Index Vakbarát Hírportál

Meglepően sokan allergiásak a szezámmagra

2019. augusztus 7., szerda 15:12

A legnagyobb allergének között eddig nyolc élelmiszert tartottak számon, most azonban eggyel bővülhet a lista, miután kiderült, hogy szezámmagra is rengetegen érzékenyek. 

Az FDA már 2018 októberében elkezdte vizsgálni, hogy az eddig nagy allergéneknek nevezetett listát bővíteni kellene-e a szezámmaggal, de most kijött a gyógyszerfelügyelet vizsgálatától függetlenül egy olyan tanulmány, amely szerint a szezámmag sokkal nagyobb gondot jelenthet, mint ahogyan ezt eddig gondolták.

Évek óta a tojás, tej, diófélék, földimogyoró, rákfélék, kagylófélék, búza és a szója tartozik a fő allergének csoportjába, ezeket kell feltüntetni a csomagoláson akkor is, ha csak nyomokban tartalmazhatja az adott allergént az étel. 

A Journal of the American Medical Associationben megjelent tanulmány készítői 2015 és 2016 közötti élelmiszerallergiára vonatkozó adatokat néztek át.

Évek óta egyre többet hallunk a szezámmag-allergiáról, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje alaposabban utánanézni ennek

-mondta Ruchi Gupta, a tanulmány szerzője, aki most számszerűsítette az értékeket. 80 ezer ember adatait vizsgálták meg, és kiderült, hogy az emberek 0,49 százaléka mondta azt, hogy allergiás a szezámmagra, ez majdnem a duplája annak, amennyit eddig becsültek. Igaz, azt azért hozzá kell tenni, hogy ezeknek az embereknek mindössze a felénél sikerült orvosilag is igazolni a szezámmag-allergiát, de ez még így is magasnak számít. Minden korosztályt érinthet ez a fajta allergia is, több olyan estet is regisztráltak, ahol adrenalint kellett kapnia a betegnek, miután a tünetek egyre súlyosabbak lettek. 

Az allergia központokban dolgozó szakemberek nem lepődtek meg az eredményen, azt mondják, hogy ők is érzik, hogy évek óta egyre több szezámmag-allergiás beteget regisztrálnak. Az orvosok örülnének annak a döntésnek, ha a jövőben a szezámmagot is fel kellene tüntetni az allergének között, mivel az allergiásoknak nagyon nehéz dolgok van, sok olyan élelmiszer van forgalomban, amiről nem is sejti az ember, hogy szezámmagot tartalmaz. Ráadásul arra is rávilágít, hogy sokkal gyakrabban kellene tesztelni az emberek ételallergiáját szezámmagra is. 

Magyarországon jelölni kell allergénként a szezámmagot, de például az Amerikai Egyesült Államokban nem. 

Rovatok