Index Vakbarát Hírportál

Fekete katonalegyekkel pusztítják el az élelmiszer-hulladékot Kínában

2019. augusztus 1., csütörtök 19:31

A dél-kínai Kuangcsuban mintegy 12 ezer négyzetméternyi területen állított fel tenyészmedencéket az Outreach Environmental Technologies nevű kínai vállalkozás - írja az MTI. 

Hszu Szong, a cég igazgatója szerint a  fekete katonalégy ( Hermetia illucens ) lárvái képesek egyetlen nap megenni a környékbeli éttermekből és kantinokból érkező 50 tonna élelmiszer-hulladékot.

Tíz kilogramm légypetéből kikelt lárva mintegy száz tonna élelmiszer-hulladékot fogyaszt el hat-nyolc nap alatt

- mondta. Hozzátette, A lárvák ürülékét trágyává alakítják, amelyet a mintegy száz kilométerre fekvő banánültetvényen használnak fel, és a rovarokból később 15 tonna magas fehérjetartalmú állati takarmányt készítenek.

Csao Csi-lin, a kerület városgazdálkodási irodájának tudományos kutatója elmondta, hogy a fekete katonalégy projektet 2016-ban indították el, hogy segítsék az egyre nagyobb problémát okozó hulladék megsemmisítést.

Előtte elégettük, elástuk, vagy állatokkal etettük meg a konyhai hulladékot, ami környezetszennyezést, élelmiszer-biztonsági problémákat okozhat

- magyarázta.

Ma már nemcsak Kuangcsuban használnak fekete katonalegyet a hulladékfeldolgozásban, Kuangtung tartomány más városai is követték a példát. Kínai kutatók emellett kísérleteznek csótányokkal, földi gilisztákkal és más állatokkal, hogy fenntartható módon kezeljék az élelmiszer-hulladékot. Hszu vállalkozása pedig most azzal is próbálkozik, hogy olajat vonjon ki a fekete katonalégy lárváiból, hogy baktériumellenes hatóanyagot készítsenek. A rovarokat fel lehet használni a kozmetikai iparban és más termékekben is.

(Borítókép: Fekete katonalegyek. Fotó: picture alliance / Getty images)

Rovatok