A szlovák oldalra is átnyúló Baradla Magyarország egyik legismertebb cseppkőbarlangja, vagy százötven éve kutatják rendszeresen. Nagy felfedezésekre nem csak emiatt kicsi az esély; az 1700-as évek óta fosztogatják, manapság pedig látogatók ezrei tapodják a barlang lebetonozott földjét.

Itt sikerült egy alaposabb feltáró kutatásban – a régészek számára is váratlanul – rábukkanni egy 5000 éves, valamint egy bronzkori, kb. 3200 éves leletegyüttesre. Utóbbit egy kellőképpen romantikus helyen, sziklák közé zárva fedezték fel.

Az 59 tárgyból álló bronzlelet egy barlangi pataktól nem messze, házikóalakba tett sziklák alatt, pont olyan helyen került elő, ahol az ember a kincseket általában elképzeli. Ilyen helyeken persze szinte soha nincs semmi, most azonban szerencsénk volt

– mondta a megtalálás körülményeiről Szabó Gábor, az ELTE tanszékvezető régésze.

Szabó négy éve kezdett itt kutatni a fémkeresős régészeti projektje részeként, melyben már vagy harminc bronz- és aranykincset találtak az országban. A húszas években a Baradlából már került elő aranykincs is, és Szabóék is találtak már itt például arany hajfonatkarikát. Azt, hogy a barlang nem éppen érintetlen lelőhely, az is bizonyítja, hogy néha értékes lándzsahegyeket találnak, néha pedig húszéves villanykörte-foglalatokat, akár egymás közvetlen közelében is.

A Baradla-barlangban tulajdonképpen az volt a régészek szerencséje, hogy a most kutatott rész le volt betonozva. Az őskori rétegeket a patak építő munkájának köszönhetően 20-30 centiméteres mészkőréteg védte, a barlangi tufára közvetlenül lerakott betonon így több ezer turista járhatott anélkül, hogy tudtak volna a lábuk alatt lévő anyagról, vagy kárt tehettek volna benne.

Múlt héten egy, a régészekkel együttműködő amatőr fémkereső, Sándor Lajos sokadszorra járta újra az egyik kijelölt részt a barlangban. Ott, ahol idáig semmit nem jelzett a detektor, egy sziklák mögötti résnél ezúttal nagyon erősen bejelzett a fémkereső. Az is rögtön látszott, hogy nem egy XX. századi találatról van szó.

A hírre a régészek is átszaladtak a barlang zegzugos folyosóin (a most zajló ásatás egy nagyobb, 80-90 négyzetméteres teret és az oda vezető 120 méteres átjárót tárja fel), másnap kora reggel pedig nekiálltak a bronzkori tárgyaknál alkalmazott speciális fa bontóeszközeikkel, hogy óvatosan lehántsák a leletről a rárakódott földet és törmeléket. Éjfélre sikerrel is jártak.

Az 59 tárgyból álló leletegyüttesben nagyrészt kerek, díszített bronzveretek és fecskefarok alakú csüngők vannak, a régészek szerint ezek egy ceremoniális ruha tartozékai lehettek. A tárgyak elhelyezkedése alapján egy összehajtogatott, ornátusszerű ruha lehetett, ami azonban teljesen szétfoszlott, szerves anyagok sem maradtak utána. Az ELTE régészei ezenkívül szépen díszített kerámiákat, emberi maradványokat és rituális áldozati állatcsontokat is találtak – volt, ahol nagy halmokba összerakva –, ami mind azt mutatja, hogy a Baradla-barlang néhány ezer éve fontos kultuszhely lehetett.

Ma már a barlang falai kormosak, de akkor hófehéren világított, gyönyörű tér lehetett. Még most is, ha beleszagol az ember a Baradla-barlang levegőjébe, misztikus helynek érzi. Egy elképesztő belső térről van szó

– mondja Szabó Gábor, aki a Baradlát ebből a szempontból a Stonehenge-hez hasonlítva úgy gondolja, hogy egy őskori kultuszhely lehetett, ahová távoli helyekről is érkeztek közösségek az itt zajló rituálékra.

„Azt gondoljuk, hogy ez a barlang úgy működhetett, mint egy búcsújáró hely. Áldozatokat mutattak be, kultuszhelyeket alakítottak ki, beavatási szertartásokat tartottak – erre bizonyíték az ép és jó minőségű kerámiák, a hatalmas mennyiségben, néhol kupacokban elhelyezett állatcsontok, az áldozati ételek maradványai.”

A régészetben nagy viták folytak a Baradlához hasonló tágas barlangok hajdani használatáról. Szabó szerint nem valószínű, hogy ezeket állandó lakóhelyként használták volna: a télen-nyáron 12 fokos hőmérséklet, az asztmatikus betegségekre kiváló, életvitelszerűen azonban kevésbé szerencsés százszázalékos páratartalom miatt inkább átmeneti menedékhelyként és mindenekelőtt szentélyként működhetett a Baradla-barlang is, áldozati lakomákkal és áldozati kerámiákkal.

A legtöbb, régészetileg érdekes magyarországi barlangban a paleolit leletek jellemzőek, a Baradla azonban kivétel. Itt nincsenek őskőkori emlékek, újkőkori anyagokban viszont nagyon gazdag a magyar és a szlovák oldal is. A barlangban 90 százalékban két korszak anyaga van jelen: az i. e. 5000 körül felbukkanó bükki kultúrához köthető, valamint az i. e. 1200 körüli bronzkori leletek.

Nagy számban vannak itt a korszak településein előkerülő cserépdaraboktól eltérő, igazán jó minőségű díszített edénytöredékek: a nehezen kódolható absztrakt, geometrikus mintázatú, a karcolatokon sárga, piros, fehér, fekete festésekkel ellátott kerámiák a bükki kultúra védjegyei. A feltehetően az Alföld felől érkező kultúra hordozói voltak az első telepesek ebben a régióban, akik magukkal hozták az állattartást, növénytermesztést is a hegyek közé.

Igazi felfedezők, egy ismeretlen világot kellett terraformálniuk

– jellemzi őket Szabó Gábor.

A bükki kultúra hanyatlása utáni 2000 évből kevesebb lelet maradt fenn, az újabb pezsgést már a felvidéki Kiéte faluról elnevezett bronzkori Kyjatice-kultúra hozza el a hegyek közé és a barlangok világába. A most megtalált leletek legjelentősebbike, az 59 bronztárgyból álló, szikla mögötti együttes is ehhez a kb. 3200 éves, látványos kardjairól, sáncokkal erősített településeiről, klánharcairól ismert kultúrához köthető, az ő rítusaikhoz kapcsolódhatott. Kidolgozottabb idolok, valószínűleg összetettebb hiedelemvilág jellemezte őket, de erről írott források híján a kutatók is csak keveset tudnak. Leginkább egy sámánisztikus jellegű, a természetfeletti lényekkel komplex kapcsolatot ápoló hitrendszert képzelnek; színes kultuszéletüket és az áldozataik gazdagságát mindenesetre a mostani baradlai leletek is bizonyítják.

Az ELTE régészei és a fémkeresők által megtalált leletek a Nemzeti Múzeumba kerülnek majd. A bronztárgyakat és a kerámiákat restaurálni fogják, és természettudományos vizsgálatokat is szeretnének végezni rajtuk. Az áldozati lakomákról fennmaradt állatcsontokon végzett izotópvizsgálatokkal talán azt is sikerül kideríteni, hogy honnan vitték őket a Baradlába. A kutatók mázsányi szerves anyagot is felszedtek, a növényi maradványok táplálkozástörténeti szempontból is fontosak, a barlangban szétszórva talált, elsőre újkőkorinak gondolt embercsontokat pedig radiokarbon-vizsgálatokkal fogják datálni. A barlang hűvösében jó állapotban szokott megőrződni a csontok DNS-e, a leletek így embertani és archeogenetikai szempontból is izgalmasak lesznek. Folyt. köv., a régészeti ásatások az Aggteleki Nemzeti Parkkal együttműködésben a Baradla-barlangban augusztusban és jövőre folytatódnak.