Index Vakbarát Hírportál

138 fókaborjú született a Temze partján

2019. szeptember 2., hétfő 13:53

A fókákat általában sarki állatoknak tartják (bár élnek a mérsékeltebb égtájakon is), a Temze torkolatvidéke pedig mára olyannyira urbanizálódott, hogy kevesen gondolják róla, hogy nagyobb állatok is megtalálnák benne a helyüket. Pedig tavaly a Temze partján élő borjúfókák rendkívül sikeres tenyészidőszakot zártak: a torkolatban élő állatok a Londoni Zoológiai Társaság felmérése szerint 138 borjúnak adtak életet 2018-ban.

A fókák idejük több mint felét a parton töltik, így ma már nem is számítanak különleges látványnak London külterületén. Sőt, a belvárosban sem. A Temze partján a borjúfókákon kívül kúpos fókák is élnek, összesített egyedszámukat 3000-re teszik.

Viszont csak a borjúfókák tudnak kicsiket nevelni az időről-időre vízzel borított, iszapos-homokos torkolatban. A kúposfóka-borjaknak ugyanis hetekre van szükségük születésük után, míg úszni tudnak. A tehenek ezért olyan partszakaszokat keresnek az elléshez, amelyek védettek az árhullámokkal szemben. A borjúfókaborjak azonban órákkal világra jöttük után már vígan kiúsznak az első dagállyal.

A temzei fókapopuláció jó ideje növekszik, de eddig nem volt világos a kutatók előtt, hogy a létszámnövekedést a betelepülő állatok vagy a helyben született borjak táplálják. A biológusok szerint a kis fókák arról árulkodnak, hogy a temzei ökoszisztéma jó állapotban van. Bár az emberek többsége meg van győződve arról, hogy a folyó jórészt halott, ez nem így van. A Temze-torkolatban a fókák mellett élnek még cápák, delfinek és tengeri csikók is.

(New Scientist)

Rovatok