Index Vakbarát Hírportál

Mégse kaphatja meg a Google appjait a legújabb Huawei csúcstelefon

2019. augusztus 29., csütörtök 10:01

A jelek szerint még mindig nincs vége a Huawei kálváriájának. Donald Trump elnök hiába függesztette fel újra a kínai céget sújtó amerikai szankciókat, a Google szerint ez csak a már létező termékekre vonatkozik, így a Huawei hamarosan érkező új csúcstelefonja nem kaphatja meg a Google androidos alapszolgáltatásait – írja a Reuters.

A Google a Huawei elleni amerikai szankciók miatt kényszerült arra május közepén, hogy a többi amerikai technológiai céghez hasonlóan felfüggessze velük az együttműködését, ezzel gyakorlatilag elvágva a kínai céget az Android Google-féle verziójától, amelyet minden nagy mobilgyártó használ a készülékein. Ezt a tiltást aztán először május végén függesztették fel 90 napra, majd augusztus közepén újabb 90 napos haladékot kapott a Huawei, amely egyébként felháborodott és politikai motivációt sejt a nemzetbiztonsági szempontokkal indokolt tiltás mögött.

Erről a három hónapos haladékról derült most ki, hogy az új termékekre, így az ezután bemutatandó telefonokra nem vonatkozik. A Reuters úgy tudja, a cég szeptember 18-án tervezi bemutatni a Mate 30 nevű új csúcstelefonját Münchenben. A lapnak azonban a Google egy szóvivője azt mondta, ezt a kereskedelmi korlátozások miatt nem lehet majd a Google appjaival és szolgáltatásaival ellátni.

Az Androidról tudni kell, hogy maga az alaprendszer bárki által felhasználható, nyílt és ingyenes platform (ez az Android Open Source Project vagy AOSP), így a tiltás nem erre vonatkozik. Ez azonban a felhasználók által megszokott Androidhoz képest csak egy lecsupaszított, fapados változat, a rendszer lelkét a sokak által alapfelszerelésnek tekintett Google-appok és -szolgáltatások adják. Ezeket viszont már minden gyártónak a Google-től kell licencelnie, ahogy magát az Android márkanevet is, így a szankciók miatt ennek a használatától esik el a Huawei.

Az amerikai cégek kérvényezhetik, hogy egyes termékeik kivételt képezzenek a szankciók alól, de azt a Google nem közölte, hogy ők nyújtottak-e be ilyen kérvényt, bár korábban jelezték, hogy szeretnék folytatni az együttműködést a Huaweijel. Az amerikai kereskedelmi minisztérium a Reuters múlt heti értesülése szerint már több mint 130 kérvényt kaptak, de még egyiket sem hagyták jóvá.

A Huawei a tiltás és annak androidos vonatkozásai kapcsán eddig felemás kommunikációt folytatott. Bár szinte rögtön a szankciók bejelentése után felmerült, hogy már évek óta dolgoznak egy saját (szintén a nyílt forráskódú Androidra épülő) operációs rendszeren, amelyet be tudnának izzítani, ha szükség lenne a Google-féle rendszer pótlására, a tiltás felfüggesztése után a cég már inkább azt hangsúlyozta, hogy az azóta Harmony OS-re keresztelt saját rendszerük valójában nem is annyira alkalmas telefonokra és tabletekre, inkább hálózati eszközökre szánják. A kínai cég most is azon az állásponton van, hogy amíg lehet, maradnának a Google megoldásánál, de ha szükséges, azért a saját alternatívájukat is elő tudnák rántani.

Rovatok