„Vegye tudomásul a burzsoázia idehaza, hogy a mai naptól kezdve túsznak tekintjük! Vegyék tudomásul, hogy nem lesz örömük abban, ha az ántánt-hadseregek előrenyomulnak, mert minden lépés, amellyel a román vagy a szerb hadsereg előrenyomul, egy-egy keserves megpróbáltatás lesz az itthoni burzsoáziának!”– mondta a proletárok viharos helyeslése mellett a Munkás- és Katonatanács 1919. április 19-i ülésén Pogány József népbiztos. A túszejtő akciók a legújabb kutatások szerint ötszáz helyett akár ezerötszáz embert érinthettek országszerte. Horthy hamar elfeledtette a kommunizmus ekkor még röpke incidensét: a budapesti Gyűjtőfogházban fogva tartottakból alakult Tisztességes Urak Szakszervezete (TUSZ) egy év múlva már kedélyesen és hálásan üdvözölte régi börtönőreit.
Gellért Ádám, a Clio Intézet társ-ügyvezetője és Vörös Boldizsár, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa a Tanácsköztársaság túszgyűjtőakcióiról beszéltek a Tanácsköztársaság 100 év után előadás-sorozatában Budapest Főváros Levéltárában.
Bár az 1919. március 21-én orosz-bolsevik példa szerint létrejött Tanácsköztársasághoz kötődő gyilkossághullám , a rekvirálások és a kényszersorozások mellett a túszgyűjtő akciók váltották ki a legnagyobb elégedetlenséget, a magyar kommün a túsz fogalmának egyértelmű meghatározásával és jogi szabályozásával is adós maradt.
A fogolytörzskönyveket vizsgálva kiderül, hogy a túsz, az ellenforradalmár és a politikai fogoly kategóriáit sokféleképpen alkalmazták, mondta el Gellért Ádám. A Forradalmi Kormányzótanács egyik ülésén „túszszámba menő” embereket emlegettek, Kunfi Zsigmond a Vörös Újságban a „tőkésosztály jellegzetes képviselőiről” írt, akiket „életükkel tettek felelőssé azért, amit a polgárság ellenforradalmi elemei a Tanácsköztársaság intézményei vagy hívei ellen bárhol is tennének”.
A túszszedés általános gyakorlat volt az első világháborúban: az Osztrák-Magyar Monarchia a szerb hadszíntéren, a németek Belgiumban, a cári Oroszország Nyugat-Poroszországban és Kárpátalján, magyar területeken pedig a megszálló szerb, cseh, román haderők is éltek ezzel az eszközzel. A szovjet kormány 1918 augusztusában ötvenezer volt tisztet és burzsujt dugott internáló táborba a Népszava szerint, akiket „túszok gyanánt kell őrizni, és ha a burzsoák ellenforradalmat kísérelnek meg, agyon kell lőni őket”. Ugyanakkor a túszszedésnek már a francia forradalomban és a párizsi kommünben is voltak előzményei, emelte ki Vörös Boldizsár, és ezt az ideológiailag kiművelt elvtársak bizonyára jól tudták.
A szórványos letartóztatások már a Tanácsköztársaság létrejöttekor elkezdődtek, hiszen a hivatalos propaganda a világháborús szenvedésekért a korábbi politikai elitet tette felelőssé. Kun Béla előbb telefon- és kávéházfronton vitt be egy jól irányzott csapást.
A telefonzárlat és a kávéházak bezárása a burzsoázia ellen irányuló rendszabályunk, mert telefonjuk csak nekik van, a kávéházak pedig gócpontjai az uralmunk ellen folyó polgári uszításnak”
– írta meg 1919-ben a Dunántúl .
A román hadsereg támadásaitól veszélyeztetve és társadalmi bázisukban meggyengülve hamarosan szintet kellett lépniük, így 1919 húsvétján Budapesten és több vidéki városban megindult a túszok összegyűjtése.
Nem az ötvenes évek fekete Volgái voltak az első félelmet keltő autók. Bödők Gergely Kegyelmes urak a Gyűjtőfogházban című tanulmányából kiderül, hogy 1919-ben is vészjóslóak voltak a hatályban lévő kijárási tilalom miatt a késő este közlekedő kocsik, amelyek „biztosan valakiért mennek éppen”. A volt állami, katonai és egyházi vezetők, a leggazdagabb gyártulajdonosai a cím- és lakásjegyzékek, valamint az Országos és Nemzeti Kaszinó névjegyzékei alapján kerültek a hírhedt Cserny József Forradalmi Kormányzótanács által jóváhagyott cetlijeire. A Lenin-fiúk begyűjtő osztagai mellett detektívek, vörösőrök vagy vöröskatonák kísérték be túszokat, de a gyáros Weiss Manfréd báróért például húsz matróz érkezett. Volt, aki vadászruhában, volt, aki szmokingban érkezett meg a Gyűjtőbe, ahol Habsburg József királyi herceg is csak bolhákat tarthatott udvar helyett.
Állítólag Kun Béla igyekezett minél több zsidót rátetetni a túszlistára.
...mindig azt kérdezte: zsidó? Mert ha igen, akkor föltétlenül el kell fogni, ha ellenben valami történelmi névről volt szó, akkor nagyon meggondolta a dolgot”
– vallotta egy visszaemlékező a Tanácsköztársaság bukását követő kihallgatásán.
Gellért szerint a Tanácsköztársaság túszgyűjtő akcióinak nem volt általános szabályrendszere, folyamatos viták és hatásköri konfliktusok jellemezték a végrehajtást. A túszok közül voltak, akiket – beszállításuk során – kivégeztek, de nem ez volt a jellemző.
„A túszokat nem kell legyilkolni. Aki most tömeggyilkolást akar itt benn, ahelyett, hogy ezt a tömeggyilkolást a fronton akarná megcsinálni, az azt árulja el, hogy ő lemondott. [...] Nem akarok semmi esetre sem lemondani arról, hogy mi ezt a Budapestet, ezt a Szovjet-Budapestet meg fogjuk tudni védeni”– mondta Kun Béla a Budapesti Munkás- és Katonatanács május 3-i ülésén.
„A magyarországi Tanácsköztársaság diadalmas ellenállást fejt ki támadóival szemben. A beözönlő hordák áradata megtört”– írta meg 1919. május végén a Népszava. Nem volt már szükség a „közvetlen veszély pillanatában”, „a bosszúállás gondolatától” távol állva vett túszokra, ezért a Forradalmi Kormányzótanács elrendelte a szabadon bocsátásukat. Rákosi Mátyás szerint ez nem volt a legjobb ötlet, ki látott már engedékenységgel vívott osztályharcot.
Figyelmeztetem, az elvtársakat arra, hogy midőn szabadon eresztettük a túszokat, hogy ez által a burzsoázia jóakaratát magunknak megnyerjük, a burzsoázia jóakarata egy hét múlva vasúti sztrájkban nyilvánult meg”
– mondta júniusban a Tanácsok Országos Gyűlésén.
1919. augusztus elsején a Tanácsköztársaság megbukott, az utolsó burzsujok is hazamehettek. Rákosi pedig pár évtized múlva megmutathatta, szerinte milyen is az igazi osztályharc.
A Gyűjtőfogházba dugott úri túszok egészen a második világháborúig ápolták az ott töltött időszak nem kizárólag rossz emlékeit. Az első évfordulón külön villamossal indultak a Kozma utcába, ahol kedélyesen üdvözölték és köszönetet mondtak az őket fogadó igazgatónak és régi börtönőreiknek.
Az Index technika-tudomány rovatának podcastjéből többet is megtudhat a száz éve született Tanácsköztársaságról. A bizarr hétköznapokról, káoszról, vörösterrorról, a düh mozgósító erejéről Hatos Pál, a mítoszromboló Az elátkozott köztársaság szerzője és Csunderlik Péter beszélt.
(Borítókép: A diktatúra volt túszai. Ötödik ízben gyülekeztek össze a kőbányai gyűjtőfogház kápolnájában azok, akiket annak idején a proletárdiktatúra túszokként hosszabb rövidebb ideig fogságban tartott. Az összejövetelen megjelent József Ferenc főherceg (X) is. Forrás: Tolnai Világlapja, 1924. július-szeptember / Arcanum adatbázis. Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár)
Ne maradjon le semmiről!