Néhány hete szép csendben elindult az abcd.hu címen a magyar Nemzeti Névtér nevű oldal. Hogy mire jó, és miért, azt az felületesebb netező nem biztos, hogy elsőre átlátja, főleg, hogy legjobb esetben is csak félkész állapottal találkozik. Ha azonban a fejlesztések jól alakulnak, belátható időn belül valóban ez lehet a magyar kulturális tudás internetes ábécéje.

Arról, hogy mi is ez az egész, és hogy miért érdemes szurkolni a sikeréért, elvonta a figyelmet, hogy az ennek szentelt sajtótájékoztatón akaratlanul is elvitte a show-t az OSZK-főigazgató, aki kikotyogta (majd gyorsan vissza is vonta), hogy az első számú magyar könyvtárnak a laktanya épületbe kell költöznie. A névtér ráadásul éppen annyira hangzik izgalmas valaminek, mint egy telefonkönyv, és mivel még a fejlesztési fázisban adtak neki nyilvánosságot, koraszülöttként alig látszik valami a tényleges potenciáljából.

A projekt azonban, ha legalább a fele bejön annak, amit elképzelnek, minőségi ugrást is hozhat az internet magyar szegletében. Lényegében egy olyan felületről van szó, ami egyszerre enciklopédia, szakmailag hitelesített információs kiindulópont és a neten szétszórva lévő magyar tartalmak digitális gyűjtőoldala. Egy információs kapu, ami magyar vonatkozásban Wikipédia-szerűen széleskörű, ugyanakkor az illetékes intézmények által hitelesített, és amin keresztül rögtön el lehet érni a különböző helyeken lévő kapcsolódó adatokat, szövegeket, könyveket – egyszer majd remélhetőleg fotókat, filmeket, zenéket is.

Bár az illetékesek folyamatosan szajkózzák a digitalizáció fontosságát, az elmúlt évek állami projektjei finoman szólva nem váltották meg a világot. Az OSZK öt évvel ezelőtt indult ELDORADO-rendszere, aminek az volt a célja, hogy a közkincsnek számító teljes könyvtári állományt otthonról, digitálisan is el lehessen érni, gyakorlatilag nem működik. A MaNDA, vagyis a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, amiről annak idején az volt az ígéret, hogy „a magyar kultúra történetének legnagyobb hatású programja” lesz, az eredeti elképzelésekből nagyon keveset valósított meg.

Egyébként is mintha leginkább az EU-s projektek aktuális pályázati lehetőségei határoznák meg a magyar állami digitalizációt. Nekibuzdulások és lassú elhalálozások hullámzása veri a partot, ami szokás szerint a mezei felhasználóknál szakad, és néhány kisebb értelmes szigetet, amelyek között nem nagyon van összeköttetés. Nagy ellenség a lassan moccanó gyűjtőhelyek szemlélete és nehézkes intézményi logikája is, ami nem feltétlen barátja a megosztásnak, a nyílt tudástartalmaknak, a felhasználói szempontok előtérbe helyezésének – erről akár a Fortepan is tudna mesélni.

Alulról jön

A mostani kezdeményezés gazdája a most amúgy különösen nehéz korszakát élő OSZK, az indításánál beszélt Rétvári államtitkár is, van tehát némi kormányzati támogatás, ezzel együtt félig alulról jövő kezdeményezés, aminek a motorja mindenekelőtt Szakadát István, a BME docense, az Országos Könyvtári Kuratórium tagja.

Az OSZK keretei között alakítják ki tehát a rendszert, de a cél, hogy minél több könyvtár, gyűjtőhely, levéltár és más olyan intézmény csatlakozzon, amelyeknél ott vannak a kapcsolódó adatok és digitális tartalmak.

A Névtér veleje éppen az az integrált infrastruktúra, amelyen keresztül egységesen és egyszerre lennének elérhetők az idáig különböző szegmensekben kezelt dokumentumok. Ha csak egymás mellett állnak a nagy kulturális adatbázisok, és mindegyikbe más belépési pontokon lehet csak bejutni, mint ahogy az jellemzően ma is történik, akkor pont a kultúra összekapcsolódó jellegéből fakadó élményt nem kapják meg a látogatók.

Ha azonban sikerülne átjárhatóvá tenni ezeket, akkor a felhasználók egy helyen találhatnak lexikonszerű infókat, rögtön láthatnák és nyilvános digitalizált verzió esetén olvashatnák a kapcsolódó könyveket, megtalálhatnák mondjuk a könyv alapján készült filmadaptációkat, meghallgathatnák a filmzenéket, vagy éppen egy újabb kattintással meghallgathatnák a filmben megszólaló zenéket.

Ez az az integrált digitális tudástár és élmény, ami az egész magyar kulturális örökség szempontjából valóban újdonságot jelentene. Ehhez kell azonban az egységes névtér, amit az egyes közgyűjtemények közösen építenek fel és menedzselnek. Az ehhez szükséges közös szerkesztőségi rendszer idén elkészül, és ezután a közgyűjteményekben dolgozó szakemberek elkezdhetik építeni a nemzeti névtereket. Az OSZK adatain kívül a Petőfi Irodalmi Múzeum átfogó irodalmi adattára és a KSH Helységnévtárának adatai már bekerültek a rendszerbe, így a települési és választási adatok is össze vannak már kötve.

Hogy néz ez ki?

Egy ilyen egységes felületen, ha például Bartók Bélára vagyunk kíváncsiak, akkor láthatók a születési, halálozási adatok, a névváltozatok, a foglalkozások, ki lehet bontani a személyhez kapcsolható könyvek listáját, ahonnan át lehet ugrani a teljes bibliográfiai leírás könyvtári oldalaira. Ha valamilyen életrajzi lexikonban van bejegyzés róla, és ezek is bekerülnek a Névtérbe, akkor ezeket mind szintén el lehet olvasni a személy oldalán. Ugyanúgy meg lehet nézni a Bartókról szóló könyvek listáját is, vagy azt, hogy milyen szervezeti pozíciói voltak.

A Bartókról szóló oldal ma még messze nem teljes, ehhez az kellene, hogy jó néhány további közgyűjtemény csatlakozzon a projekthez, de a struktúra nagyjából már most is látszik. Az oldal jobb oldalán sorakoznak azok a linkek, amelyek külső oldalakra visznek tovább, olyan adatbázisokhoz, amelyek már összekapcsolódtak a Magyar Nemzeti Névtérrel.

A névtérben nem csak személynevek vannak, hanem földrajzi és egyéb kategóriák is. Dunaújvárosra rákeresve mondjuk, megjeleníthetők a város korábbi nevei, jelenlegi településrészei, vízrajzi és természetföldrajzi elemei, mindezek elhelyezkedését meg lehet nézni térképen, és jöhet még egy sor másfelé mutató link, ahol további adatok lelhetők fel a városról. De a földrajzi névtér egységes azonosítóit használva ugyanúgy a rendszerhez köthetők a KSH településstatisztikai adatai, vagy akár a parlamenti választások térképen megjelenített adatai.

A rendszerben már most is elérhetők az 1900-as évek elejéről származó népszámlálási adatok, vagy az 1922-1947 közti parlamenti választások adatai úgy, hogy azok térképen, táblázatos, grafikonos formában is megjeleníthetők. Az aktuális infók mellett tehát lehet barangolni az idővonalon is. Alapértelmezés szerint ugyan minden névtér oldal az aktuális dátum szerint jeleníti meg az adatokat, de korábbi állapotokat is be lehet állítani, és ekkor a korabeli adatok jelennek meg.

Ugyanez nagyban: ha Magyarország oldalára ugrunk, az aktuális dátum szerint mutatja az oldal az ország határvonalát, címerét vagy a jelenlegi megyéket. Az időt 1917-re átállítva viszont az akkori adatok jelennek meg, változik a határvonal, a címer, és megjelenik a 64 vármegye mint alárendelt egység.

A névtér-koncepció megvalósítása új értelmet adhat a lexikonok, szótárak használatában is. Ha a szótárakat, életrajzi lexikonokat, kulturális adattárakat digitalizálják, akkor azok mind használhatók lesznek az online térben. Így az egymástól elkülönült kulturális szigetek között hidakat, kapcsolatokat, átjárókat lehet teremteni, miközben arra is lesz lehetőség, hogy a kulturális dokumentumokhoz bárki, bármikor, bárhonnan hozzáférjen.

A nemzeti névtereket első körben a közgyűjteményi szereplők közti kollaboráció révén kell felépíteni, de ha ez a fajta együttműködés sikeres lesz, akkor idővel ki lehet terjeszteni ezt a kooperációt a közigazgatás világára is, hiszen ott is hasonló átfedések léteznek.

Egy ilyen egységes rendszer nem csak a kulturális emlékezet fenntartása szempontjából jó; a kutatás és az oktatás számára is hatalmas lehetőséget kínál, nem beszélve a mezei felhasználókról, akik pár kattintással találhatnak megbízható adatokat az őket érdeklő dolgokról, úgy, hogy ne kizárólag egy-egy intézmény az átlagember számára meglehetősen irreleváns logikája határolja be a lehetőségeket. Ehhez viszont az kell, hogy tényleg minél több nagy intézmény, közgyűjtemény álljon be a projektbe. Ha összejön, itt az esély, hogy a Nemzeti Névtérnek ne az legyen a sorsa, mint néhány korábbi nagy digitalizációs nekiindulásnak.