Index Vakbarát Hírportál

Sokkal kiterjedtebb a vadkereskedelem, mint eddig gondolták

2019. október 4., péntek 15:19

A szárazföldi gerinces fajok 18 százalékát adják-veszik legálisan vagy illegálisan világszerte – állapították meg amerikai és brit kutatók, akik szerint ez az arány nagyjából 50 százalékkal magasabb, mint azt eddig gondolták. A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmányukban a kutatók a világon elsőként számszerűsítették a globális vadkereskedelemben leginkább érintett szárazföldi gerinces fajokat.

A szakemberek szerint a vadkereskedelem – beleértve az orrszarvútülkök és elefántagyarak, valamint az egzotikus állatok házi kedvencként való értékesítését – a vadon élő állatok kipusztulásának első számú oka, nyomában a természetes élőhelyeiket feldúló területfejlesztésekkel.

A Sheffieldi Egyetemen dolgozó David Edwards és brit, valamint amerikai kollégái az Andok, az amazóniai esőerdő, Fekete-Afrika, Délkelet-Ázsia és Ausztrália bizonyos régióit azonosították a vadkereskedelem által kedvelt madarak, emlősök, kétéltűek és hüllők gócpontjaiként.

Az eredmények alapján több mint 5500 madár-, emlős-, kétéltű- és hüllőfajt, vagyis a világon élő gerincesek 18 százalékát adják-veszik jelenleg világszerte, és további csaknem 3 ezer olyan faj van, amely testi adottságai – például díszes tollazata vagy egzotikus tülke – miatt a jövőben a vadkereskedők célkeresztjébe kerülhet.

"Ha egy fajt értékesítenek, akkor fennáll az esélye, hogy a közeli rokonai is a vadkereskedelem áldozataivá válnak. Amint ezt felismertük, ki tudtunk dolgozni olyan új modellt, amellyel megjósolható, hogy a jövőben mely fajok válhatnak érdekessé a vadkereskedelemben" – magyarázta Brett Scheffers, a Floridai Egyetem munkatársa.

A szakemberek szerint a vadon élő fajok védelme érdekében olyan intézkedésekre lenne szükség, mint a szóban forgó fajok szigorú megfigyelése, az illegális importáruk hatékonyabb kiszűrése, a korrupció felszámolása és a helyi közösségek bevonása a természetvédelembe. (MTI / BBC)

Rovatok