Index Vakbarát Hírportál

Csodás holdfogyatkozással egy magyar fotós lett az év asztrofotósa

2019. szeptember 13., péntek 13:32

Újabb szép eredményt könyvelhet el a nagy múltú hazai asztrofotós közösség: két (vagy ha úgy vesszük, három) díjat is nyert az Év asztrofotósa 2019 versenyen Francsics László, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének elnöke, akinek a Föld árnyékába lépő, elvörösödő teliholdja mellett infravörösben megmutatott Szaturnuszát is díjazták.

A Greenwichi Királyi Obszervatórium (Royal Observatory Greenwich) nagy presztizsű asztrofotós versenyén (Insight Investment Astronomy Photographer of the Year 2019) tavaly készült képekkel lehetett nevezni, és idén rekord született: 90 országból összesen 4600 nevezés érkezett a meghirdetett 11 kategóriába – így Francsics díjai igazán figyelemreméltóak. A magyar fotós két kategória ("Holdunk" illetve a "Robottávcső") első helyét is megnyerte, illetve a tavaly januári holdfogyatkozásról készült képével elvitte a verseny fődíját is, azaz Francsics László lett az év asztrofotósa. A versenyen több magyar asztrofotós is indult, és ahogy a Magyar Asztrofotósok Egyesülete által péntek délután kiadott közlemény rámutat, Francsicson kívül még öten értek el szép helyezéseket: Bagi László, Feltóti Péter, Papp András, Schmall Rafael és Szémár Ferenc munkái is bekerültek a zsűrizés utolsó körébe.

A fődijas képnél a zsűri nagyra értékelte Francsics technikai precizitását és a kompozíció kreativitását, kiemelve a kép művészi összhatásának magas színvonalát, mesteri szépségét. Az alábbi válogatásban a kategóriagyőztes képeket közöljük, amik közt olyan érdekességek láthatók, mint az Opportunity marsjáró haláláért felelős marsi porvihar kilenc fázisát megmutató montázs vagy az NGC 3923 galaxis hagymaszerű rétegeit feltáró felvétel.

Rovatok