és a SIM-kártyák letiltása csak a telekomos ügyfeleik egy részét érintette. Azt is megírták, hogy aki befizeti a zárószámlát, annak megküldik a lemondónyilatkozatot, és ennek birtokában az ügyfél tovább tudja használni a flottába bevitt saját telefonszámát, ha másnál új szerződést köt. Ez elég korrekt lépés tőlük.

Az ügyfélszolgálati irodát viszont bezárták, mostantól csak online elérhetők, és kizárólag banki átutalással, a weboldalon bankkártyával vagy paypallal lehet befizetni a havidíjat.

A Magyar Telekom az Indexnek azt mondta, hogy több céges flotta működik náluk, és a kérdéses flotta folyamatosan növekvő tartozást kezdett el felhalmozni, ezért kiemelten figyelték őket. „A cég többszöri felszólítás ellenére sem kezdte meg ezen nem vitatott tartozásának rendezését, illetve a számára felajánlott részletfizetési konstrukció elfogadására sem hajlandó” – közölte a Telekom. A két cég közti szerződés szerint küldtek ki először felszólításokat, ajánlottak részletfizetési lehetőséget, majd az adott hívószámokat korlátozták.

Kaptunk hivatalosnak tűnő levelet a 6forint.hu-tól is, amit csak így, cégnévvel írtak alá, és ebben arra hívták fel a figyelmet, hogy nem kaptak versenyképes ajánlatot a Telekomtól. Ebben azt hiányolták, hogy ők 10 ezer SIM-kártyával sem kaptak olyan kedvező ajánlatot, mint a Telekom 20-40 kártyás vállalati ügyfelei.

Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a Telekomot, amely üzleti titokra hivatkozva kitért a válaszadás alól. Azt viszont iparági szakértők korábban elmondták, hogy a távközlési cégek kockázatelemzés alapján számítják ki a flottás áraikat. Nehéz megítélni, hogy tízezer, utcáról beeső ügyfél nemfizetési kockázata és költsége nagyobb, vagy a pár száz fős cégek flottáinak kezelése drágább. A 6forint.hu mindenesetre a levelében azt írta, hogy „a flotta üzemeltetése és fenntartása a fentiekben leírtak miatt már több hónapja veszteségessé vált”.

Ebben az ügyben hírességek is érintettek, a flottakezelő egyik fontos partnere például a Drukker Mobil nevű szerveződés, amelyhez Dzsudzsák Balázs adta a nevét. Ők a drukkermobil.hu oldalon elérhetők, de az oldal nem használ titkosított kapcsolatot, a böngésző szerint nem biztonságos a kapcsolat, ezért nem linkeljük ide.

Út az ismeretlenbe

A hozzánk beérkező levelek megfogalmazása alapján az emberek egyértelműen mobilszolgáltatóként tekintenek a flottaszolgáltató cégekre, pedig valójában ezek a vállalkozások csupán nagy mennyiségben megvett üzleti előfizetéseket értékesítenek tovább, akár magánszemélyeknek is, és a hálózatot a nagy cégek, például a Telekom vagy a Telenor biztosítja.

Sok vállalkozás és egyesület biztosít a dolgozóinak, illetve a tagjainak kedvezményes vagy éppen ingyenes beszélgetési lehetőséget, de fontos leszögezni, hogy az ilyen  konstrukcióban az előfizetői jogoktól és az általa nyújtott védettségtől elesnek az előfizetők, mert a jogokat a flottaszervező gyakorolja – mondta el kérdésünkre  a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ilyen védelem például az, hogy a távközlési cégeknek az előírások szerint kell ügyfélszolgálatot működtetniük, és számos előírás szól a tájékoztatási és minőségi kötelezettségekről is. 

A flottamenedzselés azonban nem számít elektronikus hírközlési szolgáltatásnak, így az NMHH sem tud fellépni a szóban forgó konstrukciókban szereplő felhasználók védelmében, mert nem rendelkezik rá hatáskörrel.

A FLOTTÁK KIALAKÍTÁSA, MŰKÖDTETÉSE NEM JOGELLENES.

A piaci jelenséget viszont az NMHH is figyelemmel kíséri, és aggályosnak tartja az olyan felhasználók helyzetét, akik nem a fentiek tudatában és figyelembevételével vesznek részt valamely flottában. Mint megtudtuk, a hatóság hivatalból vizsgálatot indított a kérdéses témában, és ha sérültek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok, akkor eljárást is fog indítani.

Ez az egész akkor válik érdekessé, ha az előfizető erre a telefonszámra építi a vállalkozói tevékenységét, ami egyéni vállalkozók esetében nem lenne kirívó eset. Ahogy az NMHH is írta, érdemes a forintos előnyök mérlegelésével egy időben az általános szerződési feltételeket (ÁSZF) is átolvasni, mert abban azért találni érdekességeket. Például az alábbit is tartalmazza a flottakezelő ÁSZF-je:

A kezelőnek jogában áll a partneri hívószámot megváltoztatni, kiegészítő szolgáltatásokat megszüntetni. 

Magyarán azok az ügyfelek, akik most a letiltott telefonszámukat féltik, és nagyon vinnék magukkal, eleve aláírták, hogy bármikor megváltozhat a számuk.

Az is eltérés a hagyományos távközlési cégekhez képest, hogy az ÁSZF-et a weboldalon nem sikerült pár kattintással megtalálni, először akkor találkoztunk vele, amikor elkezdtünk egy regisztrációt, és ott rányomtunk az „Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót, és hozzájárulok adataim kezeléséhez” feliratú linkre.

Rögzített korlátok

A fentiek alapján a beszállító – például a Telekom – felel a hírközlési szolgáltatás működéséért, viszont ebben a szerződéses viszonyban a Telekom csak a SIM-kártyák valódi tulajdonosának, az AppGenom Kft.-nek tartozik elszámolással (a cégről még később írunk).

Ez a 6forint.hu előfizetői szerződésében is világosan benne van:

Az előfizető nem keresheti meg a hálózatot biztosító szolgáltatót, de ha mégis megteszi, és ezzel bármilyen kárt vagy veszteséget okoz az AppGenomnak, akkor azt meg kell fizetnie.

Vannak érdekes extra költségek is, amelyek a hagyományos távközlési szolgáltatóknál nem megszokottak. Ha véletlenül blokkoljuk a SIM-kártyánkat a hibás PIN-kód beírásával, akkor 315 forintért kérhetjük el a feloldó PUK-kódot. Normális esetben, saját előfizetésnél ezt a kódot ingyen megtaláljuk a SIM-kártya műanyag lapkáján. A roaming- és a nemzetközi hívás bekapcsolásához 15 748 forint „óvadékot” kell letenni, a késve fizetés behajtási díja pedig kereken 5000 forint.

Mindezekért cserébe maga a szolgáltatás rendkívül olcsó a piaci lakossági ajánlatokhoz képest.

Kik ezek a cégek?

A 6forint.hu weboldaláról annyit lehet megtudni, hogy az AppGenom Kft. áll mögötte, vele kötnek szerződést az ügyfelek, de magát a flottát egy partnercég, a Ugetsim Kft. kezeli.

Ezen információk alapján legfeljebb pár ügyvezető igazgató nevét lehet előtúrni a cégadatbázisokból, de például az üzleti élet telefonkönyvének tartott LinkedIn a cégek nevére az égvilágon semmit nem dob elő, így nem tudni, hogy mennyien és kik dolgoznak náluk, milyen üzleti és szakmai előélettel. Ez kissé szokatlan, amikor több ezer ember által igénybe vett szolgáltatásról van szó, ahol a cég tulajdonába kerül a telefonszámunk, az egyik legfontosabb kommunikációs csatornánk, de végül is szívük joga a háttérben maradni. 

A szomszéd fűje

Az 6forint.hu a nekünk – és később az ügyfeleinek is – megküldött levelében hosszan pocskondiázza a LimeLine.hu néven működő rivális flottakezelőt, amely mögött a Telekom 13 nevű cég áll, és náluk is hasonló a konstrukció, egy harmadik szereplő, a PNG Solutions kezeli a flottát. Azzal vádolják a Telekomot, hogy velük szemben ezt a rivális flottát támogatják, és nagyon kedvező díjakat adnak nekik.

A 6forint.hu levelében azzal vádolja riválisát, hogy a kormányzati szolgáltatásként kitalált tarifákat adják el nagy haszonnal. Ezzel kapcsolatban megkerestük a Magyar Telekomot és a Telekom 13 nevű céget is, egyelőre várjuk a válaszaikat. Transzparenciában mindenesetre nincs nagy különbség a 6forint.hu és a LimeLine.hu között, nagyon kevés információ deríthető ki a tulajdonosokról, a cégek vezetőiről és alkalmazottairól.

A 6forint.hu csapata azzal is megvádolta a Magyar Telekomot, hogy egyoldalúan, rájuk nézve hátrányosan akartak szerződést módosítani, és nem teljesültek az általuk tett szóbeli ígéretek. A Magyar Telekom kérdésünkre elmondta, hogy a 6forint.hu flottát üzemeltető cég jelenleg nem folytat érdemi tárgyalásokat velük, viszont a nyilvánosság előtt tett valótlan állításokkal és fenyegetésekkel kapcsolatban megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Mindig is tudni lehetett, hogy a flottás díjak olcsóbbak, mint amit az utcáról betévedve kapnak az ügyfelek. Piaci információk alapján van olyan mobilszolgáltató, amelynél az ügyfélbázis több tucat százalékát flottás ügyfelek teszik ki, csak ezt nem verik nagy dobra, hiszen üzleti titok. A nyilvános flottákkal kapcsolatban azonban óvatosságra intünk mindenkit, akinek fontos, hogy működjön a telefonszáma, és megbízható távközlési szolgáltatást vár el. A hírközlési törvény fogyasztóvédelmi garanciái ugyanis ezekre a megoldásokra nem hatnak.

(Borítókép: 6forint.hu nyitó oldala. Fotó: Index)

Rovatok