Extrém reprodukciós stratégiát figyeltek meg a kutatók a leginkább aranyos plüssállatra hasonlító kalutáknál. Az Ausztrália nyugati részén honos apró erszényesnyestfélék hímjei a rövid párzási időszakban minden energiájukat a szaporodásra fordítják, ami annyira felemészti a tartalékaikat, hogy a megtermékenyítés után kivétel nélkül elpusztulnak. Hasonló jelenségről idáig csak néhány gerinctelen fajnál lehetett tudni.

A kaluták apró, nagyjából egy villanykörte súlyával rendelkező erszényesek Ausztrália száraz északnyugati részén. Bár megjelenésük eléggé különbözik, más erszényesek mellett a tasmán ördögök is rokonaik, csak emberi szempontból valamivel megnyerőbbek náluk a rövid életükben.

Ausztrál zoológusok idén publikált, most a New York Timesban ismertetett megfigyelése szerint a kaluták gyorsan élnek és gyorsan halnak az életük csúcspontját jelentő szex után. A hímek 10 hónapos korukban válnak nemileg éretté, ezután pedig nem sokkal el is kezdődik a kéthetes párzási időszak, amibe mindent beleadnak. Több nősténnyel is párosodnak, egy aktus akár 14 órán át is tarthat, és a lányok sem válogatnak túlzottan: nekik is több partnerük van a rendelkezésükre álló rövid időszakban szeptember elején, és azzal, hogy képesek a hímivarsejteket pár napra elraktározni, egy alomból akár több apától származó kölykök is születhetnek.

A szexuálisan aktív időszak előtt a hímek elkezdenek jelentős mennyiségben tesztoszteront és kortikoszteront termelni. A hormonok egyrészről szexuálisan beindítja őket, másrészről viszont szétszedi az immunrendszerüket és halálos stressznek teszi ki a belső szerveiket. Az eredmény krónikus stressz, a beleik elfekélyesedése és belső vérzés, ami a  párosodás után halálhoz vezet – kivétel nélkül, minden hím egyednél.

A biológiai magyarázat szerint a hím kaluták úgy próbálják továbbadni a génjeiket, hogy a lehető legtöbb nősténnyel párosodnak a rövid időszakban, ennek érdekében pedig lényegében „feláldozzák” magukat. A szex energiájukat emészti fel, hogy az ejakuláció után elpusztulnak – tekintve, hogy a hasonlóan kis méretű emlősök úgy sem nagyon élnek tovább általában egy évnél, a biológusok szerint ez reprodukciós szempontból megfelelő stratégiának is tűnik, így a kis erszényesek nem ezért kerültek fel a veszélyeztetett fajok listájára.

Ezt az életben egyszeri, első és utolsó, majd a megtermékenyítés sikerétől függetlenül halálos szaporodási időszakot hivatalosan szemelparitásnak nevezik. A növényvilágban egyáltalán nem ritka, ez jellemző az évelő növények és a kétéves növények többségére is, az állatvilágban azonban a gerincteleneken kívül csak kevesek, például a csendes-óceániai lazacok sajátja.