Index Vakbarát Hírportál

Akár öngyilkossághoz is vezethet a légszennyezés a gyerekeknél

2019. szeptember 27., péntek 09:43

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a légszennyezés rettentően káros hatással van az emberi testre, egy friss kutatás azonban azt is igazolni látszik, hogy a gyerekekre nézve komoly mentális hatásai is lehetnek, és szorongáshoz, depresszióhoz, sőt, öngyilkos gondolatokhoz is vezethet – írja az EurekAlert.

Az Environmental Health Perspectives szaklapban publikált tanulmányban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy már a rövidtávú kitettség is néhány napon belül felerősítheti a különféle pszichiátriai betegségeket. Emellett az is kiderült, hogy a rossz környéken élő gyerekek általában nagyobb mértékben érzik a légszennyezés hatásait. A kapcsolatot korábban felnőtteknél már megállapították, de gyerekek esetében egészen eddig nem kutatták ezt a területet.

Ez az első olyan kutatás, ami rámutat a légszennyezés és a mentális zavarok tüneteinek erősödésének kapcsolatára. Ahhoz további kutatásokra lesz szükség, hogy a jelenlegi eredmények bizonyosságot nyerjenek, de a jövőben ez akár új megoldásokhoz vezethet az ilyen problémákkal küzdő gyerekek kezelésében.

– írták a szerzők, akik azt is kiemelték, hogy az, hogy a rosszabb környéken élő gyerekeknél intenzívebben jelentkeztek a tünetek, arra utalhat, hogy a szennyezés és a környezeti hatások felerősíthetik a jelenséget.

Az elmúlt időszakban egyébként több más, a légszennyezést a mentális problémákkal összekötő tanulmány is megjelent, amik elsősorban a járművek által kibocsátott káros anyagokkal foglalkoztak. Az egyik alapján ez egyértelműen erősítheti a szorongást, a másik pedig arra mutatott rá, hogy az élet korai szakaszában való kitettség depresszióhoz vezethet.

A háromból két kutatásban is résztvevő Patrick Ryan elmondta, ezek az eredmények fontosak, mert újabb bizonyítékokkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a gyerekkori légszennyezés a felnőttkorig húzódó mentális zavarokat okozhat.

Rovatok