Index Vakbarát Hírportál

Hamis emlékekkel tanítottak dalokat egy csapat zebrapintynek

2019. október 5., szombat 21:53 | négy éve frissítve

A madarak éneke mellett az emberi agyban történő ének- és nyelvtanulás megértésében is rengeteget segíthet egy friss kutatás, melyben a kutatók madaraknak tanítottak meg egyszerű dalokat az agyuk megfelelő neuronjainak aktiválásával – írja a Science Alert.

A Science szaklapban publikált tanulmányban a kutatók fény segítségével aktiválták a neuronokat a madarakban, így pedig az állatok olyan dalokat tudtak megtanulni, amiket korábban soha nem is hallottak. A kísérlethez használt zebrapintyek alapjáraton az apjuktól vagy más felnőtt madaraktól tanulnak dalokat – amiket rengeteg ideig gyakorolnak, hogy tökéletesen tudják visszaadni őket –, ebben az esetben viszont más madárnak nem volt ráhatása a folyamatra.

A kutatók persze nem azért folytatták le a Szárnyas fejvadászba illő kutatást, hogy új dalokat tanítsanak a madaraknak. A mostani eredményekkel megérthetjük, hogy a fiókák hogy tanulják meg a saját nyelvüket, ez pedig később akár oda is vezethet, hogy az itt használt technikával

embereknél is képesek leszünk kijavítani a nyelvi fejlődés során fellépő problémákat.

Az persze egyértelmű, hogy ez jelenleg hatalmas ugrásnak tűnik, és egyelőre a kísérleti madarak sem Queen-számokat meg a hazájuk himnuszát fütyülik el. Egyértelmű, hogy rengeteg kutatásra lesz még szükség a témában, de bizakodásra adhat okot, hogy a zebrapintyek „beszédfejlődése” nagyban hasonlít az emberekéhez.

A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy a kutatók megvizsgálják, hogy az énekesmadarak agyának mely részei azok, amik információt továbbítanak az éneklésért felelős régióba. Ha ezt sikerül megérteni, akkor jóval részletesebb dalokat is taníthatnak majd a madaraknak.

Rovatok