Egy vadonatúj kutatás szerint ha egy poén végére konzervnevetést kevernek, attól viccesebbnek találjuk a geget, de ha valódi röhögéssel egészítik ki, még annál is jobban mulatunk.

A Current Biology nevű szaklapban közzétett kutatás célja az volt, hogyan befolyásolja egy poén befogadóját a nevetés vagy annak hiánya annak eldöntésében, hogy egy viccet humorosnak talál, vagy sem. A kutatók fogtak negyven faviccet, melyeket egy hétfokú skálán osztályoztak (1 = rémes, 7 = nagyon vicces), majd felolvastatták őket egy humoristával, és két verziót csináltak belőlük: az egyiknek a végére konzervnevetést, a másikéra valós, spontán nevetést kevertek.

A UCL (University College London) kutatói ezek után a vicceket két célcsoporton tesztelték, neurotipikus ("normális") és autista embereken. Azért autistákon, mert ők másképp dolgozzák fel a nevetést mint hangot/ingert, és nagy általánosságban a poénok végére kevert hang mint plusz információ, nem befolyásolja őket a vicc élvezetében.

A vizsgálat kimutatta, hogy ha egy vicc végére nevetést kevernek, azt az alanyok a vicc minőségétől függetlenül jobbnak tartották, és nem volt kimutatható különbség a neurotipikus és autista célcsoport válaszai között arra vonatkozóan, hogy a konzervnevetés vagy a spontán röhögés dob-e nagyobbat egy viccen: a spontán röhögést mindkét célcsoport jobbnak ítélte meg, és magasabb osztályzatot adott az ilyen vicceknek, mint a konzervnevetéseseknek.

Az autista csoport tagjai kivétel nélkül mind a negyven viccnek magasabb osztályzatot adtak, ha nevetést kevertek a poén alá, mint a neurotipikus befogadók - a kutatók arra jutottak, hogy míg a "normális" alanyokban volt egyfajta előítélet vagy sztereotípia a viccekkel kapcsolatban, az autista felnőttek nyitottabbak az ilyen poénokra. A vizsgálatot vezető Sophie Scott szerint az, hogy az autista csoport tagjaira pont úgy hatott a nevetés, mint a másik csoportra, azt bizonyítja, hogy az autizmussal élők sokkal befogadóbbak a nevetésre és a humorra, mint feltételezték. 

Ami a konzervnevetés és a spontán röhej hatása közötti különbséget illeti, a televíziók mér régóta tisztában vannak azzal, hogy a valódi nevetés hangja sokkal hatásosabb, így a Jóbarátokhoz és Agymenőkhöz hasonló szituációs komédiákat élő közönség előtt vették/veszik fel, és a poénok alá ezt keverik oda, nem az ötvenes években kitalált műröhögést.