Két évvel ezelőtt szeptemberben számoltunk be róla, hogy óriási, 250 méter hosszú zsírdugót találtak London alatt a csatornarendszerben. Most egy másik csatornazsírhegy ügyéről számolt be az Independent. A szóban forgó szörnyeteget tavaly karácsony előtt fedezték fel, és jóval kisebb, "csak" 64 méter hosszú, ami még mindig meghaladja a pisai ferde torony magasságát, viszont egy Londonnál sokkal kisebb vidéki városka, Sidmouth csatornahálózatát tömítette el.
A zsírhegyet nyolc hét alatt kitermelték, és elszállították a helyi szennyvíztelepre, ahol bekerült az anaerob rothasztóba, és a telep működtetését szolgáló energia lett belőle. Ami a hírt érdekessé teszi, hogy négy darab tízkilós tömböt vizsgálat céljára átadtak az Exeteri Egyetem kutatóinak, végezzenek rajta "boncolást".
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a zsírhegyek miért keletkeznek:
a háztartási zsíradékok állnak össze a csatornahálózatban masszává,
mivel az egyre nagyobb számban használt nedves törlőkendők és egészségügyi betétek, valamint a WC-papírból és a ruhákból származó természetes és mesterséges rostok megfogják a zsíros folyadék áramlását.
Ez egyrészt önmagában is elég undorító és komoly problémát jelent a csatornahálózat karbantartói számára, másrészt felveti azt a jogos kérdést, hogy a zsírhegyek nem jelentenek-e kémiai és biológiai veszélyforrást a környezet és az emberek számára, hiszen a massza megfoghatja és magába gyűjtheti a kemikáliákat és a kórokozó baktériumokat. A brit tudósok vizsgálata legalább ebből a szempontból megnyugtató eredményt hozott: a sidmouthi zsírhegyből vett minták nem tartalmaztak semmilyen veszélyes anyagot, ugyanolyan baktériumokat és kemikáliákat találtak bennük, mint általában a szennyvízben.
Ettől még a zsírhegyektől jó lenne megszabadulni, és ehhez nem kellene más, mint hogy az emberek ne dobjanak olyasmit a WC-be, ami nem odavaló.