Index Vakbarát Hírportál

Négy magyar bronzérem a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpián

2019. augusztus 11., vasárnap 11:26 | aznap frissítve

Négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok az idén Keszthelyen megtartott 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, írja az MTI.

A szombaton véget ért versenyen minden magyar diák szerzett valamilyen elismerést: a négy bronzérem mellett hatan kaptak kiemelt dicséretet. A pontversenyen kívüli csapatversenyben az aranyérmes és az ezüstérmes csapatban is volt magyar diák.

Magyarországon a csillagászat nem önálló iskolai tantárgy. Míg bizonyos országokban külön intézetek specializálódnak a csillagászati tehetséggondozásra, addig Magyarországon csak iskolai és egyesületi csillagászati szakkörökben és egyetemi oktatók, akadémiai kutatók, amatőr csillagászok, egyetemi hallgatók által tartott felkészítőkön képezhetik magukat az érdeklődő diákok, írták a szervezők.

A csillagászati diákolimpián összesen 17 aranyérmet, 52 ezüstérmet és 58 bronzérmet osztottak ki. Az augusztus 2-10. között megrendezett versenyre 46 országból több száz középiskolás érkezett Keszthelyre. A legtöbb pontot a vietnámi Quan Nguyen Manh érte el, ő az idei olimpia győztese.

Bár az egyes országokból csapatokban érkeztek a versenyzők, a vetélkedés jobbára mégis egyéni volt. Először adatelemzésben mérték össze tudásukat a versenyzők. Ezt követően az éjszakai megfigyelésben égi objektumokat kellett megtalálniuk a keszthelyi Pethe Ferenc Kollégium sportpályáján felállított 88 csillagaszati távcsővel. Az elméleti fordulóban fizikai, matematikai, csillagászati, kozmológiai és mechanikai feladatokat oldottak meg, míg a planetáriumiban három vetített égboltképekhez kapcsolódó feladatok szerepeltek. Végül csapatverseny zárta az olimpiát.

A versenyen a jó helyezést elérők ajánlólevelet szerezhetnek a világ legjobb egyetemeire, például a Harvardra.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia ötlete 2006-ban született, Magyarország először 2011-ben vett részt a megmérettetésen.

Júliusban a Nemzetközi Biológia Diákolimpián szerepeltek sikerrel magyar fiatalok, akkor mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett.

Rovatok