Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi médiaegyüttműködés részeként készült. Az együttműködés keretében az egész világon több mint 250 újság kiemelten foglalkozik a klímaváltozás témájával.

Az utóbbi hónapokban itthon is valósággal berobbant a politikába a zöldtéma, reprezentatív kérdőíves kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, mennyire rezonál erre az átlagember. Arról, hogy kinek és mit kellene tennie az ügy érdekében, megoszlanak a vélemények, de nézzünk előbb néhány adatot, amelyek azt mutatják, hogy a klímaváltozás tudata mennyire erős lett mostanra, előkelő helyre kerülve valószínűleg Magyarország félelemtérképén is.

Mint a diagramról leolvasható, a magyarok 88 százaléka úgy gondolja, hogy a klímaváltozás az egész emberi civilizáció jövőjét fenyegeti, és 77 százaléknyian gondolják azt, hogy emiatt a következő három évtizedben jelentősen át kell alakítanunk az életmódunkat. 82 százalék ért egyet azzal, hogy a klímaváltozás az egyik legfontosabb probléma, és mindenkinek sokkal többet kellene foglalkoznia vele.

Az adatok az Index, a Demnet Alapítvány és a Závecz Research közös közvélemény-kutatásából származnak, az 1000 fős, reprezentatív, telefonos megkérdezésben főleg arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire tartanak az emberek a klímaváltozástól, egyáltalán, azt valós vagy kreált problémának tartják-e, kiknek hisznek a kérdésben, és mit kellene csinálni szerintük – elég-e például bízni valamilyen technológiai megoldásban, vagy a gazdasági szempontokat is háttérbe kell szorítani, esetleg maguk is hajlandóak-e több adót fizetni a környezetszennyező tevékenységek után.

Ezekre a megosztóbb kérdésekre még visszatérünk, de az az összes vonatkozó kérdésből egyértelmű, hogy a magyar közvélemény kifejezetten tart a klímaváltozástól. Közel 60 százalék önbevallása szerint nagyon vagy rendkívül, 30 százalék valamennyire, miközben alig több, mint 10 százalék, akit ez hidegen hagy. Tízből hét válaszolónak az elmúlt években súlyosbodtak a félelmei.

Ez alapján klímatudatosságról még nem feltétlenül, de a „klímaaggódók” nagy táboráról nyugodtan beszélhetünk Magyarországon. Azt, hogy mit tartanak az emberek igazán aggasztónak a klímaváltozás kapcsán, néhány konkrétabb kérdéssel igyekeztünk tisztázni. A válaszok szerint az emberek a következő nemzedékek életfeltételeit általában látják veszélyben, egyaránt tartanak a gyakoribbá váló természeti katasztrófáktól, a vízhiánytól és az egészségügyi következményektől. A felkínált lehetőségek közül klímaszempontból még a tömeges migrációt érezték a legkevesebben komoly kockázatnak, de ettől is fél 40 százalék (jóval több fideszes, mint ellenzéki szavazó, de erre még visszatérünk az eredményeket feldolgozó második cikkünkben).

Abban gyakorlatilag közmegegyezés van a kérdőíves felmérésünk szerint, hogy a klímaváltozás valós jelenség, ezt mindössze a válaszolók 0,3 százaléka vonja kétségbe. Inkább az a releváns kérdés, hogy azt mi okozza, a klímaváltozás alapvetően emberi vagy természeti eredetű-e. Miközben a tudományban 97 százalékos konszenzus van az előbbiről, a média és a politika egy része ezt hajlamos sok helyen nyitott kérdésként kezelni. Erről a mi kutatásunk szerint a magyar közvéleménynek ez a tudomása:

A civilizációs felelősséget tehát a döntő többség Magyarországon elismeri, alig 5 százalék hiszi azt, hogy elsősorban természeti folyamatok állnának a háttérben. A legtöbb válaszoló (56 százalék) ugyanakkor egy olyan óvatosabb álláspontot foglal el, mely szerint a klímaváltozásról egyformán tehetnek természeti folyamatok és az emberi tevékenység.

Hogy ez mérsékelt szkepticizmus némi relativizáló hangsúllyal, vagy inkább csak a határozottabb véleménynyilvánítástól való óvatos tartózkodás, ebből a kutatásból nem derül ki, de a többi kérdésünkből úgy tűnik, hogy legalábbis más konteókhoz képest nincs túl nagy tábora a klímaváltozással kapcsolatos tudományellenes nézeteknek. Persze viszonyítás kérdése, soknak vagy kevésnek tartjuk-e azt a 19 százalékot, akik szerint a klímaváltozást szándékosan okozzák valakik, hogy így csökkentsék a világnépességet, vagy azt a további 23-at, akik ezt valamennyire szintén elképzelhetőnek tartják.

Ez az összeesküvés-elmélet jóval népszerűbb az alacsonyabb iskolai végzettségűek között (2,9-es átlagérték a legfeljebb általános iskolai végzettségűek között, szemben a diplomások 2,0-ás átlagával egy 1-től 5-ig tartó egyetértés-skálán).

Amikor azt vizsgáltuk, hogy kinek hisznek egy ennyire éles kérdésben az emberek, messze a leghitelesebb megszólalónak így is a tudósok bizonyultak: 58 százalék ötösre, további 22 százalék négyesre értékelte a tudomány képviselőit, ha a klímaváltozásról van szó. Az újságírók és a civilek (utóbbiak a civilellenes politikai retorikától valószínűleg nem függetlenül) már sokkal kevésbé tűnnek megbízhatónak, a leghiteltelenebbek pedig a gazdasági és politikai szereplők. A politikusokat alig 9 százalék tartja hiteles megszólalónak klímás ügyekben, miközben 54 százalék ebből a szempontból egyesre osztályozza őket az ötös skálán.

A politikai döntéshozókban tehát semmivel nem nagyobb a bizalom, mint az érdekelt gazdasági szereplőkben. Pedig az emberek szerint pontosan nekik kettejüknek kellene a legtöbbet tenniük a klímaváltozás megállításáért. A kormányokról ezt 83, a nagyvállalatokról 89 százalék gondolja így, miközben a nagy többség külön kiemeli a fejlett országok (86 százalék) és a nemzetközi intézmények (80 százalék) felelősségét.

Miközben 80 százalék egyetért azzal, hogy „a politikusoknak végre valóban cselekednie kellene a klímakatasztrófa elkerülése érdekében”, abban már megosztott a közvélemény, hogy erre valóban van-e esély. A válaszolók egyik harmada inkább optimista, másik pesszimista, harmadik pedig félig-meddig reménykedik ebben. Ez alapján a választók nem bíznak benne, hogy a klímaügyi elvárásaiknak meg fognak felelni a kormányok.

De milyen klímapolitikai lépéseket tudnának elfogadni, mi az, amit támogatnának a magyar szavazók? Több konkrét lehetőségről is kikértük a megkérdezettek véleményét, és összességében elég komoly támogatási potenciál rajzólódott ki. Jelentős többség gondolja például úgy, hogy az államnak jobban kellene finanszíroznia az épületek energetikai korszerűsítését, támogatnia a megújuló energiát (itt mi egybevontuk a nap- és szélenergiát, két olyan alternatív energiaforrást, amelyekhez Magyarországon az állam egészen máshogy viszonyul), illetve különadóval kellene büntetnie a szennyező cégeket.

Az eredményeket árnyalja, hogy a válaszolók egy része más kérdőíves kutatásokhoz hasonlóan igyekezhet megfelelni valamilyen elképzelt elvárásnak, ha azt gondolják, hogy van valamiféle „helyes” válasz – az pedig a mi számainkból nem derül ki, hogy ezeket a lépéseket mennyire tekintik személyesen igazán kardinálisnak. Azt is látni kell, hogy a fentiek főleg olyan dolgok, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy nem egyénileg kell megfizetnünk az árát. Azoknak az ötleteknek már kisebb volt a támogatottsága, amelyek közvetlenül érinthetik a háztartási büdzsét: a fosszilis energiahordozók adójának emelését nagyjából 26 százalék pártolná, és az energiapazarló háztartási gépek betiltása sem váltott ki osztatlan lelkesedést, bár a megkérdezettek több mint fele jó ötletnek tartaná.

Sajátos hozzáállás látszik ezek alapján a klímaváltozáshoz való hozzáállásban. Miközben az emberek nagy többsége kifejezetten aggasztónak tartja a jelenséget, és úgy érzi, főleg a politikusoknak és a nagyvállalatoknak sokkal többet kellene foglalkozniuk vele, némileg unja is a témát: míg a megkérdezettek negyede szerint esik róla túl kevés szó, a felük szerint túl sokat is beszélnek róla.

Az egyéni cselekvés, tudatos fogyasztás értelmének megítélése is ellentmondásos. Az emberek kétharmada úgy gondolja, hogy a fogyasztóknak többet kellene tenniük a környezet védelmében, de hasonlóan sokan érzik úgy, hogy amíg a nagy szennyezők és a döntéshozók nem lépnek érdemben, az egyes emberek hiába próbálnak tenni a klímaváltozás ellen.

Ez persze valós probléma, és az ellentmondásosság látszik a kérdéseinkre adott válaszokban is. A többség úgy nyilatkozik, hogy személyesen hajlandó lenne akár többet is fizetni a termékekért, ha biztosan tudná, hogy azokat környezetkímélő módon gyártották. 64 százalék elviekben még azzal is egyetért, hogy az anyagi biztonságunk egy részéről is le kellhet mondanunk a környezet védelme érdekében.

Az is igaz, hogy az ehhez hasonló kérdések persze túl hipotetikusak, egy telefonos közvélemény-kutatásra adott válasznak nincs nagy tétje, szemben a valós cselekvéssel. Ezzel együtt is figyelemreméltó, hogy a válaszolók többsége úgy érzi, neki személyesen is van felelőssége a klímaváltozás mérséklésében – az ezt firtató kérdésre 33 százalék mondta, hogy a lehető legnagyobb felelőssége van.

És hogy mit tudnak tenni, aztán pedig ténylegesen tesznek-e? 54 százalék azt mondja, hogy saját megítélése szerint tesz valamit személyesen a klímaváltozás ellen. Amikor rákérdeztünk, hogy mi ez a tett pontosan, visszatérő elem volt a nejlonzacskók vagy akár az autóhasználat kerülése, a biciklizés, az árammal való takarékoskodás, a komposztálás és a gyerekek természeti értékekre való nevelése, de messze legtöbben a szelektív hulladékgyűjtést említették. Úgy látszik, egyelőre ez a klímaváltozás elleni cselekvés fő módja Magyarországon.

Hogy a klímavédelem kimerül-e ebben, vagy lehet-e nagyobb politikai tétje is a zöld ügyeknek, és hogy a jobboldal klímaügyi helykeresése mellett máshogy állnak-e az egész kérdéskörhöz a fideszesek, mennyire lett ideológiai ez a téma, a cikk folytatásából derül majd ki.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)