Index Vakbarát Hírportál

Szupergyors gépi tanulásos csippel állt elő az Alibaba

2019. szeptember 26., csütörtök 15:55

Bő egy hónap telt el azóta, hogy a Huawei új piacok felé nyitva bemutatta az Ascend 910 névre hallgató gépi tanulásos csipjét, az Alibaba azonban ennél is tudott nagyobb meglepetést okozni, szerdán ugyanis bejelentették, hogy a Hanguang 800 képében ők is hasonló csipet dobnak piacra – írja az Engadget.

Kína legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata nem szórakozik, saját bevallásuk alapján rögtön egy olyan csipet hoztak létre, ami szignifikánsan lecsökkenti a gépi tanuláson alapuló feladatokat. Ezt a tulajdonukban lévő online bolttal, a Taobaóval illusztrálták, aminek jelenleg nagyjából egyórás feladatot jelent a termékekről feltöltött durván egymilliárd kép kategorizálása,

az új csip viszont ezt a feladatot állítólag öt perc alatt megoldja.

A cég a CNBC-nek elmondta, nem tervezik kereskedelmi forgalomba bocsátani a csipet, csak a saját felhőalapú rendszerükben akarják hasznosítani. Jeff Zhang, a cég technológiai vezetője elmondta, ezen a ponton az ügyfeleik szolgálatába akarják állítani a csip erejét, de nincs kizárva, hogy a jövőben a megjelenése a rendszer bővítéséhez vezet majd.

A Huawei és az Alibaba lépése egyébként a Kína és az Egyesült Államok között zajló kereskedelmi háborút tekintve annyira nem meglepő, a kínai cégek érezhetően mindent megtesznek, hogy ne függjenek az amerikai technológiától. Ezt jól mutatja például az is, hogy a mindent agyonverő Huawei Mate 30-ból kimaradt az Android.

Rovatok