Múlt héten Budapesten gyűlt össze a világ magfúziós kutatásokkal, plazmafizikával, fúziós erőművek fejlesztésével foglalkozó tudósainak, kutatóinak, mérnökeinek legjava, akik többek között az ITER, az első nemzetközi kísérleti fúziós erőmű építésén is dolgoznak. A nyitónapon meghallgattuk a három fő előadást és beszéltünk is az ITER főigazgatójával valamint az EUROfusion vezetőjével.
Fúziós hét az Indexen! Ezekben a napokban részletesen bemutatjuk a fúziós energia kutatásának egyik fő központját, a franciaországi ITER-t, hogy hol tartanak a munkák, min dolgoznak a magyarok, mik a hatalmas nemzetközi projekt ígéretei, kilátásai, esetleges buktatói. Első, bevezető cikkünkben összefoglaltuk, hogy mi is az az ITER, második cikkünkben helyszíni riportot olvashattak az építkezésről, a harmadik nagyképes anyagunkban rácsodálkoztunk az ITER esztétikájára, negyedik cikkünkben három magyar mérnök mondta el, hogyan látják ők az ITER-t, ötödikként pedig összeszedtünk néhány olyan érdekes és izgalmas apróságot (vagy éppen hatvantonnás behemótságot), amik az ITER-ben tett látogatáskor szúrtak szemet valamiért. Az alábbiakban a 14. Nemzetközi Fúziós Nukleáris Technológiai Szimpóziumon hallottakról számolunk be, és rövid interjúkat olvashatnak az ITER főigazgatójával és az EUROfusion vezetőjével.
Az első nemzetközi fúziós konferenciát (International Symposium on Fusion Nuclear Technology, ISFNT) 1988 áprilisában rendezték Tokióban, két és fél évvel azután, hogy Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov az 1985. novemberi genfi csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy nemzetközi összefogásra van szükség a termonukleáris fúzió kutatására, a lényegében kifogyhatatlan energiaforrás békés célú kiaknázása, kontrollált felhasználása érdekében. A fúziós kutatásokat, fejlesztéseket rendszeres időközönként összefoglaló, szemléző szimpóziumot kezdetben háromévenként, majd kétévenként tartották meg, legutóbb 2017-ben, Kiotóban, ahol Budapestet kérték fel a következő, immár 14. konferencia megrendezésére – ami a hazánkban folyó fúziós kutatások fontosságának elismerése is egyben.
A budapesti ISFNT 14-re a világ minden tájáról érkeztek az alapkutatásokban részt vevő plazmafizikusok, fúziós mérnökök, iparági szereplők, fúziós erőművek kifejlesztésében részt vevő cégek képviselői, több mint félezren. Összesen 472 kisebb-nagyobb előadás, kutatási beszámoló hangzott el, amelyek során a fúziós közösség tagjai megmutatták egymásnak, hogy hol tartanak munkájukban. A fő szervező, a Wigner Fizikai Kutatóközpont meghívására meghallgattuk a konferencia három nyitóelőadását, és beszélgettünk két fő előadóval is.
Elsőként Bernard Bigot, az ITER International Fusion Energy Organization főigazgatója számolt be arról, miképp haladnak az első kísérleti fúziós erőmű, az ITER munkálatai, és melyek jelenleg a legnagyobb kihívások. Ez számunkra különösen azért volt érdekes, mert szeptember 11-én saját szemünkkel láthattuk a Dél-Franciaországban folyó építkezést, bejárhattuk az ITER főbb helyszíneit, megcsodálhattuk a csaknem kész tokamaképületet belülről is, ahol a tervek szerint 2025-ben hozzák létre az első plazmát a fúziós reaktorban.
Az ITER 69 éves vezetője (a francia atomenergiai bizottság egykori igazgatója) leszögezte: az ITER projekt sínen van. Több kulcsfontosságú épület, így például a tokamakösszeszerelő-csarnok, a kriosztátműhely, a kriogén és a mágnestekercselő üzem is elkészült. Az építkezés alapvetően a többi helyszínen is jól halad, 2020-ban biztosan befejeződik a tokamaképület építése, a "biopajzs" azaz a neutronsugárzást elnyelő belső vasbeton szerkezet már ereje teljében áll. Jól halad a tokamak vákuumkamráját körülvevő, négy fő részből álló kriosztát gyártása is: a tartályfeneket és az alsó gyűrűt már összeszerelték az Indiában gyártott elemekből, javában dolgoznak a fölső gyűrűn és nem várható csúszás a fedővel sem. A tokamakban képződő plazmát kordában tartó szupravezető elektromágnesek gyártása is jó mederben halad, a vákuumkamra elemei is javában készülnek, és hamarosan útra kelnek, hogy 2020-ban megkezdődhessen az összeszerelésük Cadarache-ban. (A tokamakhoz eddig 72 nagyméretű elemet szállítottak le tengeri úton, Marseille kikötőjéig, majd onnan közúton az építkezésig. 2025-ig 210 darab hasonló hatalmas alkatrész fut majd be a tengeren túlról az ITER területére, míg 2025 után már csak húsz elem érkezése várható.)
Bernard Bigot beszámolója szerint csupán jelentéktelen csúszások vannak az ITER jelenleg érvényes ütemtervében, 2025-ben bizonyosan elérik az első "lágy" hidrogénplazmát, és nem számolnak csúszással a 2035 decemberében esedékes teljes energiájú plazmakísérlet, a deutérium-trícium (DT) fúzió első elérésével kapcsolatban sem. Az ITER főigazgatója mindezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a projektben részt vevő országok saját ITER-ügynökségei (az úgynevezett domestic agency-k, DO-k) betartsák a vállalt határidőket a saját gyártású komponensek leszállításában, az esetleges késések ugyanis egymásra rakódnak és annak a tokamak összeszerelése látja kárát. Előadásában szót ejtett a távkezelés szekcióban folyó és a diagnosztikai fejlesztésekkel kapcsolatos munkákról is (amikben magyar fúziós mérnökök is részt vesznek a helyszínen), Bernard Bigot méltatta az ezekben elért eredményeket.
Az ITER főigazgatója után Antonius (Tony) Donné, az EUROfusion, az Európai Unióban és Svájcban működő fúziós kutatólaborokat összefogó konzorcium programmenedzsere, vezérigazgatója következett, ő az európai fúziós ütemterv megvalósításáról számolt be. Előadásának vezérfonala az volt, hogy miképp épülnek egymásra a nemzetközi együttműködésben a fúziós fejlesztések, és miképp kell az ITER építése és működtetése során elért fúziós mérnöki és plazmafizikai kísérleti eredményeket implementálni a DEMO fúziós erőmű megalkotásához. A második, immár elektromos energiát is termelő fúziós erőműnek szánt DEMO tervei nagyjából akkorra kell elkészüljenek, amikor az ITER-ben megindulnak az első deutérium-trícium fúziós kísérletek, és 2038 körül kellene megkezdeni az építkezést, hogy 2051 és 2060 között már a tervek szerint üzemelhessen. Mindeközben gőzerővel kell folytatni a fúziós energiával kapcsolatos különféle kutatásokat más, ma még nem létező, felépítendő nemzetközi létesítményekben, mint például az IFMIF (International Fusion Materials Irradiation Facility) és a DONES (DEMO Oriented Neutron Source) – ezekben neutronsugárzással, anyagkutatással kapcsolatos munkák folynak majd.
Donné azt hangsúlyozta, hogy egyre növekvő mértékben kell bevonni a kutatásokba az iparági szereplőket, hogy minél jobban ki lehessen használni a nemzetközi összefogásban rejlő potenciált. Európának továbbra is vezető szerepe van a fenntartható és biztonságos energiaforrás feltárásában, de a kulcsfontosságú ITER-projektben részt vevő többi ország is nagy várakozásokkal tekint a fúziós energiában rejlő lehetőségekre.
Az európai fúziós tervek rövidtávon az ITER sikerességére koncentrálnak, a legtöbb erőforrást most abba ölik, hogy rövidtávon működőképesnek bizonyuljon a tokamakkoncepció és a sikeresek legyenek az első kísérletek. Középtávon a DT-fúzió megvalósítása és a kísérleti erőmű stabil és biztonságos üzemeltetése, valamint a DT-fúzió monitorozása a fő feladat, miközben készülni kell a DEMO erőmű építésére. Hosszú távon – 2050-60-as évek – az ITER projekt befejezése, illetve a DEMO elektromos energia termelése szerepel a tervekben.
Az EUROfusion vezérigazgatója szerint a DEMO miatt nagyon fontos a párhuzamos anyagkutatások erőltetése (a már említett IFMIF és DONES). Ennek oka pedig az, hogy a DEMO vákuumkamrájában nagyságrendekkel erősebb lesz a magfúzióból származó neutronáram, ami jóval nagyobb terhelést jelent majd a tokamakberendezés anyagára. Ennek mértékét az úgynevezett DPA, az atomonkénti helycserék száma jelzi, ami megmutatja, hogy a reaktor élettartama alatt hányszor üti ki a reaktorfal fémszerkezetében lévő atomokat a helyükről a neutronáram - az ITER esetében ez a szám 1 a DEMO esetében akár 100 is lehet. Szükség van tehát olyan fémötvözetekre, amik bírják ezt a neutronfluxus-terhelést. Előadásának végén Donné arra is kitért, hogy bár a fúziós reaktorok sorozatgyártásától még évtizedekre vannak a kutatók, a mérnökök, a fúziós kutatásokban résztvevők egy sor spin-off technológiát köszönhetnek máris a területnek: az egészségügyben a legkorszerűbb MRI berendezések elektromágneseinek fejlődését, különféle anyagtudományi áttöréseket, a távkarbantartás, a nukleáris hulladékok kezelése terén elért fejlődést lehetne többek között itt felsorolni.
Míg Bernard Bigot és Tony Donné előadásai papírforma szerint bizakodóak és jövőbe vetett hittel teliek voltak, a harmadik előadó kifejezetten letörte a lelkesedést, és lehűtötte a kedélyeket. Mohamed Abdou, a kaliforniai UCLA egyetem Fúziós Tudomány és Technológia Központjának igazgatója, az ISFNT egyik atyja szűk egy órán át fejtegette, hogy mennyi minden baj van a fúziós kutatások háza táján.
Mohamed Abdou előadásában áttekintette a fél évszázados múltra visszatekintő fúziós kutatások helyzetét, és vázolta, hogy szerinte milyen irányba kellene haladni a magfúziós kutatások és technológiai fejlesztések terén. Abdou szerint annak ellenére, hogy a hetvenes évek óta – amióta ő maga is részt vesz a fúziós kutatásokban – kétségtelenül sokat fejlődött a tudományág és a technológia, de az elmúlt egy-két évtizedben frusztrálóan lassan lépkednek előre a tudósok a kutatás-fejlesztés kulcsfontosságú területein.
Mohamed Abdou azzal szembesítette a hallgatóságot, hogy miközben olyan kritikus problémák vannak a magfúziós kutatások területén, hogy hol és hogyan kutassanak, jelenleg még széles körben elfogadott és elérni kívánt stratégiája sincs a fúziós közösségnek. Abdou rámutatott, hogy miközben a hetvenes években már elkészültek a szükséges tervek egy 1990-re működőképes fúziós reaktorhoz (DEMO), most, 2019-ben ott tart a dolog, hogy nem lehet tudni, milyen lehet egy versenyképes fúziós erőmű, még az sem biztos, hogy milyen típusú lesz, az eléréséhez szükséges kutatás-fejlesztési lépésekben sincs konszenzus, és bár sokan bíznak benne, hogy 2060 körül már működhet a DEMO, sokan vannak, akik kételkednek ebben.
Az egyiptomi-amerikai nukleáris mérnök szerint három dolog akadályozza a fúziós energia kibontakozását: egyrészt szörnyen lassú ütemben folynak a fejlesztések, másrészt nehezen lehet megbecsülni a fúziós fejlesztésekhez szükséges időt, harmadrészt a fejlesztés generációkon át ível. Abdou mélységes csalódottságának adott hangot, mondván nem elég, hogy a sorban felmerülő tudományos-technológiai problémák és a szűkös finanszírozás miatt évtizedek távlatába tolódott a fúziós energia elérése, a pénzügyi alapokért felelős szervezetek és a fúziós közösség vezetői alkalmatlanok feladataik ellátására, képtelenek módosítani vagy teljesen megváltoztatni a kudarcot valló stratégiákat. A szomorú valóság az, hogy a hetvenes években felismert problémák napjainkban is fennállnak, az ekkortájt artikulált fontos kutatás-fejlesztési kérdésekre ma sincsenek kielégítő válaszok, tette hozzá a lassan nyugdíjba vonuló Abdou, aki maga részéről azért is elkeseredett, mert nem látja, hogy az ő életében lesz-e bármi kézzelfogható eredménye a munkájának.
Mohamed Abdou végigvette, hogy szerinte melyek a fúziós kutatások fő kihívásai, megoldatlan problémái jelenleg:
Mindezek közül a legfőbb gond talán az, hogy elviekben hiába lenne biztonságosabb és környezetbarátabb bármilyen más erőműnél egy leendő fúziós erőmű, olyan magasak az anyag-, építési és üzemeltetési költségei, hogy bizonytalan a versenyképessége a többi ismert energiaforráséval szemben. Ráadásul az energiasűrűséggel (az 1 gramm üzemanyagból kinyerhető energia mennyiségével) is gondok vannak: hiába tudják a kutatók már negyven éve, hogy csak akkor van értelme fúziós erőművet alkotni, ha az energiasűrűség nagyságrendekkel lesz nagyobb, mint a fissziós (urán fűtőanyagú) atomerőművek esetében, ma sincs fogalmuk róla, miképp lehetne ezt elérni. Így pedig képtelenség versenyképes alternatívát szolgáltatni. Abdou szerint nagy bajok vannak az anyagkutatások terén is: egyszerűen nem áll még rendelkezésre olyan olcsó és megfelelő tulajdonságokkal rendelkező fémötvözet, ami ellenállna a DT-fúzió hatalmas hő- és sugárterhelésének. Súlyosbítja a helyzetet, hogy vannak olyan fontos részkérdések, amelyekben eleve rossz feltevésekből kiindulva folynak évtizedek óta kutatások: ilyen például a vákuumkamra folyékony fémmel történő hűtése, amiről nemrég derült csak ki, hogy helytelen volt a kiinduló feltételezés, ami szerint a hűtőcsövekben áramló folyadék párhuzamos rétegekben mozog. Ezzel szemben a valóság az, hogy az áramlás szabálytalan, instabil örvények keletkeznek a hőt felvevő folyadékban, így amerre a fejlesztés eddig haladt az egyszerűen rossz irány.
Mohamed Abdou szerint legfőbb ideje, hogy a fúziós közösség elkezdjen eltökélt, őszinte és kritikus gondolkodással ezekre a problémákra válaszokat keresni, és hogy hatékonyabb és agilisebb vezetőket válasszon a folyamatok felgyorsítása érdekében.
"Nem értek meglepetésként Mohamed Abdou szavai" – mondta a nyitóelőadások utáni szünetben Tony Donné kérdésünkre, hogy mit szól Mohamed Abdou kemény szavaihoz. "Ő a UCLA-n dolgozik, az Egyesült Államokban, és az USA-nak nincs semmiféle ütemterve vagy stratégiája a fúziós energia elérésére. Van egy 15-20 egyetemből álló laza konglomerátum meg három nagy, fúziós kutatással is foglalkozó nemzeti kutatóközpont, de alapvetően mindenki azt csinálja amit jónak lát. Már vagy tíz éve arról beszélnek, hogy kellene valamiféle stratégia, de ez, mondanom se kell, nem elég. Mi, itt Európában ezért raktunk össze hét évvel ezelőtt egy ütemtervet, mert beláttuk, hogy enélkül nem jutunk közel a célhoz."
"Az európai fúziós ütemterv alapján látjuk, hogy mely területeken van szükségünk további kutatásokra: például a 150 millió fokos plazmát tartalmazó vákuumtartályhoz valóban fontos anyagkutatási lépéseket kell tennünk" – utalt vissza Donné kollégája, Abdou előadásának egyik elemére. "A technológiai ütemtervünk szerint a század második felében, annak is az elején, működni fog a DEMO, az első elektromos energiát termelő fúziós erőmű Európában" - tette hozzá magabiztosan EUROfusion vezérigazgatója.
"Nagyon fontos, hogy minden szempontot figyelembe vevő ütemtervünk legyen, és lássuk, hogy mit, mikor tudunk megvalósítani, enélkül nemcsak nehéz, de veszélyes is lenne dolgozni. És ami még nagyon fontos, hogy mindehhez meglegyen a stabil finanszírozás. Az USA-ban minden évben a kongresszus dönti el, hogy épp abban az évben mennyit szánnak egyes kutatásokra, így a fúziós költségvetés is ettől függ. Egyik évben 15 százalékkal kevesebbet szavaznak meg, a másik évben megduplázzák a büdzsét, és az intézetek nem tudják mit kezdjenek a sok pénzzel, mert előző évben ki kellett rúgni egy csomó tudóst a megszorítás miatt. És ez nem viszi előbbre az ügyet" - mondta Tony Donné. "Az Európai Uniónak hétéves költségvetési ciklusa van, ami sokkal nagyobb stabilitást biztosít az európai fúziós kutatásnak, az ütemterv pedig segít oda csoportosítani a pénzt, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá, és ebben a rendszerben olyan tartalékok és biztosítékok vannak, amik segítenek túllendülni az esetleg felmerülő váratlan akadályokon, elkerülve ezzel a hatalmas csúszásokat."
"Szóval, ami azt illeti, értem és megértem, hogy mit és miért mond Mohamed Abdou. De ő eléggé amerikai perspektívából nézi a dolgokat. Európából máshogy látjuk a jövőt, kézzelfogható terveink vannak, és nem mondom hogy könnyű lesz az út, de magabiztosak vagyunk abban, hogy elérjük a kitűzött célokat, ebben pedig a nemzetközi összefogás nagy segítségünkre van. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kellene rendszeres időközönként felülvizsgálni terveinket. Épp egy évvel ezelőtt történt is ilyen, frissítettük az ütemtervet, ami nem változott nagy mértékben, de adaptálnunk kellett bizonyos tudományos, kutatási fejleményeket. Például az egyik ilyen az ITER építésében tapasztalt csúszás volt, aminek oka a korábbi inkompetens vezetés volt." Az ütemtervre azonban nemcsak negatív hatással bíró fejlemények vannak, Tony Donné egy kifejezetten biztató kutatási eredményt is említett: "Sokáig azt feltételezték a kutatók, hogy a plazmában képződő nagy sebességű neutronok áramlása olyan turbulenciát okoz a plazmában, ami nehézzé teszi a plazma kordában tartását és nagy energiavesztséget okoz. Valójában a gyors neutronfluxus stabilizálja a plazmát, a turbulencia csökken, ezzel könnyebb olyan vákuumtartályt építeni, ami biztonságosan tartani tudja a plazmát. Ezt akár óvatosan áttörésnek is mondanám."
Érdeklődésünkre Tony Donné kitért a Németországban fejlesztett Wendelstein 7-X névre hallgató sztellarátorra is, amit a tokamak rendszerű fúziós erőmű alternatívája lehet a jövőben. "A sztellarátorok lehetnek a tartalékmegoldás, ha az ITER és a DEMO nem járna sikerrel. A Wendelstein 7-X-ben 2015-ben sikerült először plazmát generálni, és azóta egyre jobban és jobban működik, a legoptimistább elképzeléseknél is jobban. A kihívások abban rejlenek, hogy a sztellarátor technikailag jóval bonyolultabb mint a tokamak, nagyon furcsa formájú elektromágnesekre van szükség a plazma egyben tartásához, a tartály maga is nagyon különleges formájú, ezért karbantartása is nehezebb. Cserébe jóval stabilabban működik, nincsenek olyan plazmaösszeomlások, mint a tokamakban. Ezért dolgozunk Európában párhuzamosan a sztellarátoron is, és nagyjából 2030 körül dőlhet majd el, hogy továbbra is a tokamakba vetjük hitünket, vagy átnyergelünk a sztellarátorra." Kérdésünkre, hogy mennyire lehet könnyű egy ilyen váltás, Tony Donné kifejtette, hogy nagyon sok aspektusban igen, egyszerű lehet váltás: "A plazmát körülvevő fal komponensei, egy sor felhasználható anyag ugyanaz az ITER és a Wendelstein 7-X esetében, ugyanolyan diagnosztikai eszközökre van szükség, a gáz felfűtése is hasonló. A fő eltérés természetesen a geometriában van, ami a sztellarátornál jóval komplikáltabb. Mi az EUROfusionnál az ITER-re fókuszálunk, de párhuzamosan ösztönözzük a Wendelstein 7-X fejlesztését is."
Kérdésünkre, hogy miért olyan fontos a fúziós energia kiaknázása, Tony Donné arra emlékeztetett, hogy jelenleg Németországban az energia 40 százaléka már megújuló forrásokból - szél- és naperőművekből – származik, és a költségvetés évente 15 milliárd dollárral támogatja ezeket. "Ez hatalmas összeg, az ITER-projekt kerül ennyibe. Mindeközben, ha megnézzük a német energiapiaci számokat, azt látjuk, hogy az energiaexport nem csökkent. Miért? Mert a megújulók térnyerésével párhuzamosan csökkent az atomenergia részesedése, csakhogy a megújulók jelenleg nem tudnak stabil szinten energiát szolgáltatni. Amikor túltermelés van, akkor Németország elektromos energiát ad el olyan országoknak, mint például Svájc, ahol hegyi víztározókba pumpálnak fel vele vizet, hogy aztán onnan leeresztve vízerőművekkel nyerjék vissza azt. Amikor pedig Németországban nem termelnek elég energiát a szél- és naperőművek, akkor visszavásárolják a korábban exportált energiamennyiséget. És ez nonszensz. Hiába mondják sokan, hogy ehhez csak meg kell oldani az energiatárolás problémáját hatalmas, sőt gigantikus akkumulátortelepekkel. Arról viszont nem beszélnek, hogy ennek mekkora anyag- és költségvonzata lenne. Egyszerűen képtelenség csak megújuló energiaforrásokból megoldani a Föld energiaszükségleteit. A német példa is azt mutatja, hogy az energiamixben szükség van olyan stabil, alapenergiát szolgáltató erőművekre, mint az atomerőművek. És ha valóban aggódunk a klímaváltozás miatt, ezek lehetnek a jövőben a fúziós erőművek, amik ki fogják váltani a fosszilis fűtőanyagú erőműveket. És ez nagyon fontos szempont: ha komolyan akarjuk venni a klímaváltozás elleni harcot, akkor ki kell tartanunk az atomenergia mellett, akár fissziós, akár fúziós erőművekről legyen szó. Akármilyen veszélyesnek gondolják - javarészt alaptalanul - az atomenergiát, a jól ismert incidensek és balesetek – Csernobil és Fukusima – ellenére is kevesebb ember haláláért felelősek, mint a légkörbe globális felmelegedést okozó szén-dioxidot és ráadásként egészségkárosító, rákkeltő anyagok tonnáit pumpáló szén- és gázerőművek. A fúziós erőművek valószínűleg nem lesznek versenyképesek a megújuló erőforrásokkal szemben, de a mérgező fosszilisakat és a lassan kifogyó uránnal működő fissziósakat fokozatosan kiválhatják majd. Alaperőművekre mindig szükség lesz. Hiszen képzeljük el,
amikor Magyarország majd a futball-világbajnokság döntőjében játszik, és a közvetítés szünetében százmilliók állnak föl egyszerre a tévé elől, hogy sört vegyenek ki a hűtőből – akkor a százmillió hűtő százmillió lámpácskájához kell az energiaimpulzus,
amit a hálózati operátorok a fúziós erőművektől tudnak majd rendelkezésre bocsátani."
Amikor szeptember 11-én az ITER építkezésén jártunk, a főigazgató épp Washingtonban tartózkodott, így nem tudtunk vele találkozni, de szerencsére Bernard Bigot Budapestre látogatott a fúziós konferencia miatt, és a nyitónapon sikerült beszélgetni vele. Előzetesen elég sok mindent megtudtunk róla, például azt, hogy a francia atomenergia-tanács egykori főnöke 2014-ben vállalta el az ITER főigazgatói pozícióját, az egyik legrosszabb időszakban, amikor a pénzügyi bizonytalanságot és a kivitelezési csúszásokat megelégelő USA végleg ki akart szállni a projektből. Pedig Bigot már a visszavonulását fontolgatta, nyugdíjas éveit tervezgette, amikor felkérték az ITER vezetésére. Azt mondják, ennyit szólt: "Rendben, elvállalom, de csak ha teljhatalmat kapok." Őelőtte ugyanis minden döntést bizottságok hoztak, elhúzódó, többkörös egyeztetések árán, egy-egy határozat meghozatala örökkévalóságig tartott. Bigot bizalmat kért és megígérte, hogy mindenkivel konzultálni fog a felmerülő kérdésekben, de a döntéseket ő akarja hozni, gyorsan és hatékonyan. Hatalmas lendülettel látott munkához, három műszakossá alakította a munkarendet, és ő maga is elképesztő munkabírást mutat jelenleg is: reggel hétkor elsőként érkezik az irodába és este kilenckor utolsóként távozik. Ha azt látja, hogy a daruk nem dolgoznak, már emeli is föl a telefont, hogy megkérdezze, mi a gond.
Ahogy Tony Donné-t, elsőként Bernard Bigot-t is Mohamed Abdou kritikájáról kérdeztük. "Nem mondanám pesszimistának az előadását. Mohamed Abdou régóta dolgozik a fúziós kutatásokban, és elég jó rálátása van, mennyi mindent kell még megoldani ahhoz, hogy működő fúziós erőműveink legyenek. Az én szemszögemből nézve ezeket szépen összeszedte, és jó részükre megoldási lehetőségeket is felvázolt, például a tríciumellátás problémáira. Szerintem az sosem baj, ha olyasvalaki, mint Mohamed Abdou, rámutat bizonyos kritikus pontokra és esetleg kényelmetlen kérdéseket tesz fel. Én a magam részéről azt tudom mondani, hogy az elmúlt években sikerült felgyorsítanunk egy sor folyamatot, és jelenleg magabiztosak vagyunk abban, hogy el fogjuk érni a céljainkat."
A Mohamed Abdou előadásában felmerült kérdésre, miszerint versenyképes lesz-e valaha a fúziós erőmű a hagyományos atomerőművel szemben, Bernard Bigot azt mondta, hogy félrevezető a két típust összehasonlítani. "Elég ha csak arra gondolunk, hogy egy atomreaktorhoz negyven tonna urán-dioxid fűtőanyag szükséges – míg egy fúziós reaktorban két gramm elég a plazma létrehozásához. Szerintem teljesen irreveláns egymáshoz hasonlítgatni a fúziós és a fissziós erőműveket, hogy melyiknek nagyobb az energiasűrűsége és így tovább. De magam is tudós vagyok, és tudom azt is, hogy a kétely a tudás legfőbb forrása. Ha kételyeid támadnak, az azt jelenti, hogy fejlődsz, és ez olyan érték, amiről nem szabad lemondani. Mohamed Abdou fontos dolgokat kérdőjelezett meg, és nekünk meg kell vizsgálnunk ezeket a felvetéseket. Mindenkinek jogában áll szkeptikusnak lenni."
Megkérdeztük, hogy szerinte milyen szerepe lesz a fúziós erőműveknek a jövőben, miért fontos ezekkel kísérletezni. "Szerintem a legfőbb kérdés a következő. Világunk évezredekig megújuló energiaforrásokat használt. Az ipari forradalom előtt, míg az emberek túlnyomó részt vidéken éltek, javarészt a szél, a víz, a nap és a biomassza volt a felhasznált, nem túl nagy mennyiségű energia forrása. Aztán szép lassan a fosszilis üzemanyagok, a kőszén, az olaj, a földgáz átvették az uralmat. Ezekben százmillió év alatt gyűlt fel a szénatomokba préselt energia, majd pár száz év alatt az emberiség ki is merítette ezek föld alatti lelőhelyeit, és a vele párhuzamosan irtózatos mennyiségű szén-dioxidot juttatott a légkörbe. Tönkretesszük a légkört. Tönkretesszük az egész bolygót ezzel. Az emberiség túlszaporodott."
Bigot szerint nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy az 1800-as évek előtt, amíg javarészt csak megújuló forrásokat használtak az emberek, kevesebb mint egymilliárd lakosa volt a Földnek, és a fosszilis energiahordozóknak köszönhető, hogy ez a szám 200 év alatt megnyolcszorozódott és talán a jövőben még meg is tízszereződik. Az emberiség döntő többsége ma már nem falvakban, hanem városokban, metropoliszokban él. Miképp lehet kielégíteni az emberi populációk hatalmas energiaigényét? "A megújuló energiaforrások nagyon jók, mindenképp ki kell hozni belőlük a maximumot. Szerintem a fissziós energiaforrások is kellően jók, de sokan ellenzik, mert veszélyesnek tartják és a nukleáris hulladék megfelelő kezelése sem megoldott még. És viszonylag kevés szó esik arról, hogy az atomerőművek sem működhetnek örökké. A világon 450 atomerőmű adja a világ elektromos energiájának mindössze 6 százalékát. Mindeközben előbb vagy utóbb el fog fogyni az urán: nagyjából 200 évre elegendő van belőle, ha megtízszereznénk az atomerőművek számát, akkor húsz évig tartana csak ki a Föld uránkészlete. Nincs más megoldás, szükségünk van egy alternatív energiaforrásra, ami megbízható, biztonságos, nem teszi tönkre a légkört, nem okoz klímaváltozást, nem termel nehezen kezelhető veszélyes hulladékot. A fúziós energia egy valós opció. Fizikusok közé tartozom. Nagyon sok lehetőséget megvizsgáltunk, a nukleáris energia az egyedüli, ami hosszú távon szóba jöhet. Az ITER-projekt szerintem olyan lehetőség, ami működhet. Nem garantálhatom, hogy működni fog, de tudni akarom, hogy így van-e. Hatvan évnyi fúziós kutatómunka után vagyunk annyira magabiztosak, hogy szerintünk működni fog, még a rengeteg akadály ellenére is, amikről Abdou beszélt."
Az életben az egyik legfontosabb dolog az energia. Nélküle nincs gazdasági élet, nincs társadalmi élet, igazából semmilyen élet. Az élethez energia kell. A Nap, a csillagok évmilliárdok óta bizonyítják, hogy a fúziós energia hatékony és megbízható, a kutatók pedig azon dolgoznak, hogy kitalálják, hogyan lehet itt a Földön egy Naphoz hasonló energiaforrást létrehozni és kordában tartani. És ez igazából nem megoldhatatlan, én azt szoktam mondani, hogy a fúziós erőmű nem más, mint egy nagy bojler, amivel vizet forralunk a magfúzióból származó energiával. A mi dolgunk elmagyarázni az embereknek, miért éri meg befektetni a rengeteg pénzt, hogy bebizonyítsuk: ez egy működőképes dolog lehet.
"Magyarország részéről nagyon tehetséges és kiváló mérnökök dolgoznak az ITER-projekten, ami annak is köszönhető, hogy Magyarországon nagy hagyománya van a tudományos kutatásnak, az atomfizikának" – mondta Bernard Bigot arra a kérésünkre, hogy értékelje a magyarok részvételét az ITER-projektben. "Magyar cégek is részt vesznek az ITER körül folyó munkákban, de lehetnének többen is, részben ezért is jöttem Budapestre, hogy felhívjam a politikusok, döntéshozók, cégvezetők figyelmét az üzleti lehetőségekre, amiket az ITER-projekt kínál. Az ITER hatalmas szervezet, 35 országból érkeztek hozzánk dolgozni, és talán ez a legnagyobb értéke ennek a projektnek: minden országnak a legjobbjai vesznek részt a munkában. Van aki az anyagtudományokban a legjobb, van aki a robotikában, van aki a kriogenikában. Ha bárki Magyarországról csatlakozni akar a projekthez, jelentkezzen a weboldalunkon, mondja el, hogy miben tudna hozzájárulni az ITER sikeréhez, és mi örömmel vesszük fontolóra a jelentkezését."
Végezetül megkérdeztük azt is, hogy miért vállalta el öt évvel ezelőtt az ITER vezetését. "Az én generációm abban nőtt fel, hogy nincs energiahiány. Amikor fiatal voltam rengeteg szén, rengeteg olaj, rengeteg földgáz állt az emberiség rendelkezésére, ezért senkit nem foglalkoztatott ez a kérdés. Én huszonéves koromban döbbentem rá, hogy ez nem fenntartható, találnunk kell egy másik utat a világ energiaszükségletének tiszta, biztonságos, hosszú távú fedezésére. Egész életemben ezen dolgoztam. Amikor 2014-ben, nem sokkal a tervezett nyugdíjba vonulásom előtt, az ITER tagországainak képviselői megkerestek, hogy vállaljam el a gondokkal küzdő projekt vezetését, első gondolatom az volt, isten ments, 65 éves vagyok, szeretnék már visszavonulni. Aztán arra gondoltam, hogy mit mondok az unokáimnak, honnan lesz energiájuk mire fölnőnek? És belementem."