Index Vakbarát Hírportál

Benéztek a raktár sarkába, és találtak egy több ezer éves szobrot

2019. augusztus 6., kedd 16:12

Nagy Sándor mellszobra került elő a görögországi Veroia múzeumának raktárából. A szobor meglepően jó állapotban van azt leszámítva, hogy hiányzik az orra, pedig szó szerint a raktár egyik sötét sarkrában, habarcs alatt, kerámiákkal teli ládák között hevert. 

A múzeum kurátorai még a hiányzó orr ellenére is azonnal felismerték Nagy Sándort "a gyönyörű arcát borító sebek, és az évek óta tartó elhanyagoltság ellenére is, a vad hajáról és az álmodozó szemeiről" - írta a kulturális minisztérium egyik lelkes vezetője. 

A szakemberek szerint a mellszobor időszámításunk előtti második évszázadból származik, azaz Nagy Sándor halála után készült, és azért volt csupa habarcs, mert a 18-19 században épületdíszként használták.  A szobrot most restaurálják, és 2020-tól a nagyközönség is láthatja majd. 

Rovatok