A 2015-ös párizsi megállapodás óta egyre többet hallani arról, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedésének 2 °C alatt kell maradnia, sőt törekedni kell arra, hogy ez a határ inkább 1,5 °C legyen. De miért ilyen fontos fél fok különbség, és egyáltalán, hol tartunk most? A Másfélfok – éghajlatváltozás közérthetően szerkesztőségének írása.
Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi médiaegyüttműködés részeként készült. Az együttműködés keretében az egész világon több mint 250 újság kiemelten foglalkozik a klímaváltozás témájával.
A globális felszínközeli átlaghőmérséklet emelkedése jelenleg megközelítőleg 1 °C-nál tart az ipari forradalom előtti időkhöz képest, ami főleg emberi, más szóval antropogén hatásokra vezethető vissza. A napjainkban tapasztalható egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámok is részben ennek az ártalmatlannak tűnő 1 °C-os emelkedésnek köszönhetőek, ugyanis a globális éghajlatváltozás hatására egyre inkább a szélsőségek felé tolódik el az általunk „normálisnak” tekintett éghajlat.
Az IPCC legutolsó átfogó jelentésében, a korábbiakhoz hasonlóan különböző éghajlatváltozási forgatókönyveknek megfelelően becsülték meg, mi várható 2100-ra a Földön. Természetesen nem üveggömbből jósoltak, hanem az éghajlatváltozás természeti, gazdasági és társadalmi hatásairól és kockázatairól szóló legfrissebb tudományos eredmények összegzése alapján.
Az IPCC 1,5 fokos jelentése azt vizsgálja, hogy mekkora a különbség az éghajlatváltozás hatásaiban 1,5 °C és 2 °C esetén. Hogy világosan látható legyen: megéri-e törekedni a globális felszínközeli átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5 °C alatt tartására. A jelentés a sokkoló számadatok mellett alkalmazkodási és megoldási lehetőségeket is kínál, hogy valóban ne haladjuk meg a kritikus értékeket.
Bár a 1,5 °C elsőre nem tűnik soknak, mégsem elég feljebb venni a fokozatot a ventilátoron. Ez a bűvös szám a Föld teljes felszínét (azaz mind a szárazföldi, mind az óceáni területeket) lefedő hőmérsékleti mérések globális átlagát jelenti. A felmelegedés üteme és mértéke azonban területenként jelentősen eltér. A legtöbb szárazföldi területen meghaladja a melegedés a globális átlagot, ami jelenleg 1°C. A Föld teljes népességének 20–40%-a él olyan területen, ahol a felmelegedés máris átlépte az 1,5 °C-ot legalább egy évszakban.
Magyarországon 1,2 °C-nál tartunk.
Az eltérések oka többek között az eltérő domborzat és felszínborítottság, valamint, hogy az óceáni területek lassabban melegszenek fel és lassabban is veszítenek hőt, mint a szárazföld. Emiatt a hőmérséklet-emelkedés a kontinentális területeken a legerősebb, valamint az Északi-sarkvidéken a hideg évszakban, és a közepes szélességeken a meleg évszakban. Tévedés azonban úgy gondolni az éghajlatváltozásra, mintha csak néhány fok melegedéstől tartanánk. A globális átlaghőmérséklet emelkedése olyan visszacsatolási folyamatokat indít el az éghajlati rendszerben, amelyeknek nagyon súlyos természeti, valamint gazdasági-társadalmi következményei vannak és lesznek. Ilyen például a sarkvidéki „örökké fagyott” talaj (permafroszt), illetve a tengeri és szárazföldi jégmezők felolvadása.
Azért fontos, hogy legfeljebb 2 °C, de inkább 1,5 °C alatt tartsuk a globális felmelegedést, mert ezeknek a visszafordíthatatlansági küszöböknek (tipping points) az átlépése rengeteg országban katasztrofális következményekkel járhat. A visszafordíthatatlansági küszöbök olyan értékek, melyek átlépése esetén az éghajlatváltozás egyes hatásai már nem kerülhetők el, még akkor sem, ha később sikerül csökkenteni a hőmérsékletet. Ilyen küszöb például a gröndlandi és antarktiszi jég teljes olvadása.
Mielőtt azt gondolnánk, nálunk nincs baj, jó tudni, hogy a Kárpát-medence kifejezetten sérülékeny területnek számít, ami azt jelenti, hogy az átlagosnál érzékenyebb az éghajlatváltozás káros hatásaira. A hőhullámok, az aszály, a heves esőzések és villámárvizek egyaránt komoly károkat okoztak és okoznak majd Magyarországon, és a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodás, például a mezőgazdaságban, kihívás elé állítja az országot.
Az IPCC jelentése részletesen elemzi, mi várható 1,5 és 2 °C esetén. A legfontosabb, amire a számok mögé nézve ráébredhetünk, hogy néhány tized fok hőmérsékletkülönbség, vagy néhány centiméter tengerszint-emelkedés több millió élőlény életét határozza meg. 1,5 °C esetén az éghajlatváltozással járó kockázatok és negatív hatások egyértelműen alacsonyabbak, mint 2 °C esetén, noha még mindig jelentősek. Csak egy példát említve, ami minket, magyarokat is közvetlenül veszélyeztet: 2 °C esetén a globális népesség 37 %-a, míg 1,5 °C esetén „csak” 14 %-a lesz kitéve extrém hőségnek ötévente legalább egyszer.
Utóbbi a Föld jelenlegi népességével számolva kb. 1 milliárd ember.
Hasonlóan gondolkozva döbbenetes számok jönnek ki arra, hogy a fajok hány százaléka tűnik el örökre és az ökoszisztémák mekkora része tolódik el. Az, hogy a korallzátonyoknak lényegében búcsút mondhatunk, szintén elég valószínű már 1,5 °C-os melegedéssel számolva is.
Míg Magyarországon egyelőre „csak” a hőhullámokból és heves esőzésekből (vagy épp a csapadék hiányából) eredő mezőgazdasági, árvízi és egészségügyi kockázatok miatt aggódunk, a világ másik felén a kérdés az, mi legyen egyes országokkal, ha szó szerint elönti őket a tenger.
Ha 1,5 °C-nál stabilizálódik a melegedés, úgy, hogy előtte már meghaladja a globális felszínközeli átlag-hőmérséklet emelkedése ezt az értéket, majd a század végére újra lecsökken, a kockázatok és hatások nagyobbak, mint ha soha nem éri el a 1,5 °C-ot. Az IPCC 1,5 fokos jelentésében többféle megoldási pályát vizsgál, amelyek jó része először meghaladja a 1,5 °C-os hőmérsékleti küszöböt, és utána a század végére újra csökken a felmelegedés mértéke. Ez így jól hangozhat, azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy sérülékenyebb ökoszisztémák esetén már néhány tized fokos hőmérséklet-változás is visszafordíthatatlan károkhoz vezet. Ráadásul az éghajlati rendszer elemei nem egyik napról a másikra reagálnak a változásokra. Még ha sikerül is betartani az IPCC által megfogalmazott ajánlásokat, akkor is tovább fog emelkedni a tengerszint, és a hőmérséklet csökkenése is lassabban fog jelentkezni az éghajlati rendszer tehetetlensége miatt.
A közhiedelemmel szemben az éghajlatváltozási forgatókönyvek bizonytalanságát jórészt nem az okozza, hogy nem tudjuk, hogy vajon tényleg olyan drasztikus változások várhatóak-e az éghajlati rendszerben, ahogy a modellek mutatják. A bizonytalanságok inkább abból származnak, hogy rendkívül nehéz megbecsülni a 21. század során várható társadalmi-gazdasági tendenciákat, és hogy ezek hogyan befolyásolhatják a jövőbeni energia- és földhasználatot. Fontos szempont még az emberi sérülékenység és kitettség, ugyanis az élelmiszer egyenlőtlen eloszlásához hasonlóan általában ott a legnagyobb az éghajlatváltozásból eredő kockázatok aránya, ahol a népesség társadalmi helyzete miatt a legkevésbé tud alkalmazkodni és védekezni.
A forgatókönyvek figyelembe veszik tehát a népesség, a GDP, a technológiai innováció, a kormányzás és az életmód várható alakulását, mint fontos éghajlatalakító tényezőket. Az éghajlati modellek egyik fontos bemenő adata ezek alapján az üvegházhatású gázok várható légköri koncentrációja. A forgatókönyvek meghatározásakor azt is figyelembe veszik, hogy várhatóak-e egyes országokban éghajlatvédelmi intézkedések, és figyelembe veszik-e a párizsi megállapodásban megfogalmazott vállalások tényleges betartását.
A párizsi megállapodás értelmében a világ országai ígéretet tettek arra, hogy 2 °C alatt tartják a felmelegedés mértékét, és törekednek arra, hogy az már 1,5 °C-nál korlátozható legyen. Ha azonban az országok a jelenlegi kibocsátás-csökkentési ígéreteiket nem növelik, akkor a század végére legalább 3 °C-os globális átlaghőmérséklet-emelkedés várható, kétszer akkora, mint a kívánatos 1,5 °C.
Ahhoz, hogy számszerűsíthető legyen, milyen intézkedésekre van szükség, az IPCC úgynevezett karbon-költségvetés becsléseket használ. Ez leegyszerűsítve azt mutatja meg, hogy milyen mértékű kibocsátás mellett marad a melegedés egy adott szint alatt. Az IPCC 1,5 °C-os külön jelentése alapján 420 Gt szén-dioxid bocsátható még ki, és ebben az esetben 66%-os eséllyel nem érjük el a 1,5 °C-os értéket. A jelenlegi kibocsátási trend szerint ez kb. tíz évre elegendő szén-dioxid mennyiségnek felel meg. Ez persze elég optimista szám, hiszen a 66%-os valószínűség nem éppen kedvező. Ki akarna egy olyan repülőre felszállni, amely csak 66%-os valószínűséggel ér célba?
Sokan úgy gondolják, majd a technológia megoldja a szén-dioxid kivonását a légkörből. Érdemes azonban megjegyezni, hogy bár a 1,5 °C-os megoldási pályák mindegyike bizonyos mértékben a légköri szén-dioxid eltávolítására támaszkodik, ezek a technológiák még csak elméletben vagy kísérleti formában léteznek, így pozitív és negatív hatásaik, illetve nagy skálán való alkalmazhatóságuk bizonytalan. Ahhoz, hogy a globális melegedést lehetőleg 1,5 °C-nál korlátozzuk, a legbiztosabb megoldás a kibocsátások drasztikus csökkentése – minél hamarabb.
A Másfélfok – éghajlatváltozás közérthetően szerkesztősége
(Borítókép: A NASA légifelvétele Grönland egyik déli fjordjáról, amit a klímaváltozás hatásainak feltérképezése céljából indított, IceBridge nevű program keretében készítettek 2017. május 12-én. Fotó: John Sonntag / NASA / AFP)