Index Vakbarát Hírportál

50 csecsemő és magzat sírját tárták fel egy dél-franciaországi ásatáson

2019. augusztus 28., szerda 17:46 | aznap frissítve

Időszámításunk kezdetének idejéből származó több tucatnyi csecsemő- és magzatsírt találtak a dél-franciaországi Nimes római kori városfalának ásatásain, írja az MTI az INRAP francia nemzeti régészeti intézet közlése alapján.

Mintegy hatvan sírt találtak. Közöttük mintegy ötvenben félévnél fiatalabb csecsemők és magzatok nyugszanak a római városfal lábánál, ahol időszámításunk kezdetén temető volt. A cigarettapapír vékonyságú gyermekcsontokat kőládákban, illetve amforákban találták meg, elemzésük és pontos kormeghatározásuk ezután kezdődik meg. 

Richard Pellé, az ásatás vezetője azt mondta: ez igen jelentős felfedezésnek számít egy ilyen kis területen.

Egy olyan korban, amikor a gyermekhalálozás igen magas volt, a szülők szemmel láthatóan nagy gondot fordítottak a gyermekek sírjának gondozására, még ha a gyermeknek nem is volt még jogállása, amelyet a római társadalomban a kisdedek a hároméves kor betöltése után kaptak meg. 

Négy kutyasírt és hét felnőttsírt is találtak ugyanazon a helyen. Közöttük volt egy nő csontváza rendkívül különös és szokatlan testtartásban: kezét az arcához támasztotta, a lába oldalt fordult, ékszereket, közöttük két gyűrűt, egy karperecet és lábbelit is viselt. A régész szerint a köztemetőben eltemetett nő feltehetően átutazóban járt Nemaususban, az ókori Nimes-ben.

Nimes római kori városrészét 1989-ben vették fel a francia történelmi műemlékek listájára. Richard Pellé és csapata 2014 óta hat ásatást végzett a városban, amelyekkel sikerült bővíteni a város történelmére vonatkozó ismereteket. Richard Pellé kivételesnek nevezte a nimes-i római városfalat, amely hat kilométer hosszú, és tömör eredeti tornyok díszítik. Ez a Földközi-tenger térségének egyik leghosszabb városfala, meg kell őrizni és hasznosítani kell, mondta a kutató.

Rovatok