Index Vakbarát Hírportál

Három új exobolygót fedezett fel a NASA, az egyik Föld-szerű

2019. július 31., szerda 15:20

Egy szomszédos törpecsillag körül keringő három új bolygót fedezett fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondája, a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite). A TOI-270 nevű csillagrendszerben lévő három exobolygó, vagyis Naprendszeren kívüli planéták egyike (a 270 b) szilárd felszínű kőzetbolygó és valamivel nagyobb a Földnél (azaz szuperföld méretű), míg a másik kettő (270 c és d) nagyrészt gáz halmazállapotú (magjuk valószínűleg jeges-sziklás) és méretét tekintve nagyjából kétszerese a Földnek, írja a PhysOrg.

A Nature Astronomy folyóirat online kiadásában elérhető tanulmány szerint a d jelű bolygó az úgynevezett lakható zónában található – ez azt a távolságot jelenti egy csillag körül, ahol a hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a víz folyékony halmazállapotú maradjon a bolygó felszínén, ami valamiféle életforma kialakulásának is kedvezhet. A 270 d esetében azt feltételezik, hogy ha bolygón magán nem is, de ha vannak sziklás holdjai, azokon elképzelhető élet kialakulása.

A csillagrendszer a Földtől nagyjából 73 fényévre található a Festő (Pictor) csillagképben, ami csillagászati léptékkel közelinek számít, ám a gyakorlatban olyan messze van, hogy élő ember valószínűleg soha nem fog eljutni oda. (Maga a TOI-270 csillag amúgy így is olyan közel van a Földhöz, hogy sokkal fényesebbnek látszik, mint a hasonló rendszerek gazdacsillagai.)

A halvány, hideg törpecsillag méretét és tömegét tekintve is nagyjából 40 százalékkal kisebb a Napnál, felszíni hőmérséklete pedig csaknem egyharmaddal hűvösebb a központi csillagunkénál. Emellett "csendes" is, ami azt jelenti, hogy ritkán jelentkezik flerjelenség, így a kutatók könnyebben megfigyelhetik a csillagot és a körülötte keringő bolygókat.

"Nagyon kevés ilyen bolygót találtunk eddig lakható zónában, és ezek közül is csak néhányat egy csendes csillag körül, szóval ez egy ritka felfedezés" – mondta Stephen Kane, a Kaliforniai Egyetem riverside-i campusának munkatársa. "A Naprendszerünkben nincsen ehhez hasonló bolygó".

"A TOI-270 lehetővé teszi számunkra a Föld-típusú bolygók és a gázok dominálta mini-Neptunuszok közötti hiányzó láncszem tanulmányozását, mivel ebben a rendszerben mindegyik előbb említett típus megtalálható" – magyarázta Maximilian Günther, a Massachusettsi Műszaki Egyetem Kavli Asztrofizikai és Űrkutatási Intézetének kutatója.

"Alaposabb megfigyelések révén hamarosan képesek leszünk meghatározni ezeknek a bolygóknak az összetételét, továbbá azt, hogy van-e légkörük és azt milyen gázok alkotják" – fejtette ki Günther. Stephen Kane szerint a tervezett megfigyelések révén meg lehet mondani, hogy egy bolygón volt-e valaha folyékony halmazállapotú víz, és, hogy a planéták valamelyikén alkalmasak-e a körülmények a földi értelemben vett élet támogatására.

Maximilian Günther szerint a TESS-t kifejezetten az ilyen rendszerek, vagyis az inaktív gazdacsillag előtt elhaladó kis méretű bolygók felkutatására tervezték. A TESS az úgynevezett tranzitmódszerrel vizsgálja az égboltot. A fedélzetén működő detektorok a csillagok fényességét mérik, és azt az átmeneti elhalványodást keresik, ami olyankor következik be, amikor a csillag körül keringő bolygó éppen a csillag előtt halad át. (MTI)

Rovatok