Maróth Miklóst, saját barátját és tanácsadóját nevezte ki Orbán Viktor az Akadémiától elvett kutatóintézeti hálózat vezetőjének. A jobboldali tudományosság nagy embere, a migránskampány tudós arca a Pázmány alapítója, de már a Kádár-rendszerben is jó kapcsolatokkal rendelkezett. A machiavellisztikusnak mondott tudós 76 éves bölcsészként újítaná meg az innovációt. Portré az államszocializmustól a menetrendszerű migránsozásig.
Mészáros Lőrinc építkezéseit csak a fogalmatlan ellenzék támadja, a mai fiatalok nem tisztelik az öregeket, és rémisztően vezetnek, az éjszaka egyedül kószáló fiatal lányoknak meg nem kell csodálkozniuk, ha megerőszakolják őket: gondolkodása kiérlelt morzsáit szórja elénk sajátos minipublicisztikáiban Maróth Miklós. Akit egyébként az ellenségei is intelligens embernek tartanak.
Most már hivatalos: az augusztus elsején hivatalosan felállt Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak (ELKH), az Akadémiától elvett kutatóintézeteket irányító testületnek ő lesz a vezetője. A 15 nagy kutatóintézet és kutatóközpont irányítására sajtóinformációk szerint nem Maróth Miklós volt az eredeti jelölt, a felmerült személyek azonban sorra nemet mondtak. Így tett Vizi E. Szilveszter agykutató és információink szerint Monostori László, a SZTAKI elnöke is. Míg Monostori Palkovics jelöltje lett volna, Maróth egyértelműen Orbáné. Végül Lovász László MTA-elnök is elfogadta Maróth jelölését, a HVG forrásai szerint diktátumszerű körülmények között, az utolsó pillanatig gondolkodva.
Az általunk megkérdezett akadémikusok és MTA-kutatók többsége az Akadémia részéről ezt lényegében kapitulációként értékelte. A kutatói közösségben csekély a bizalom Maróth felé: bár többnyire komoly tudósnak tartják, a többség politikai végrehajtóként tekint rá.
Maróth április 1. óta hivatalosan is Orbán Viktor tudománypolitikai tanácsadója, akinek így az egész konstrukcióra, a kutatóintézetek elvételéhez vezető erőpolitikára is befolyása lehetett. Kinevezésével egy 76 éves klasszika-filológus bölcsész lesz a magyar tudomány új zászlóshajójának kapitánya, amiről Palkovics végig azt kommunikálta, hogy elsősorban a műszaki és természettudományos innováció támogatására kell létrehozni.
Maróth a 24.hu-s interjújában azt mondta, az Akadémia körüli harcokban „két igazság feszült egymásnak”, a mi ehhez a cikkünkhöz kapcsolódó kérdéseinkre pedig azt írta, hogy „már teljesen mindegy, hogy mit gondolok az elmúlt egy évről. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének elnökeként az a dolgom, hogy a testület tagjaival közösen megoldjuk a kialakult helyzetet.”
2014-ben Maróth Miklós még az MTA elnöki székét szerette volna megszerezni, azonban alulmaradt, a közgyűlés nagy többséggel Lovász Lászlót választotta meg. Akkor Maróth elnökválasztási programcikkében még olyan üzenetekkel kampányolt, amelyek távol állnak Palkovics mostani szólamaitól. „Az Akadémiával szemben ma már tarthatatlan a sokszor hangoztatott vád, miszerint sztálinista képződmény lenne” – írta 2014-ben, azt hangsúlyozva, hogy változtatni „csakis a folyamat részeseinek tapasztalataira támaszkodva, azok javaslatainak figyelembe vételével lehet és szabad”, és „a folyamatos korrekciónak nem szabad nagy megrázkódtatásokkal, olyan átalakulásokkal járnia, amelyek az MTA munkatársait a bizonytalanság érzésével töltik el, elfordítva figyelmüket az alkotómunkától”.
Nemcsak az Akadémia erőszakos külső átalakításait utasította el akkor, hanem a – most Palkovics által favorizált – alkalmazott kutatásokkal szemben is az alapkutatásokat támogatta:
Sajnos, a politika mégis gyakran azonnal hasznosítható gyakorlati eredményeket vár el a tudománytól, így az akadémiai intézetektől is. A sikeres kutatásnak a politika rövid távú utilitarista szemléletével szemben a hosszú távú gondolkodást kell előnyben részesítenie, és az Akadémia munkájában is a hosszú távú tervezésnek kell érvényesülnie.
Az elnökválasztást akkor elbukta, most azonban az érintettek akaratával szemben, erővel elvett intézeteket fogja irányítani – az ehhez vezető folyamat során pedig ő volt Orbán Viktor tudománypolitikai tanácsadója. Korábban Maróth az MTA alelnöke is volt, de ez nála inkább díszpozíció volt, nem járt együtt túl nagy aktivitással. Forrásaink szerint az Akadémián mindig elég elszigetelt volt, annak ellenére, hogy kiváló politikai kapcsolatainak köszönhetően évtizedek óta nagyon erős informális hatalommal rendelkezik.
„Maróth tanár úr”, ahogy a jobboldalon emlegetik, a politikában nagy tekintélyű konzervatív professzornak számít, a tudományban viszont inkább remek beágyazottságú politikusnak, akivel Orbán Viktornak közismerten szoros személyes viszonya van. Ez még a kilencvenes évek közepéről eredhet, amikor a fiatal Orbánt az egyetem dékánjaként Maróth (bár a belső szabályzat ezt aktív politikussal nem engedte volna) meghívta a Pázmányra, ahol több száz hallgató fogadta az akkor ellenzéki politikust. Maróth ekkoriban határozottan segítette a keresztény-jobboldali értelmiségi táborban Orbán elfogadását.
A tágabb közéletben Maróth Miklóst elsősorban a katolikus egyetem szellemi atyjaként tartják számon, de aktivitása jóval a rendszerváltás előtt kezdődött. Akadémiai karrierje mellett más jellegű, bizalmi feladatokat is kapott a pártállamban. Nyelvismeretének köszönhetően rendszeresen részt vett magas szintű tárgyalásokon a külügyi funkcionáriusok megbeszélésein palesztin és arab vezetőkkel.
1984 februárjában például Maróth tolmácsként kísérhette Budapesten a palesztin küldöttséget a Munkásmozgalmi Múzeumtól a magyar pártvezetőkig. A delegáció a Magyarország által támogatott, több nemzetközi terrorcselekményben közreműködő Népi Front Palesztina Felszabadításáért tagjaiból állt, a hivatalos magyar partner pedig az a Szolidaritási Bizottság volt, amely éppen az ilyen típusú szervezetekkel történő kapcsolattartást végezte, és esetenként fedőszervként működött titkos fegyverszállításokban.
Környezetében többen úgy tartották, hogy míg Thürmer Gyula a távol-keleti, Maróth a párt közel-keleti szakértője volt. Erre nincs bizonyíték, ahogy az esetleges magyar állambiztonsági érintettségéről szóló pletykák sem igazolódtak:
a levéltárnak átadott egyetlen állambiztonsági iratban sem szerepel Maróth Miklós neve, noha az életútja alapján érthető lenne, ha legalábbis mások által adott jelentésekben megemlítenék.
Maróth az Index kérdésére elismerte, hogy a rendszerváltás előtt tolmácskodott különböző társadalmi és állami szervek számára, „kapcsolatom azonban velük merőben üzleti volt, politikai elemző munkát, szaktanácsadást és egyebet nem kértek tőlem, és nem is vállaltam volna. Az ehhez szükséges forrásokhoz ugyanis nem jutottam volna hozzá, szemben az illető szerveknél alkalmazott személyekkel”.
A volt pannonhalmi bencés diák arab, görög, latin és asszirológia szakokon végzett az ELTE-n, közben egy évet töltött Irakban is ösztöndíjasként. Bagdadi professzorai kifejezetten szorgalmas és tehetséges diákként emlékeztek rá, akinek lényeglátó kérdései voltak. Egy korábbi – nyertes – sajtópere után Maróth megíratta, hogy akkoriban minden arab szakos magyar egyetemista legalább egy évet eltöltött egy kinti egyetemen, ebben nem volt semmi kivételezettség.
Az nem kérdés, hogy Maróth Miklós komoly nemzetközi reputációval rendelkező, nagy tekintélyű tudós, az általunk megkeresettek közül senki nem vonta kétségbe, hogy nagy műveltségű, okos ember. „Van egy nemzetközi tudományos pályája, amit nehéz megkérdőjelezni. A nemzetközi szint nála belső igény, nem véletlen, hogy a Harvardon is kutatott” – mondta szakmai teljesítményéről kérdésünkre Sayfo Omár Közel-Kelet-kutató, az utrechti egyetem munkatársa. Más pályatársa is azt hangsúlyozta az Indexnek, hogy Maróth jelentős életművel rendelkezik, mindig nagyon szorgalmas ember volt.
Nem arról van szó, hogy egy közös képviselőt neveznek ki, mint a Magyarságkutató élére.
Bár az illető azt mondta, tiszteli Maróth életművét, jelentős informális hatalmától tartva inkább csak név nélkül szeretett volna nyilatkozni róla – több más, a cikk készítése során általunk megkeresett kutatóhoz hasonlóan.
A karakterjellemzésekben visszatérő elem, hogy Maróth régi vágású professzoralkat, aki mindenhol öltönyben-nyakkendőben jelenik meg, „a konzervatív professzorideál egyik utolsó figurája”, akinek emellett jó diplomáciai fellépése van, és állandóan pörög.
Nagyon intelligens, de végtelenül machiavellista figura. Világéletében sakkfigurának használta az embereket, mindig a háttérből mozgatta a szálakat.
Maróth szűk, kevesek által művelt területen kutat, fő területe a késő antikvitás arab utóélete. „Mindig ügyesen navigált a tudományos klikkek között: arabisták körében ő a legjobb filozófus, filozófusok között ő a legjobb arabista, mindig a másik oldalon a legokosabb szerepét tölti be” – mondta róla egy egyetemi vezető volt kollégája. Többeknek szúrta ugyanakkor a szemét, hogy mélységében általa nem ismert területekre merészkedik, például szakképzettség nélkül írt filozófiatörténetet. Máté András logikatörténész szerint Maróth „a görög filozófiatörténethez valójában botfülű, például teljesen történelmietlenül liberálisnak nevezi Platónt. Elég dogmatikus katolikus nevelést kapott, a filozófiát nem vitákon, hanem mesterek kinyilatkoztatásán keresztül nézi.”
Maróth kemény szakmai bírálatokat is kapott, ami sajátos módon perekhez vezetett. Bodnár István filozófus Maróth nagydoktorijának egy fél fejezetéhez írt 16 oldalas hibajegyzéket, majd a dolgozat külföldön megjelent verziójához hosszú bírálatot, Tatár György pedig Jehuda Hallévi középkori zsidó költő kapcsán közölt földbedöngölős kritikát Maróthról, amit így fejezett be: „Nem tudjuk megválaszolni azt a kérdést, hogyan fordulhat elő felnőtt, hivatásos tudósemberrel, hogy tökéletesen légből kapott és minden alapot nélkülöző állításokat tegyen (...) zsidónak botrány, görögnek őrültség.”
Maróth a kritikákra nem szakmai közegben vágott vissza, hanem, amellett, hogy Bodnár állítása szerint hivatkozás nélkül átvette hibajegyzéke egyik tévedését is, beperelte az ügyről író Magyar Narancsot. Maróth nyert, így az újságnak helyreigazításban kellett közölnie, hogy a doktori disszertáció nem is bővelkedett tárgyi tévedésekben. A szokatlan eljárást Bodnár ma is elfogadhatatlannak tartja.
Nagyon aggasztó, hogy egy ilyen ember kerül pozícióba, aki az államtól akarja kicsikarni az igazát, ahelyett, hogy a tudományos közösségben vívná azt ki
– mondta most az Indexnek Bodnár.
Maróthnak különféle hivatalos pozícióinál (az akadémiai és kutatóintézeti posztok mellett volt az Union Académique Internationale elnöke, illetve most is a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Felülvizsgálati Bizottságának elnöke) mindig jelentősebb volt az informális hatalma. Évtizedek óta közmondásosan nagy befolyása van az ösztöndíjas és pályázati ügyekre, pénzosztásokra és akadémiai jelölésekre – utóbbiakról azt mondják, hajlamos mások kárára kockáztatni, hogy saját aktuális pozícióit mérje fel a klikkszerű magyar tudományos életben.
Közismert a CEU-val való régi szembenállása.
Ennek egyik epizódja volt, amikor 2004-ben MTA bizottsági elnökként ő kaszálta el a CEU és magyar egyetemek tervezett közös görög kutatási központját, amire komoly görög pénzügyi támogatás jött volna. Így végül a ma Keleti Mediterrán Központ néven működő szervezet csak a CEU-n valósult meg, az ELTE-t viszont sikerült így megfosztani a lehetőségtől – mondta az Indexnek Perczel István, a CEU professzora.
A liberális elittel szembeni ellenérzések már a Pázmány alapításánál is szerepet játszhattak a kilencvenes évek elején. Maróth a katolikus egyetemet saját bevallása szerint 1988-tól kezdte előkészíteni. A Katolikus Egyetemi Alapítványból Kopp Máriát és a többi kezdeményezőt idővel mások szerint a háttérbe tolta, és egyszemélyes vállalkozásként beállítva sikerült létrehoznia a Pázmány bölcsészkarát. Ebben főleg politikai kapcsolatait használta ügyesen. Antall József ellenállását és a püspöki kar óvatosságát is legyőzve mozgatta a szálakat, pedig a katolikus kléruson és értelmiségen belül ekkor még volt tartózkodás vele szemben azért is, mert azt gondolták, hogy 1990 előtt a rendszer része volt.
Világképére jellemző, amit egy 1994-es interjúban mondott arról, hogy a hierarchikus szervezetek mindig hatékonyabbak, az ELTE pedig szerinte túl demokratikus – miközben az egyházi iskolák komolyságát és a kötelességetikát hangsúlyozta. Diákélményeire alapozva tulajdonképpen a felsőoktatás Pannonhalmáját akarta megcsinálni, egy elitista katolikus egyetemi képzést a „bűnös városon” kívül, ami keresztény konzervatív ellenelitet képezne, elsősorban persze a CEU-val szemben.
Lényegében ő érte el a teljes egyházi vezetéssel szemben, hogy Piliscsabán épüljön fel a kampusz.
A beruházás részleteit nem nagyon egyeztette, az egyházi fenntartó pedig inkább lenyelte az ügyet, mint hogy botrányt csináljon, ekkor a politikai befolyásától is tarthattak már. Innen ered az Erdő Péterrel való, egyházi körökben közismerten rossz viszonya. A konfliktus forrása Maróth szempontjából, hogy ő a klérustól független egyetemi vezetést akart, közben azonban egykori kollégái szerint mindent kézi vezérléssel akart elintézni. Dékánként rendkívül keménykezű vezetőnek ismerték, akit a vizsgázók és a kollégák körében is félelemmel vegyes tisztelet övezett. Személyi politikája elég hektikus volt, a visszaemlékezések szerint mindig voltak kedvencei, akiket olykor hirtelen ejtett, majd bűnbakká tett. Az önkényes döntések miatt a bölcsészkar professzorai és tanszékvezetői petíciót is írtak a püspöki karnak, amit Maróth lázadásnak tekintett. 1998-ban Erdő Péter lett a Pázmány rektora, amitől Maróth nagyon tartott, és ezzel az ő örökösnek remélt dékáni megbízatása is véget ért.
A Pázmány piliscsabai kampusza, utólag úgy tűnik, kudarcra ítélt elképzelés volt. „A piliscsabai egy teljesen fenntarthatatlan vállalkozás, egyetemi célra alkalmatlan épületekkel, minden olyan feltétel híján, amely szükséges lenne egy városon kívüli egyetemi központhoz” – mondta nekünk egy volt egyetemi vezető. Maróth dühös volt, hogy a háta mögött katolikus Disneylandnek nevezték a piliscsabai Makovecz-komplexumot, a bölcsészkar azonban mára lényegében beköltözött Pestre. A pilisi kampusz nagyrészt kihasználatlan, de a fenntartási költsége így is évi 200 millió forint körül lehet. A fenntartó egyház és az egyetem számára ez a teher komoly probléma, ezért többen lényegében őt tartják felelősnek.
Maróth a Pázmányon már nincs jelen, Piliscsabához azonban ragaszkodik. A kormány 2017-ben 1,3 milliárd forintot adott az általa alapított és vezetett Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének. A még Makovecz Imre tervei alapján készült épületet idén áprilisban Orbán Viktor adta át. Lévén kutatóintézet, némileg meglepő, hogy az Avicenna Non-Profit Kft. kapott megbízást a Makovecz Imre munkásságát bemutató piliscsabai központ megépítésére is, és az Országos Széchényi Könyvtár külső raktára is hamarosan az Avicennához költözik.
Mindezt részben érthetővé teheti Orbán személyes jó viszonya a Maróth családdal. Nemcsak az orientalista tudós (aki ma időnként Orbánt kíséri el közel-keleti útjaira) működik miniszterelnöki tanácsadóként, a kétezres évek elején egyik fia is az volt. Maróth Gáspár jelenleg hadfelszerelési kormánybiztos, és bár egy GVH által is vizsgált kartellgyanú érintettje, kulcsszerepe van a magyar–amerikai kapcsolatok és a washingtoni demokráciakritikák lehalkítása szempontjából is fontos fegyverbeszerzésekben.
Maróth Miklós 2015 után egyre inkább beleállt a fideszes migránsozós propagandába, és a sajtóban azóta is rendszeresen hangot ad Orbánéhoz hasonló álláspontjának. Megszólalásai közül többet is felkapott a média, legnagyobbat a disznóbőrbe öltöztetendő muszlim bevándorlók szóltak. Maróth szerint az iszlám országokból érkező migránsok integrációja lehetetlen, Európának az a baja, hogy túl toleráns, az eddigi bevándorlók pedig jellemzően kebabosként dolgoznak. Migránsozós szövegei váltakozva szólnak valós problémákról és a kormányzati panelek ismételgetéséből, időnként álhírekbe is belekeveredik, mint amikor azt állította, hogy Franciaországban azzal az indokkal mentettek fel egy erőszakoló muzulmán férfit, hogy nem követett el bűncselekményt, mert „ez a kultúrája része”. Valójában ez egy fake news oldalak által terjesztett, eredeti értelméből kiforgatott kamuhír volt.
A kormánynak jól jött, hogy az ismert tudóst a migrációs válságban rendszeresen megszólaltathatták, és arabistaként elmondja ugyanazt, amit a Fidesz-kommunikáció; az aktuális iszlámügyi megmondó szerep láthatólag nem derogált a klasszika-filológusnak. A modern arab világot, migrációkutatást, nemzetközi kapcsolatokat azonban valójában nem ismeri.
Maróth Miklósnak orientalistaként inkább a többségi társadalom félelmeit kellene eloszlatnia tényleges tudásátadással,
nem pedig ráerősítenie ezekre – kritizálták emiatt más iszlámkutatók. Sayfo Omár szerint Maróth migrációs, integrációs ügyi megszólalásait magyarázza, hogy míg Nyugaton a társadalomtudományos megközelítés dominál, Magyarországon az iszlámkutatás nagyrészt klasszikus szövegeket vizsgál, azokon keresztül próbálja megérteni a különféle társadalmi és politikai eseményeket. Az eltérő megközelítés miatt a magyar és nyugati kutatók sokszor teljesen eltérően látják, hogy mi folyik épp a francia külvárosokban vagy a szíriai frontokon. Az utrechti kutató szerint az nem kérdés, hogy Maróth nem nézi le az arab világot és nem rasszista, szerinte inkább csak a média sajátossága, hogy őt így állítják be.
Maróth idén tavasszal meghívta az általa vezetett akadémiai osztály tagjait az Avicenna Intézetbe Piliscsabára. Mint egy résztvevő kommentálta az Indexnek, „kicsit elbüszkélkedni a kormány által támogatott intézettel a támadott Akadémia tagjainak, hogy lám, lám, nekem sikerült. A tudományos polgárháborús helyzetben ez elég bizarr volt.” Ekkor ő már a kormány képviseletében, többek között Kásler miniszterrel és Lánczi rektorral együtt formálta az MTA kutatóintézeteinek átvilágítását, áprilistól pedig az addig is meghatározó befolyását formalizálták azzal, hogy hivatalosan is kinevezték Orbán tudománypolitikai tanácsadójának. A kutatóintézetek jövőjéért aggódó kutatók szempontjából nem volt kérdéses, hogy Maróth melyik oldalon áll.
Miután 2014-ben Maróth nem nyerte el az MTA elnöki székét, 2016-ban sajtóinformációk szerint komolyan felmerült, hogy ő legyen a következő köztársasági elnök, amit tudomásunk szerint erősen ambicionált is. Végül azonban Orbán Áder mellett döntött. Maróth közben megkapta a legrangosabb hazai kitüntetéseket, a Széchenyi-díjat és a Corvin-láncot is, de az őt ismerők szerint azóta is nagyon szeretett volna még egy jelentősebb pozíciót, amivel megkoronázhatja az életművét.
Az akadémiai kutatóintézetek elvételével ez most, 76 éves korára összejött számára.
A cikk megjelenése előtt Maróth Miklóst is megkérdeztük. Konkrét kérdésekre adott válaszait egy külön miniinterjúban olvashatják, a portré egészére adott reakcióját kérésének megfelelően változtatás nélkül itt közöljük.
A portré első és második fele ellentmond egymásnak. Ez érthető, mert az elismerő vélemények szakértőktől, az elmarasztalók pedig feltehetően sértődött kollégáktól származnak.
1/ Külföldi kollégáktól tudom, hogy az említett művem több német és francia egyetemen kötelező olvasmány, róla számos nemzetközi szaklapban elismerő kritika jelent meg. Egy kolléga szerint megjelenése után 25 évig senki sem mert újból a témához nyúlni. Ebből érthető az itt idézett személyek elkeseredettsége, akik görög logikával foglalkoztak volna fiatal korukban, de később mindannyian más területre kényszerültek átmenni. Továbbá a könyvemben csak görög és arab szövegeket idéztem, a nyilatkozók közül pedig senki sem végzett sem görög, sem arab szakon.
Természetesen a disszertációmmal kapcsolatos per nem tudományos kérdésekben ítélt, mivel sajtóper volt, és a szerkesztőség pénzbüntetésre lett ítélve. A „portré” ezt a lezárt vitát eleveníti föl.
2/ Az állítólagos állambiztonsági múltammal kapcsolatos pletykák rágalmak, azok fölemlegetését visszautasítom. Ezt bizonyítja az is, hogy soha semmiféle állami ösztöndíjat nem kaptam akkor, amikor mások igen. Az állítás, miszerint az MSZMP közel-keleti szakértője lettem volna, hazugság.
3/ A tudományos életben a névtelen vélemények megjegyzést sem érdemelnek. Egy rólam szóló újságcikkben viszont határozottan visszautasítom valamennyit. Nem igaz, hogy évtizedek óta nagy a befolyásom a pénzosztási, pályázati és ösztöndíjas ügyekben. Ezekben legfeljebb javaslatot tettem a döntéshozóknak. Az akadémiai jelölésekkel kapcsolatos befolyásomról pedig elég annyi, hogy emlékeim szerint mindössze két jelöltem volt, de egyiküket sem választották meg. A CEU tervezett görög kutatási központját nem világnézeti, hanem szakmai meggyőződésből elleneztem. A Pázmány Egyetem kampuszát pedig eredetileg Budapesten szerettük volna felépíteni, de a fővárosban nem találtunk megfelelő területet.
Maróth Miklós
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Maróth Miklós akadémikus, az intézet igazgatója kezet fog az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán Piliscsabán 2019. április 9-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)