Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor aláírta Maróth Miklós kinevezését az MTA-tól elvett kutatóhálózat élére

2019. augusztus 1., csütörtök 12:27

Öt évre Maróth Miklóst, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi alelnökét nevezte ki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkárság Irányító Testülete elnökének Orbán Viktor miniszterelnök

- áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Indexhez lejuttatott közleményében.

Az ITM úgy fogalmaz, hogy a kormányfő

Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter konszenzusos javaslata alapján

döntött az akadémikus kinevezéséről. Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, a nyelvtudományok doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának alapító dékánja. 2014-ben pályázott az MTA elnöki posztjára, de alulmaradt Lovásszal szemben.

A közlemény szerint közös döntés született a testület tagjairól is. Az Irányító Testület ITM miniszter által javasolt tagjai: Mezei Ferenc, Horváth Zita, Grűner György, Sótonyi Péter, Gáspár Péter és Kellermayer Miklós, az MTA elnöke által javasolt tagjai pedig Pálfy Péter Pál, Freund Tamás, Ádám Veronika, Bokor József,  Borsos Balázs és Borhy László.

Tehát szeptember elsejétől az ELKH működteti a mostanáig a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó kutatóintézet-hálózatot. Az MTA ellenállását letörő minisztérium szerint a személyi döntésekkel újabb fontos állomásához ért a hazai kutatás szervezetének és finanszírozásának átalakítása:

A kormány azt várja a kutatóhálózati rendszer megújításától, hogy az több, a magyar gazdaság és társadalom számára jobban hasznosuló kutatást fog eredményezni, ennek érdekében évi 32 milliárd forinttal meg is növelte az innovációs és kutatási célokra fordítható forrásokat.

A kormány és az MTA között lezajlott háborúról írott cikkeinket itt találják:

Rovatok