Index Vakbarát Hírportál

Az oroszoknak is lesz visszatérő űrrakétájuk

2019. július 9., kedd 13:28

Két-három éven belül Oroszországnak is lesz visszatérő első fokozattal felszerelt hordozórakétája, derült ki abból az interjúból, amelyet a TASZSZ hírügynökség készített Andrej Grigorjevvel, a "távlati kutatásokkal" foglalkozó intézet (FPI) vezérigazgatójával.

Grigorjev szerint a Krilo-SzV hordozórakéta visszatérő fokozatának első útját 2021-2022-re tervezik, és az első bemutatón az irányított leszállást hangsebesség alatti üzemmódban, a rakétahajtómű tömegének és méretének megfelelő makettel hajtják végre.

Az oroszok számos kísérletet terveznek a visszatérő fokozattal. Az irányított üzemmódban végrehajtandó repülés során a visszatérő egység a kezdeti sebességről hiperszonikus sebességre gyorsul, majd a légkörben lefékeződik, és útját egy reptéren landolva fejezi be.

A visszatérő egység repülését matematikailag már modellezték, meghatározták az erre a célra legalkalmasabb hajtóműtípust és műszaki jellemzőit. A Krilo-SzV visszatérő fokozatának kidolgozásával a Mjasziscsev tervezőiroda foglalkozott, tavaly májusban készültek el a tervek. A Gorizont című szaklapban megjelent részletekből kiderült, hogy a megadott pályamagasságot elérve a rakéta kibontja szárnyait, és bekapcsolja sugárhajtóművét, és ezáltal válik lehetővé első fokozatának a visszatérése. (Hasonló tervek születtek már a 2000-es évek elején, a Bajkál-Angara projektben.)

A SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat már évek óta használ sikeresen hasonló technológiát. Először 2015 decemberében hozta vissza a Földre Falcon-9-es típusú hordozórakéta újrahasználható gyorsító fokozatait, amelyek sértetlenül, függőlegesen landoltak. Azóta számos sikeres űrmissziót teljesítettek újrahasznosítható gyorsítórakétákkal, állítottak velük Föld körüli pályára műholdakat és szállítottak velük rakományt a Nemzetközi Űrállomásra. Elon Musk vállalata az tervezi, hogy néhány hónapon belül embert szállító űrkapszulát juttat az űrbe ilyen hordozórakétával. (MTI)

(Borítókép: a Krilo-SzV látványrajza. Kép: Фонд перспективных исследований)

Rovatok