Index Vakbarát Hírportál

A növények érzelmeiről robbant ki hatalmas vita a botanikusok között

2019. július 4., csütörtök 12:22

Úgy tűnik, hogy egy csapat kutató megkérdőjelezi azt az elterjedt tézist, amelyek érzelmekkel ruháznak fel növényeket, vagy legalábbis árnyalják a képet annyiban, hogy ezek nem tudatos tevékenységek- írja a Guardian

Amerikai, német és angol kutatók szerint  az lehetséges, hogy egy növény például az érintésre elhúzza a leveleit, vagy gyorsabban növekszik, ha más növények is vannak mellette, de ezek nem tudatosan választott cselekedetek, azaz a korábbiakban a növényi neurobiológia szakemberei eltúlozták a növények környezetükre adott reakcióit, és az igazság ezzel szemben az, hogy semmi sem bizonyítja, hogy ezek tudatos és választott cselekedetek lennének a növények részéről, ahogyan azt is túlzásnak tartják, hogy a növények érzéseibe lehet gázolni. 

Eddig azt állították, hogy a növények gyökércsúcsaiban agyszerű központok lehetnek, amik hasonlóak az állatok idegrendszeréhez, ezt azonban a kutatók szerint semmi sem bizonyítja, ahogyan azt sem, hogy a növények érezhetnek. Nincs bizonyíték arra, hogy a növények energiát használnak olyan mentális folyamatokra, mint hogy érezzenek, tudatosak legyenek vagy szándékosan csináljanak valamit, ami például a túlélésüket segíti. 

Természetesen hamar megtalálták a kritikusok a kutatókat a tanulmányukkal kapcsolatban, ugyanakkor ők továbbra is azt állítják, hogy kézzel fogható bizonyítékokkal még senki sem cáfolta meg őket. Szerintük továbbra is azon alapszik az elképzelés, hogy a növények is éreznek, és szinte gondolkodnak, hogy bizonyos kutatóknak ez az álláspontja, és a megfigyelése, de továbbra sem sikerült bármilyen ezt bizonyító folyamatot feltérképezni a növényszerkezetben. 

Úgy tűnik most robbant ki a legnagyobb vita a botanikusok között a római kor óta, amikor az okozott ekkora indulatokat, hogy egy tudós azt állította, hogy a növényeknek is van szenvedélyes szexuális életük.

 A Kaliforniai Egyetem botanikusa, Lincoln Taiz azt mondta az ügyben, hogy ő érti, hogy a környezeti válság veszélyt jelent a Földre, és ezért érzelmi síkon próbálják meggyőzni az embereket, hogy miért fontosak a növények, és emiatt érzelmekkel ruházzák fel őket, csak szerinte ez távol áll a tudománytól. "Ez rossz tudomány, Az egész tudományos közeg hitelességét csökkenti, ha nem bizonyított tényekre alapozzuk a tudományt, hanem teóriákra" - mondta. Más botanikusok szerint viszont hiba lenne azt gondolni, hogy mindent tudunk, ahogyan azt is, hogyan is működhetnek a növények érzései, ezért folyamatosan meg kell kérdőjelezni a minket körülvevő világot, és például meg kell vizsgálni, hogy mit is nevezünk tudatosságnak. 

A kutatók szerint nem arról van szó, hogy ezentúl ne beszéljen senki a növényekhez, vagy ne gondozza azokat rendesen, csak tudni kell, hogy a növények nem azért nőnek és szépek, mert szeretik a gazdájukat és örömet akarnak okozni.  Ez jó hír lehet azoknak is egyébként, akik a gondozás ellenére folyamatosan kinyírták eddig a növényeiket, mert megnyugodhatnak, hogy nem az volt a baj, hogy elviselhetetlenek a növények számára, és ezért öngyilkos lett a fikusz. Abban a botanikusok is egyetértenek, hogy a növények fontosak, és oda kell figyelni a természetre, védeni kell őket, csak nem biztos, hogy fel kell ruházni őket emberi tulajdonságokkal. 

(Borítókép:  Peter Macdiarmid / Getty Images)

Rovatok