Index Vakbarát Hírportál

Az Apple mégis engedélyezi a hongkongi tüntetőket segítő appot

2019. október 8., kedd 08:20

Az Apple-t az utóbbi napokban sok kritika érte amiatt, hogy nem járult hozzá a HKmape.live weboldalhoz kapcsolódó Ios-app AppStore-beli publikációjához.

Az appot (és a weboldalt) egy Kuma álnevet használó ismeretlen fejlesztette. Célja, hogy közösségi jelentések alapján tájékoztassa a hongkongi demokráciapárti tüntetőket arról, hogy éppen a város mely pontján számíthatnak rendőri intézkedésre, például könnygáztámadásra.

Az Apple korábban azzal az indokkal utasította el az app befogadását, hogy az

elősegíti, lehetővé teszi és bátorítja az illegális tevékenységeket. Az app lehetővé teszi, hogy a felhasználók elkerüljék a rendőri intézkedéseket.

Később azonban az Apple megváltoztatta korábbi döntését, és az appot befogadta az App Store-ba. A Google Play áruházban mindvégig elérhető volt az androidos verzió.

A fejlesztő nyilatkozata szerint az app nem bátorít senkit semmilyen tettre, mindössze tájékoztatja az embereket arról, hogy éppen mi történik a városban. Hogy a felhasználók mit kezdenek ezzel az információval, az már az ő dolguk.

Az Apple (ahogy az amerikai cégek legtöbbje) nagyon vigyáz arra, hogy nehogy összeakassza a bajszát Kínával. A cég iPhone-ok millióit értékesíti az ázsiai országban, illetve a gyártási szolgáltatások igénybevételével több millió állást biztosít a kínai embereknek.

A kínai törvényeknek (és elvárásoknak) engedelmeskedve adatközpontot telepített az országba, illetve több VPN appot is blokkol a kínai App Store-ban, hiszen ezekkel a kínai felhasználók megkerülhetnék a mindent behálózó állami elektronikus megfigyelést.

(Bloomberg)

Rovatok