Index Vakbarát Hírportál

Mégis érint uniós polgárokat is a Facebook hangüzenetbotránya

2019. augusztus 27., kedd 19:25 | aznap frissítve

A Facebook több száz alvállalkozót bérelt fel arra, hogy leiratokat készítsenek a felhasználók Messenger-beszélgetéseiből, a botrány még augusztus közepén robbant ki, akkor tagadta a cég, hogy az Európai Unió tagállamának felhasználóit is érintené a dolog, most azonban kiderült, hogy 14 EU-s ország közel 50 felhasználójának hangüzenetei szintén lejegyzésre kerültek, írja a Politico

Az uniós felhasználók az Egyesült Államokba küldött hangüzenetei kerültek jogszerűtlenül feldolgozásra, így – bár a Facebook európai ügyeit jellemzően az ír hatóságok szokták vizsgálni, ugyanis ott van a cégnek főhadiszállása – most minden érintett ország a saját hatáskörében indíthat vizsgálatot az ügyben. 

Az európai adatvédelmi törvény, a GDPR értelmében, ha bebizonyosodik, hogy a Facebook megszegte az adatvédelmi irányelveket,a cég akár az éves bevételének 4 százalékát kitevő büntetésre is számíthat. A Facebook egyébként nemrég fizetett ki egy 5 milliárd dolláros gigabüntetést az Egyesült Államokban, és több mint 10 vizsgálat folyik ellene jelenleges is az EU országait érintő adatvédelmi kérdésekben. 

Rovatok