Magyarország utolsó mélyművelésű bányája működik Bakonyoszlop határában, ahol egy maroknyi csapat bauxitot hoz fel a mélyből. A hazai termelés 2002 óta egyre zsugorodik és nagyon úgy néz ki, hogy a meglévő ásványvagyon többsége már odalent is marad. A 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa nagy pofon volt az iparágnak, a timföldgyárak is bezártak, ma már nem gyártanak bauxitból alumíniumot Magyarországon.
A bakonyi bánya eredetileg a MAL Zrt. érdekeltségébe tartozott, amelyet a helyi műszaki kollektíva - akik még láttak lehetőséget a bányászatban - 2012-ben kivásárolt. A bányát 2012 óta az Eoszén Kft üzemelteti. Eleinte még szenet is bányásztak, de a szénerőművek bezártak, így maradt a bauxit, amit többnyire külföldön értékesítenek. A felhasználási terület egyrészt a kohászat és a szigetelőanyag-ipar, ahol adalékanyagként használják, valamint a tűzálló cement gyártása.
Az üzem jogelődjében, a Fenyőfő Bányaüzemben még az ezredforduló környékén is évente 3-400 ezer tonna bauxitot termeltek ki, most termelési időszakban napi 100-120 tonnát
- mondta Diószegi Sándor geológus, aki több mint harminc éve dolgozik az iparban és rengeteget mesélt, miközben lekísért minket a föld alá.
Indulás előtt mindannyian kaptunk egy szén-monoxid szűrőt, amire ugyanúgy kell ráharapni, mint a búvárpalackhoz tartozó csutorára és a lelkünkre kötik, hogy odalent ne nyúljunk semmihez. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Sok millió tonna tengeri mészkő lepusztulásával jöhetett létre ez a bauxit több millió év alatt. A vörös homok szép lassan összegyűlt a mélyedésekben, töbrökben, így alakultak ki a foggyökér alakú bauxittelepek.
A bauxit puhább kőzete fölött tengerparti mocsarak keletkeztek, ezekből szén rakódott le, ezért ahol szenet találnak,nagyon gyakran van bauxit is alatta.
Ez karsztbauxit, ezért kell lemenni a mélybe, míg a világ legnagyobb bauxitbányái dombok tetején találhatók. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)
A bakonyi bányászatban is használnak olyan komoly homlokrakodó, szállító gépet, ami középen csuklik, hajlékony és nagy sebességgel tud közlekedni. Az omlás veszélyes területeken, pedig távirányítással vezérlik.
„Sajnos a régi, nagy tapasztalatú bányászgeneráció már kihalt, az újakkal a hiányzó gyakorlat miatt lényegesen nehezebb együttműködni, illetve őket irányítani. Sokan már nem is bányászok, más szakmákból jöttek.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Diószegi Sándor a kezünkbe nyom egy ökölnyi kődarabot és büdös, mint a veszedelem: tele van kénsavval. Elég pár másodpercig kézben tartani, hogy az ujjaink fél órán át ugyanezt a kellemetlen vegyszerszagot eregessék magukból. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Szükség is van rá, mert kapkodásból, váratlan eseményből - kőzethullás,omlás - könnyen balesetet szenvedhetnek a lent dolgozók. Odalent megmutatták nekünk a bánya még bejárható alsó végét is, egy óriási „pocsolyát”, ami a korábbi műveleti területek elárasztásából jött létre.
A nyugalmi karsztvízszint alatt húzódó területeket gazdasági okok miatt ideiglenesen feladták, mert olyan mértékű vízemelésre volt szükség, amit az eladásokból már nem lehet finanszírozni. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Az oszlopi bányában egyetlen helyi dolgozik, a többiek a környékbeli településekről érkeztek, de a falu az elmúlt évtizedekben azért profitált is a kitermelésből: a szomszédos Dudar irányából olyan remek minőségű út vezet a faluba, amilyennel legfeljebb autópályákon találkozunk.
A fizetések viszont siralmasak: a bányászok nettó 140-180 ezer forint közötti összeget visznek haza. Ha viszont össze akarják hozni az átmeneti bányászjáradékhoz szükséges ötezer földalatti műszakot vagy a huszonöt évet, akkor ezenkívül túl sok lehetőségük nincs az országban.
Az is fontos, hogy folyamatos legyen a munka, ne szakadjon meg a kapcsolat a piaccal, mert ha megszakad, akkor máshonnan fogják venni az alapanyagot, és az a történet végét jelentheti.
