A Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal tanulmánya szerint a manapság rohamos ütemben terjedő elektromos rollerek ökológiai lábnyoma ugyan jelentősen kisebb, mint az autóké, viszont jóval nagyobb, mint a bicikliké. Így utóbbiakkal szemben nem jelentenek előnyös közlekedési alternatívát - tudósít az MTI.
Csakhogy az itt-ott felbukkanó érveléssel szemben az elektromos rollerek éppen a hagyományos kerékpárokat és a gyalogos közlekedést váltják ki, nem pedig az autókat. Így reálisan nem várható tőlük, hogy jelentősen csökkenthetik a gépjárműforgalmat. Sőt, sokkal valószínűbb, hogy ahogy egyre több gyalogos és biciklista tér át rájuk, valójában
növekedni fog a közlekedés energiahasználata,
illetve a járművek (a rollerek esetében főként az akkumulátorok) gyártásához elengedhetetlen környezetszennyezés. Az ajánlások szerint az elektromosroller-kölcsönzőknek nem a belvárosokban kéne terjeszkedniük, hanem a külvárosban, hogy ott segítsék a lakosokat ráhordani a vasútvonalakra. Németországban egy új törvény értelmében elektromos rollerrel tilos a járdán közlekedni, erre az úttestet vagy a kerékpárutat kell használni.
Párizsban a felmérések szerint a bérelhető rollert igénybe vevő emberek csaknem fele gyalogolt volna, ha nincs a roller. 29 százalékuk tömegközlekedett volna, kilenc százalékuk biciklizett volna.
Csak nyolc százalékuk használta a rollert autó vagy taxi helyett.