A dió héjában olyan, eddig ismeretlen sejttípust fedeztek fel, amely struktúrája kivételen strapabíróvá és keménnyé teszi a burkot, hogy nem egyszerű feltörni.
A többi csonthéjas termés, például a mogyoró vagy a makadámia dió héjának kemény külső rétegét vastag falú sejtek alkotnak, melyeket sokszöges struktúrában rostok választanak el egymástól. Ezzel szemben a dió héját olyan sűrű (és ezáltal különösen kemény) szövet alkotja, amelyben
a különálló sejtek még erős nagyítás mellett is alig elkülöníthetők.
Az eddig nem látott sejtek részletesebb vizsgálatához a Bécsi Természeti Erőforrások és élettudományos Egyeteme (BOKU) kutatói olyan oldattal kezelték a sejteket, amely kioldotta belőlük a fal keménységét adó lignint. Ezután lézeres szkenneléssel és eletronmikroszkóppal vizsgálták a sejteket.
Ekkor fedezték fel, hogy a hagyományos mikroszkópos technikákkal a sűrű szövetben gyakorlatilag láthatatlan sejtek nem hasonlóak egyetlen korábban leírt sejttípushoz sem. Falukból számos lebeny nyúlik ki, így felületükön sok konvex és konkáv kanyarulat alakul ki, ahová a szomszédos sejtek szorosan beakadhatnak.
Vagyis szorosan egymásba tudnak kapaszkodni, mint a puzzle-darabkák. A struktúra stabilitását az adja, hogy egy átlagos sejt 14 szomszéd sejttel létesít nehezen feloldható kapcsolatot.
Ha a szerkezet 3D-s puzzle lenne, fizikailag is képtelenség lenne szétszedni a darabkákat, roncsolásuk nélkül.
Ez a szerkezet teszi a dió héját jelentősen keményebbé, mint azt vastagsága alapján várnánk. Amikor fel akarjuk törni a diót, a törésvonalnak magukon a sejteken kell keresztülhaladnia, ahelyett, hogy csak a közöttük lévő rostokat szakítaná át.
(Science)