Index Vakbarát Hírportál

A gyilkos bálnák irtják a fehér cápákat, de csak a májukat harapják ki belőlük

2019. szeptember 6., péntek 13:02 | aznap frissítve

A dél-afrikai Fokváros melletti False-öböl a fehér cápák egyik legfontosabb gyülekezőhelye a világon. Legalábbis az volt eddig, mert idén a cápamegfigyelések száma hirtelen minimálisra csökkent. A kutatók nem tudják, hogy mi állhat az eltűnésük mögött. A kiveszésüket vagy elvándorlásukat okozhatták a gyilkos bálnák is, amelyek

odavannak a cápák májáért,

de az emberi tevékenység is hat a cápapopulációra. A Shark Spotters nevű nonprofit szervezet, amely főként a fürdőzőket riasztja, ha közelít egy fehér cápa, ebben az évben még egyetlen példányt sem vett észre. Pedig a nyári szezonban (januártól áprilisig) korábban a cápák előszeretettel közelítették meg a partokat.

Ahogy azok a hajósok sem láttak egy cápát sem, akik turistákat visznek ki az öböl belsejébe, hogy ott a fókákra vadászó cápákat fényképezhessék. Értelemszerűen, egy cápamegfigyelésből élő vállalkozást

a cápák teljes hiánya igen kellemetlenül érint.

A korábban rádiós jeladóval felszerelt cápák sem “jelentkeztek be” a vízben úszó vevőknél egyszer sem, és a partra mosott bálnatetemeken sem találták a cápák harapásnyomait.

Ez a cápahiány példátlan a Shark Spotters 16 éves története során. Általában több mint 200-szor látnak fehér cápát évente, és még egyszer sem fordult elő, hogy egész évben egyetlen állatot sem szúrtak ki. A szakemberek aggódnak, hogy a fehér cápák végérvényesen elhagyták a False-öblöt. Ezzel ugyanis nemcsak a tengeri ökoszisztéma veszítené el fontos ragadozóját, de a cápaturizmus is összeomlana, ami sok egyéb mellett a természetvédelmi költségvetést is megtépázná.

A nagy fehér cápáról nehéz elhinni, hogy nem csúcsragadozó, pedig az öbölbéli populációjuk összeomlásában főszerepet játszhatott az a két gyilkos bálna, amelyek 2015-ös öbölbéli megjelenésük óta tizedelik a helyi cápákat. A két kardszárnyú delfint Starboardnak és Portnak nevezik (a hajók két oldalának hagyományos elnevezése után), mert

az egyiknek balra, a másiknak jobbra hajlik a hátúszója.

Számos fehér cápát mosott az utóbbi időben partra a tenger Dél-Afrika partjainál. A tetemekből csak a máj hiányzott. A gyilkos bálnák sebészi pontossággal távolítják el a cápák zsírban és tápanyagokban gazdag máját, majd a tetem többi részét a sorsára hagyják. Ausztrál és kaliforniai kutatók is leírták már, hogy a gyilkos bálnák megjelenésekor

a helyi fehér cápák inkább szedik a sátorfájukat, és elköltöznek a környékről.

Ennek ellenére más faktorok is szerepet játszhatnak a fehércápa-populáció összeomlásában. Például megváltozhatott a zsákmányállatok elérhetősége, például a túlhalászat vagy a tengerek szennyezése miatt. A Science által megkérdezett tengerbiológus mégis azért aggódik a leginkább, hogy azzal, hogy mindenki a cápagyilkos orkákról beszél, elterelődik a figyelem az ember környezetpusztításáról.

A False-öböltől 100 kilométerre lévő partszakaszon cápamegfigyelő búvárketreceket üzemeltető cég munkatársai láttak idén néhány fehér cápát. A False-öbölben más, kisebb cápafajok máris elkezdték betölteni a fehér cápák távozása miatt üresen maradt ökológiai niche-t. A Shark Spotters a gyilkos(nak tartott) cápák hiánya miatt csökkentette megfigyelői számát. A strandolók talán még örülnek is a fehér cápák eltűnésének, de az is lehet, hogy az utóbbi évek intenzív felvilágosító kampányai hatására már ők is értik, hogy a cápáknak fontos szerepük van a tengeri ökoszisztéma szabályozásában.

Rovatok