Index Vakbarát Hírportál

A trollképző játék nyomasztóan valódinak hat

2019. október 3., csütörtök 17:00

Az álhírek és manipulált tartalmak elárasztják a közösségi oldalakat, a finnek pedig azt a megoldást találták ki a védekezésre ezek ellen, hogy a részesei lesznek, legalábbis egy játék idejére. A Troll Factory alkalmazás eredeti, a közösségi médiában fellelhető posztokon keresztül vezet be a trollok és bérkommentelők meglehetősen nyomasztó világába, és képes úgy szórakoztatni, hogy ha igazán nyerésre játszik az ember, akkor nagyon hamar elkezd undorodni attól, amit éppen csinál.

A nonprofit alapon működő Yle fejlesztette a játékot, ami a finn sikerek után most már angol nyelven is elérhető, a cél pedig az, hogy minél több gyerek – akár egy iskolai óra keretei között – megértse, hogyan is működnek az internetes trollok. Egyelőre a migrációs válság trolljainak életét lehet belőle megismerni, de mivel más témákban is hasonló a működési elv, így bármilyen témára rá lehet húzni, hasonló módszerekkel és eredményekkel.

Csetelj a főtrollal!

A játék lényege, hogy egy trollgyárban kezd el dolgozni az ember, ahol csevegőprogramon keresztül kapja a feladatokat a főnöktől, és három lehetséges variáció közül kell kiválasztani, melyikkel tudja a legtöbb megosztást elérni, és hány új követőt tud szerezni. 

Az első munkanapon máris három poszt közül lehet választani:

ezzel Az egész játék hirtelen nagyon nyomasztó lesz, mert nagyon ismerőssé válnak a szavak. 

Csupa olyan bejegyzésbe lehet belefutni, amikkel talán már élesben is találkozhatott bárki magyar nyelven is, és ettől az egész nem elég, hogy életszagú lesz, de azonnal érkezik a szorongós gyomorgörcs, pont mint amikor ugyanezeket olvassa valaki a közösségi oldalon. Rossz válasz nincs, az előbb említett példáknál mindegyik kb. 750 megosztást és 10-12 új követőt eredményez, de a java csak ezután jön. A második feladat a tökéletes mém kiválasztása, amiben a bevándorlókat betörőnek vagy kecskékkel szexelőnek vagy szimplán Európa elpusztítójának ábrázolják, és egy ilyen fotó után máris száz felé ugrik a követők száma, és a kétezret súrolják a megosztások.

Aztán jön a targetálás, vagyis a megfelelő célcsoport kiválasztása, trollfőnökünk meg is jegyzi, hogy vannak olyanok, akik mindent elhisznek, amit csak látnak. A fiatalokat az Instagramon, a 30-45 éveseket a Facebookon, az idősebbeket és a munkanélkülieket pedig a Youtube-on lehet utolérni a finnek szerint – nálunk ez a kép azért határozottan máshogy fest. Mindenesetre attól függően, hogy milyen csoportot választ a játékos, hidzsábot viselő nőket lehet alázni, az ISIS által kiállított vadászati engedélyeket lehet megosztani, vagy azt, hogy a fehér nők jelentős tömege abortuszra vár, míg a fejkendős muszlim nők terhesgondozásra mennek. Mikor újra azt gondolná a felhasználó, hogy jó, ez hülyeség, és már túlságosan nyomasztó, hogy igaz legyen, feltűnik, hogy szintén egy eredeti, közösségi médiában már futó posztot lát maga előtt, a követők száma és megosztás pedig egyre csak növekszik, a trollfőnök pedig már elismerő gifeket is küldözget. 

Ha megvan a célcsoport, jöhetnek a botok

A botok lájkolják és megosztják a posztjaimat, ettől pedig sokkal megbízhatóbbnak fogok tűnni a közösségi oldalon, és több emberhez jut majd el, amit kiteszek – lelkendezik a trollfőnököm, nekem pedig már csak azt kell eldöntenem, hogy naponta tízezer, százezer vagy egymillió reakciót szeretnék a robotoktól. Itt gondoltam először arra, hogy ez valami csapda, egészen biztos, hogy itt érdemes a kevesebb több elvét alkalmazva a tízezernél maradni, de hamar kiderült, hogy nem várhatok észszerűséget olyanok működésében, akik maguk is hülyeségeket terjesztenek.

A botok vásárlása után megérkeztünk a kamuhírekhez, a játékban éppen azt a hírt kellett elterjesztenem a követőim között, hogy a muszlim vallású emberek érzéseire gondolva megtiltják a disznó szó használatát Európában.

A valós megosztásokat modellező algoritmusok alapján ekkor már 8700 megosztásnál jártam.

A trollfőnököm szerint ez még mindig semmi, mert most jön a java, majd feldob két képet, az egyiken a Notre-Dame ég, a másiknál pedig az etióp utasszállító roncsairól készült. Hogy ezeknek mi közük a bevándorláshoz? Az égvilágon semmi, de hát ez nem szokta zavarni a trollokat. Attól függően, melyiket választom, jön még néhány összeesküvés-elméletes mém a témában, és már véget is ért a próbaidőm. Szórakozásnak kicsit perverz, és közben mégiscsak arról van szó, hogy rengetegen ugyanezen irányelvek szerint most is ezt csinálják élesben, és nem csak ebben a témában. Hasonló a helyzet választások előtt, oltásellenes kérdésekben és minden olyan témában, ahol érdekből manipulálnak és megtévesztenek embereket.

Értékelés

A trollfőnököm a játék szerint elégedett volt a munkámmal, de az egyértelmű eredményeken túl az applikáció azt is kifejti, hogyan működik ez az egész a valóságban.

A trolljáték egy percig sem szórakoztató, de hasznos. Nem valószínű, hogy ettől a két csillámos -virágos gifes kép között egyértelmű álhíreket megosztó, az Élet Iskolájában végzett felhasználók soha többé nem futnak bele hülyeségekbe, viszont a fiataloknak valóban segíthet megérteni, hogy kritikusnak kell lenniük az eléjük kerülő hírekkel és a közösségi oldalakon futó uszító tartalmakkal szemben. 

Rovatok